Rajtunk nevet a világ!
2015. június 05. / Szepesi Krisztina

A Vidám Színpad története már több mint 60 évre nyúlik vissza, 2013-ban azonban új időszámítás kezdődött, hiszen Böröndi Tamás és Straub Dezső vezetésével új helyszínen, az óbudai Euro­centerben nyitották meg a színház kapuit a jól ismert nevekkel és a hozzájuk csatlakozó új tagokkal.

Az újjáalakuláskor Straub Dezső volt az igazgató, most Öné a titulus. Jelentenek ezek a megnevezések valamit igazából?
B. T.: Kizárólag az döntött arról, hogy én legyek az ügyvezető, hogy az én cégemnél volt meg az a hároméves működés, ami segített, hogy a támogatásokat megkaphassuk a színházalapításhoz. Úgy gondolom, együtt húzzuk ezt a szekeret, hiszen nagyon régóta vagyunk jó ba­rá­tok Dezsővel, és mindig összedolgoztunk. Vagyis csak annyi je­len­tő­sé­ge van ennek, hogy irgalmatlan felelősség van a vállamon, reggeltől estig dolgozom, míg Dezsőnek lényegesen több ideje jut a játékra.

Az új helyszín miben változtatott a színház működésén?
B. T.: A színház 1951-ben alakult a Révay utcában, ám ezt jó pár éve kihúzták alólunk, és a színház neve is megváltozott, ami okozott némi gondot, de végül sikerült levédetnünk a Vidám Színpad nevet. Vidéken azonban nagyon sok előadásunk volt továbbra is, így elég sokáig úgy tudta mindenki, a Vidám Színpad létezik, mégpedig a régi helyén. Vagyis nekünk egy olyan színházat kellett most felépíteni a nulláról, aminek hihetetlenül nagy múltja van. Amikor én odakerültem, azt láttam, hogy amikor kinyitott a pénztár, pillanatokon belül az Operáig állt a sor. Akkoriban úgy jöttek látogatóba az ’56-ban Amerikába disszidált magyarok, hogy megnézték, mikor mit játszanak épp nálunk. Ezt a sikert próbáljuk átmenekíteni Óbudára, vagyis a fő munkánk a kommunikáció, hogy elmondjuk, ez a színház él és létezik egy mozinak kialakított, 460 nézőt befogadó teremben.

Milyen helyet foglalnak el a mostani színházi közegben?
B. T.: Annyi időt töltöttünk a szakmában Dezsővel, hogy szerénytelenség nélkül állíthatom, ezt a műfajt mi nagyon megtanultuk Bodrogi Gyulától a Vidám Színpadon. Nagyon sok helyen játszanak vígjátékot és mindenhol felhőtlen a siker, ám mi tudjuk, hogyan fogjuk meg másképp a kacagtatást, miben tudunk kü­lön­bek lenni. Ki is találtuk azt a szlogent, hogy „Rajtunk nevet a világ!” és hogy „Mi vagyunk a mosolygó Ma­gyar­or­szá­gért”, és próbálunk ezeknek gondolatoknak megfelelni, vagyis nagyon igényesen szórakoztatni úgy, ahogyan sehol máshol nem teszik. A Vidám Színpad közönsége mindig a középkorosztály fölöttiekből állt össze, most pedig olyan darabokat játszunk, amelyek szélesebb korcsoportot is megszólítanak, és örömmel látom, hogy valóban egyre több fiatal látogatja az előadásainkat. A mai politikai csatározások okozta helyzet is valamilyen módon felénk hajtja az embereket, akik kikapcsolódásra vágynak. A mi előadásaink pedig tényleg elfeledtetik a hétköznapi gondokat az igényes szórakoztatás jegyében. Nagyon jók a visszajelzések is, hiszen az a tapasztalat, hogy aki egyszer eljön hozzánk, utána a többi előadásunkra is jegyet vált.

