2014. december 05. / Gulya István
Ha egy baráti poharazgatás közben azt mondom, egy visszavonult bérgyilkos azért indul véres irtóháborúra az orosz maffia ellen, mert elvették az autóját és megölték a kiskutyáját, valószínűleg figyelmeztetnek, most már ne kérjek több kört. Pedig a John Wick esetében így van,
a sztori magva pont ez. S mint tudjuk, egy szokványos (műfajsablonos) történet kapcsán az apró részletek és a különbségek értékelődnek fel, a John Wicknél is hasonlóan történik. A cselekményét tekintve az első pillanatától az utolsóig teljesen kiszámítható bosszúfilmben – tényleg, mintha egy fiatalabb kiadású Charles Bronsont látnánk a vásznon – bármilyen fordulat műfajidegen.
Épp emiatt a mainstream moziknál ma is szívesen foglalkoztatott kaszkadőrduó, Chad Stahelski és David Leitch, valamint a másodvonalbeli akciófilmíró, Derek Kolstad összefogása az akciójelenetek míves kivitelezésére, a markáns képi világra és az egészen jófajta humorra helyezte a hangsúlyt. Arra a humorra, mely a megszámlálhatatlan, videojáték-szenvtelenséggel elkövetett fejlövést és kivégzést hívatott oldani. A szikár poénok, az ízléssel adagolt helyzetkomikumok kifejezetten kiemelik ezt a filmet az akciómozik tucatjai közül. Karakterfejlődés nyilván itt nem lehetséges, így színészi alakítás sem – a Wicket megformáló Keanu Reeves éppen ezért erre a szerepkörre tökéletesen alkalmas, egyetlen, bánatos-bosszúszomjas arckifejezéssel levezényelheti a vendetta-tornamutatványt (ami így akár hasonlóságot mutat a Mátrixszal, amiben egyébként a rendező Reeves kaszkadőre volt).
Reeves-en kívül is jegyzett színészek adták nevüket a produkcióhoz: Willem Dafoe, John Leguizamo és Ian McShane, Adrianne Palicki és Bridget Moynahan, illetve a Trónok harca Theon Greyjoyja, Alfie Allen. A John Wick indulati film, kicsi konyhafilozofálgatással az eredendő rossz és jó, valamint a sors mibenlétéről. Ennyi még belefér, a néző úgyis arra figyel, Reeves hogyan tartja stukkerét az aktuális fejlövésnél. Elég meggyőzően.
John Wick (18)
Amerikai, szinkronizált film
Rendező: Chad Stahelski
Főszereplők: Keanu Reeves, Willem Dafoe, John Leguizamo, Ian McShane
96 perc
Forgalmazó: InterCom
Már a mozikban
a sztori magva pont ez. S mint tudjuk, egy szokványos (műfajsablonos) történet kapcsán az apró részletek és a különbségek értékelődnek fel, a John Wicknél is hasonlóan történik. A cselekményét tekintve az első pillanatától az utolsóig teljesen kiszámítható bosszúfilmben – tényleg, mintha egy fiatalabb kiadású Charles Bronsont látnánk a vásznon – bármilyen fordulat műfajidegen.
Épp emiatt a mainstream moziknál ma is szívesen foglalkoztatott kaszkadőrduó, Chad Stahelski és David Leitch, valamint a másodvonalbeli akciófilmíró, Derek Kolstad összefogása az akciójelenetek míves kivitelezésére, a markáns képi világra és az egészen jófajta humorra helyezte a hangsúlyt. Arra a humorra, mely a megszámlálhatatlan, videojáték-szenvtelenséggel elkövetett fejlövést és kivégzést hívatott oldani. A szikár poénok, az ízléssel adagolt helyzetkomikumok kifejezetten kiemelik ezt a filmet az akciómozik tucatjai közül. Karakterfejlődés nyilván itt nem lehetséges, így színészi alakítás sem – a Wicket megformáló Keanu Reeves éppen ezért erre a szerepkörre tökéletesen alkalmas, egyetlen, bánatos-bosszúszomjas arckifejezéssel levezényelheti a vendetta-tornamutatványt (ami így akár hasonlóságot mutat a Mátrixszal, amiben egyébként a rendező Reeves kaszkadőre volt).
Reeves-en kívül is jegyzett színészek adták nevüket a produkcióhoz: Willem Dafoe, John Leguizamo és Ian McShane, Adrianne Palicki és Bridget Moynahan, illetve a Trónok harca Theon Greyjoyja, Alfie Allen. A John Wick indulati film, kicsi konyhafilozofálgatással az eredendő rossz és jó, valamint a sors mibenlétéről. Ennyi még belefér, a néző úgyis arra figyel, Reeves hogyan tartja stukkerét az aktuális fejlövésnél. Elég meggyőzően.
John Wick (18)
Amerikai, szinkronizált film
Rendező: Chad Stahelski
Főszereplők: Keanu Reeves, Willem Dafoe, John Leguizamo, Ian McShane
96 perc
Forgalmazó: InterCom
Már a mozikban