Nagy nőfaló volt!
2015. május 19. / Köves Gábor

Mozikban a Ne zavarjatok!, Patrice Leconte új vígjátéka. Az Intim vallomások, A férfi a vonatról és a Rizsporos intrikák rendezőjével Párizsban beszélgettünk.

Vígjátékrendezőként kezdte, aztán a drámák felé vette az irányt, a Ne zavarjatok! azonban ismét egy komédia, sőt, majdhogynem egy igazi, ódivatú farce.
P. L.: Valóban komédiákkal kezdtem, de miután már magam mögött tudtam néhányat, elkezdtem némi változatosság után vágyni. Nem akartam halálra unni magam, ezért kipróbáltam magamat drámában is. Most viszont, hogy már benne járok a korban, frissítő érzés volt ismét valami könnyedebb dologba kezdeni. És a Ne zavarjatok! valóban száz­szá­za­lé­kos, vegytiszta vígjáték.

Ahogy az a francia vígjátékokban már csak lenni szokott, a Ne za­var­ja­tok!-ban is mindenki sportot űz a hűtlenkedésből. Igaz a közhely, hogy a franciák nagyon is elnézőek a szeretői viszonyokkal szemben?
P. L.: Igen, a közhely igaz, de nem személyes tapasztalatból beszélek, olyan nekem nincsen, lehet, hogy jobb, ha másokkal is konzultál a témában. Ám az már igaz, hogy a szerető, a házasságon kívüli harmadik intézménye nagyon is franciás dolog, már amennyiben a franciák igen elfogadóak az ilyen kapcsolatokkal szemben. És hát remek vígjátéki szituáció is – ezt viszont, mint megannyi komédia rendezője, már tapasztalatból mondom.

Nemrégiben sokat cikkeztek erről, a szeretői viszony természetéről és elfogadottságáról a lapok, amikor fény derült a francia államfő és Julie Gayet színésznő viszonyára.
P. L.: És ha az elnök félrelép, akkor máris elfogadottá válik szeretőt tartani?

Azt azért nem gondolom, pusztán arra akartam célozni, hogy a konkrét eset kapcsán többen is leírták, hogy a francia társadalom igen elfogadó a szeretők ügyében. Nem fordult meg a fejében, hogy milyen jó kis komédiát készíthetne Hollande és Gayet viszonyából?
P. L.: Nem, mert az ilyen aktualitások engem mint filmrendezőt hidegen hagynak. Különben is, a nagy­me­nők engem sosem érdekeltek. Banálisan hangzik, tudom, de engem a kisemberek érdekelnek, akik akár a szomszédban is lakhatnának.

Az első nagy drámai sikerét egy Simenon-kisregény, a Monsieur Hire jegyessége filmre vitelével aratta.
P. L.: Nagyon közel álltam a nagymamámhoz, aki mindig Simenon-regényeket ajándékozott nekem. Később, már a gimnáziumban, a filozófiatanárom mondása volt, hogy Kant, Kierkegaard, Pascal, Heidegger mind nagy filozófus, de mind közül a legnagyobb Georges Simenon. Imádtam Julien Duvivier filmjét, a Pánikot; ez egy régi, 1946-os alkotás, az utánozhatatlan Michel Simonnal a főszerepben. Csak később tudtam meg, hogy Duvivier filmje is egy Simenon-regény, épp a Monsieur Hire jegyességének a feldolgozása. Rendezőként egyszerűen nem hagyhattam ki, hogy én is elkészítsem a magam verzióját.

Ön is látja a filozófust Simenonban?
P. L.: Egyet kell értenem a gimnáziumi tanárommal. Csak kevesek képesek olyan objektíven, részrehajlás nélkül tanulmányozni az emberi természetet, mint ahogy ő a regényeiben tette. Ezt persze más írókra is elmondhatja, hisz ugyanez áll például Stefan Zweigre is. Nagy vágyam, hogy filmrendezőként visszatérjek Simenonhoz.

Megvan már a kiszemeltje, hogy melyik Simenon-regényt dolgozná fel legközelebb?
P. L.: Ha megtaláltam volna az ideális könyvet, már javában dolgoznék rajta. De mindig ott motoszkál a fejemben, hogy jó lenne visszatérni Simenonhoz. Ideje lenne újraolvasni a nagymamám ajándékait.
Simenon a legek embere volt. 11 nap alatt megírt egy regényt, és saját számítása szerint több mint 10 000 nővel volt viszonya földi pályafutása során.

Nemcsak a művek, de maga a szerző is filmre kívánkozna…
P. L.: Simenon magánélete nem nagyon villanyoz fel, ám ettől még igaz, amit mond: valóban nagy nőfaló volt, kielégíthetetlen szexuális étvággyal. Nem azt mondom, hogy függő volt, de közel állhatott hozzá. Akik ismerték, úgy nyilatkoztak, hogy szörnyű férj volt és nem sokkal jobb apa. De ennek semmi köze az írásaihoz. Zseniális író volt és valóban akár másfél hét alatt is képes volt megírni egy regényt. Fel se kelt az asztaltól, csak írt és írt, megállás nélkül, mintha az élete függne tőle. Kézzel írt, de egyetlen helyesírási hibát se vétett.