Színház, fesztivál, Gombamúzeum…
2015. Április 11. / Szepesi Krisztina

Cserje Zsuzsa foglalkozott már mindennel, ami kultúrával kapcsolatos, az elmúlt húsz évben pe­dig sokat rendez, és tíz évvel ezelőtt megszervezte első nyári fesztiválját is. Márciusban be­mu­tatják két monodráma-rendezését a Sanyi és Aranka Színházban, nyáron pedig ismét Te­rény­be készül, hogy a festői palóc faluban három napig minden a művészetről és a gombáról szóljon.

Csináltál már monodrámát azelőtt is, a Shirley Valentine-t, ami óriási siker, a fél országot bejártátok vele Vándor Évával.
Cs. Zs.: És az ország másik fele még nem is látta, szóval remélem, még sokáig fog menni, mert most tartunk a 80. előadásnál, és örülnék, ha megérné a százat. Először több mint húsz éve találkoztam a darabbal, amit bemutattak Vári Évával Pécsett, és szinte ugyanakkor Budapesten Margitai Ágival is. Azonnal beleszerettem és tudtam, hogy egyszer szeretném megcsinálni. Találkoztam Felkai Eszterrel Bé­kés­csa­bán, akinek annyira tetszett a darab, hogy megkérdeztük az igaz­ga­tót, megcsinálhatnánk-e a stúdióban. Vagyis 20 évvel ezelőtt már színre vittem az előadást, és azóta csodálkoztam, hogy Budapesten miért nem veszi elő senki. Négy éve pedig a zseniális Vándort is meg­győz­tem arról, hogy rá írták a darabot.

Leginkább egy-két szereplős darabokat választasz, ahogy most is két monodrámát.
Cs. Zs.: Nagyon későn kezdtem el rendezni, negyvenöt is elmúltam az elsőnél. S bár előtte voltam segédszínész, színész, dramaturg, versmondó és színikritikus is, mégsem mondhattam, hogy kitanultam a rendezői szakma csínját-bínját, ezért úgy gondoltam, a kevés szereplős lélektani játékok megoldása közelebb áll hozzám, mint a tömegek mozgatása a színpadon. Szerettem volna olyan előadásokat, amelyekkel a szakmai közönség tetszését is elnyerhetem, és úgy éreztem, két-három emberrel el­bol­dogulok. Dario Fo Asszonysorsok című monodráma-füzérével, amiből kettőt március 5-én mutatunk be a Sanyi és Aranka Színházban, több mint 20 éve Dunaújvárosban találkoztam először. Évek óta ott volt a fiókomban a szöveg és időről időre eszembe jutott, meg kellene csinálni. Tavaly összetalálkoztam Szalay Mariannával, és mindenfajta színházi háttér és támogatás nélkül kezdtük próbálni az egyiket. Ez a történet azonban nem tesz ki egy egész estét, ezért úgy gondoltam, elő lehetne venni még egyet. Ez a rövidebb történet pedig, amelyet Bognár Anita ad elő, egy fiatal anyáról szól. Mindkettő nagyon hálás, hatásos, egyszerre sírós és nevetős darab. És nem állok meg, mert találtam még egy monodrámát, már azt is elkezdtük próbálni, s ősszel be is mutatjuk.

Amellett, hogy az elmúlt években rendezel, 2004-ben elkezdtél fesztiválokat is szervezni.
Cs. Zs.: Volt egy olyan korszakom, amikor szabadtéri előadásokat rendeztem, és mivel a természetet is nagyon szeretem, elkezdtem vágyakozni egy saját nyári fesztiválra színházzal, koncertekkel, kiállításokkal. Abban az időben még nem voltak elterjedtek az ilyen-olyan napok, így Kapolcs volt a minta. Az egész úgy kezdődött, hogy Nógrád megyében utazgattunk, parasztházakat nézegettünk, és Terényben, amely egy gyönyörű palóc falu, megláttam egy szinte teljesen kihasználatlan szabadtéri színpadot, amit az isten is fesztiválhelyszínnek teremtett. Ráadásul volt ott még egy galéria is, ami kiválónak bizonyult kisebb koncertekre, kiállításokra. Úgyhogy bementem a polgármesterhez, és megkérdeztem, engedélyezi-e, hogy csináljak náluk valamit. Pénzt persze nem tudott adni, de némi pályázati támogatást kaptam, így került sor az első Terényi Színházi Napokra. Négy éven át tartott, azután egyszer csak megszűntek a források. De valaki, aki mindig eljött a fesztiválra és a Balaton környékén volt háza, sóhajtozva mondogatta nekem, hogy nekik nincsenek ilyen művészeti napjaik a közelben, miért nem rittyentek oda is egyet. Én pedig körbejártam autóval az egész Somogy megyét és megtaláltam Andocsot, ahol volt egy gyönyörű templom, hátsó kertjében egy színpadszerű szószékkel. Az előkert pedig tökéletesen alkalmas volt arra, hogy felállítsunk egy nagyobb színpadot. Bekopogtam a polgármesterasszonyhoz, aki pénzt ugyan nem tudott adni, de pályázati támogatásból aztán mégis megcsináltuk. Három évig nagy sikerrel ment, azután a templom elhúzódó renoválása miatt lett vége. De én mindig új utakat keresek, így felmerült, csináljunk Dunabogdányban egy gyermekszínházi fesztivált, ami két nyáron át tartott. Ám nekem a színházon kívül van egy másik szenvedélyem is: a gombák. Így azon kezdtem gondolkodni, hogy végre nyitnom kellene egy gombamúzeumot, hiszen az évtizedek alatt rengeteg ilyen tárgyam gyűlt össze. Mindig is nosztalgiát éreztem Terény iránt, így visszatértem. Találtam egy gyönyörű kis parasztházat, így aztán 2013 nyarán megnyílt a világ első olyan Gombamúzeuma, ahol a gombát művészeti szempontból mutatom be metszetekkel, festményekkel, grafikákkal, bélyegekkel, edényekkel és mindenféle művészeti tárggyal. A következő nyárra persze már fesztivált is képzeltem köré, a kert ugyanis olyan óriási nagy, hogy be lehetett rendezni oda egy színpadot. Nappal a nap világította meg az előadásokat, este pedig a csillagok és a fáklyák fénye. Szerveztünk oda egy színjátszótábort is, aminek a vizsgaelőadást be is mutattuk, de fellépett nálunk a Tinnyei Színjátszókör is egy gombáról szóló darabbal. Esténként koncertek voltak, Buda Ádám népzenei estjével, a Vodku Cseh Tamás-koncertjével és a Canarro Anemonával közös műsorával. Napközben pedig az ország minden részéről jöttek a Gombamúzeumba és három napig a legkülönfélébb gombás ételeket főztük. Ezen a nyáron augusztus 14-16. között rendezzük meg újra a fesztivált, már több helyszínen, hiszen együttműködünk a szomszédos Mohorával is, ahol a Tolnay Klári Múzeum található. Mert mindig van valami ötletem és keresem az új, izgalmas feladatokat. Az Üvegmúzeum még előttem van…