Milyen előadásokat láthat most a közönség a Vidám Színpadon?
B. T.: Egyelőre csak hétvégenként játszunk, hiszen még dolgoznunk kell a repertoár bővítésén úgy, hogy az újdonságok mellé olyan régen játszott darabokat is újra előveszünk, mint a Forró hétvége, aminek nagyjából húsz éve volt a bemutatója a Vidám Színpadon. De ott van az Ön is lehet gyilkos!, ami egy fantasztikus krimi és a Szerelmes nagykövet, amit vidéken is nagyon sokat játszottunk. Most készülünk a Futóbolondok bemutatójára, ami minden szempontból új lesz, hiszen a régi csapathoz ismert, fiatal művészeket is hívtunk. A kaktusz virágát pedig már nagyon régóta játsszuk, ebben Götz Anna partnere lehetek, de van egy operett-musical estünk is, és tervezünk még több bemutatót is a közeljövőben.
Ahogy a társulat bővítése is folyamatban van.
B. T.: Az alaptársulat Straub Dezső, Nyertes Zsuzsi, Harsányi Gábor, Sáfár Anikó és jómagam. Ehhez a csapathoz tartozott szegény Csala Zsuzsi is. Újonnan csatlakozott hozzánk Götz Anna, Végh Judit, Baronits Gábor, Szabó Sipos Barnabás, Barabás Kiss Zoltán, Cs. Németh Lajos, és ott van még Mihályfi Balázs és R. Kárpáti Zoltán is, akikkel most szintén együtt dolgozunk, vagyis törekszünk arra, hogy minél sokszínűbb legyen a társulat. Nagyon érdekes volt, hogy amikor tárgyaltam ezekkel a nagyon ismert, tapasztalt színészekkel, és megkértem őket, nézzék meg az előadásainkat, hogy képet kapjanak rólunk, mind azt mondták, hogy ahhoz, hogy megértsék ezt a fajta szórakoztató színházat, amit mi csinálunk, úgy, hogy nem éltek benne évtizedeket, több hét próbára van szükségük.

Ezek szerint tudnak valamit, amit más nem.
B. T.: És mivel benne élünk, csináljuk a dolgunkat és szeretjük, ez eszünkbe sem jutott volna, ha a kollégák nem hívják fel rá a figyelmünket. Jó iskola volt, hogy olyan hihetetlen nagy nevettetőkkel dolgozhattunk együtt, mint Csákányi Laci, Kibédi Ervin, Kabos László és Bodrogi, aki – talán mondhatom így – apánk volt, és nagyon nagy mestere ennek. De a rengeteg vidéki hakniból is nagyon sokat tanultunk. Mielőtt Bodrogit felkérték az igazgatásra, már ráragasztották a Vidám Színpadra, hogy nyugdíjas színház, de Gyuszi sok friss embert hívott. Engem azzal keresett meg, hogy Dezső tutyimutyi figurája mellé kell egy olyan karakter, aki beleviszi a rosszba. Ez a páros a mai napig nagyon jól működik, mostanra már fél szavakból is megértjük egymást.

És az is a dolguk, hogy tovább vigyék, életben tartsák azt, amit megtanultak.
B. T.: Nagy Endre híres mondását kissé átalakítva: „A Vidám Színpad ott van, ahol mi vagyunk.” Hiszen amíg nem volt állandó helyszínünk, sokfelé léptünk fel, és szerencsére sokan követtek is minket. Furcsa végiggondolni, hogy nekünk kell tovább vinni a nagy öregek tudását, hiszen ebben a műfajban nem lehet megöregedni. Ahogy mondani szokták, a hülyeség konzervál, és amíg nem nő be a fejünk lágya, addig semmi baj nem lehet. Persze az is sokat segít, hogy hihetetlen szeretet vesz minket körül. Amikor a nézőkkel találkozunk a kijáratnál és ők egyszerűen csak megsimogatják a vállunkat, és annyit mondanak, köszönjük, az minden gázsinál többet ér.