Bordói Blend
2015. január 16. / IM

Óriási elánnal terjeszkedik a Winelovers boros eseményekért felelős csapat, csak kapkodjuk a fejünket.

A Furmint Februárt már – nagy örömmel – megtanultuk, az O­lasz­riz­ling Októbert még csak ízlelgettük, mire megjelent a legújabb ren­dez­vény, az első alkalommal megtartott Bordói Blend, amelyre az egyre jobban beváló Sofitel Hotelben került sor november 28-án.
Az ötlet maga is kiváló, a téli zimankó előtti utolsó pillanatokban már a komolyabb, testesebb borok felé fordul az ember érdeklődése, nem bánja a harapósabb tanninokat, nagyobb szárazanyagtartalmat, ko­mo­lyabb alkoholfokot. Szeretünk kicsit belebújni a borba, addig se kelljen a közelítő télre gondolni… Ehhez remek partnernek bizonyultak a hazai borászok és borkereskedők, akik igazán nagyvonalúan hozták el a legnagyobb boraikat erre az alkalomra.
Jobbnál jobb bordói házasításokat kóstolhattunk a három nagy „bordói” fajta, a merlot, a cabernet sauvignon és a cabernet franc különböző küvéiből. Természetesen a szekszárdi és a villányi borvidéknek jelent ez leginkább hazai pályát, de kiemelkedő tételeket kóstolhattunk Egerből, Sopronból is, sőt, a Mátra és Badacsony is méltón képviseltette magát, pedig utóbbiakról nem a nagy bordói fajták jutnak eszünkbe elsőként. Nagy izgalmat kínáltak a bemutatkozó külföldi borok is, elsősorban természetesen a névadó, Bordeaux borvidékről, amellyel kapcsolatban Mészáros Gabriella lebilincselő mesterkurzust tartott, de bemutatkozott egy-egy újvilági borkülönlegesség is.
Jó szervezés, jó helyszín, kiváló borok: valószínűleg ez a kezdő rendezvény is sorozattá izmosodik. Mi ott leszünk!