Vendéget látni, vendégnek lenni
2015. március 05. /

Talán még soha eddig nem volt jelen egyszerre ennyi kulináris irányzat, ennyi gasztronómiai trend, mint napjaink vendéglátásában, új fogalmakat tanultunk a street foodtól a fine diningon át a slow foodig. Az egyes nemzetek konyháinak népszerűsége ugyanannyira jellemző, mint a tömegkultúra médiumaiban megjelenő gasztroműsorok térhódítása.
[kep3]
A jelenség mellett a múzeumok kurátorai sem mentek el reflexió – azaz egy-egy kiállítás megrendezése – nélkül. A tavalyi nyár és az ősz folyamán az Iparművészeti Múzeum alkalmi tárlatán ismerkedhettünk meg az európai étkezési kultúra történetével és a tálalás különleges tárgyaival, decemberben pedig a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum nyitotta meg új állandó kiállítását.
A vendéglátás-történeti tárlat a magyar polgári réteg gasztrokultúrájának jellemző színtereit idézi meg, a 19. század végétől a második világháborúig tartó időszakig. Ezt a korszakot nevezi a kiállítás a vendéglátás fénykorának, hiszen a társadalom polgári átalakulásán és megerősödésén túl ekkor épült ki az ország vasúthálózata, fejlődött a gyár- és az élelmiszeripar, a polgárság új igényei pedig életre hívták a vendéglátás különböző irányzatait. A tárlaton egy korabeli cukrászműhely és cukrászda, étterem és vendéglő, szálloda és bár, továbbá egy középpolgári család otthona jelenik meg berendezett enteriőrökön keresztül.
Emellett számos jellegzetes vagy ma már mellőzött funkciójú tárgy kapott helyet a vitrinekben, valamint a fiókos tárlókban. A falakon a rövid, informatív és gondolatébresztő leírások mellett érintőképernyős monitorokon recepteket, kultúrtörténeti érdekességeket olvashatunk, vagy szellemes fejtörőket, rejtvényeket oldhatunk meg.

Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum (III., Korona tér 1.)
Állandó kiállítás