VeszprémFest 2015 – Zene, este is reggelivel
2015. július 13. /

A 12. VeszprémFest, ha lehet, még az eddigieknél is szerteágazóbb zenei élménnyel várja a látogatókat, ráadásul új, tematikus helyszíneket is kínálva.

A Nagyszínpad július 15-én nyit este – egy reggelivel.

A műsoron a Supertramp énekese, dalszerzője, Roger Hodgson, a Breakfast in America elnevezésű turnéelőadással, amely a megunhatatlan slágerről kapta nevét, és amellyel Hodgson a Crime of the Century album megjelenésének 40. évfordulóját ünnepli. A művész, akinek nevéhez 60 millió eladott lemez és olyan világslágerek fűződnek, mint a Give a Little Bit, a Take the Long Way Home, a The Logical Song és még hosszan sorolhatnánk, először jár Magyarországon.
Bármilyen idő is lesz másnap, a forró hangulat garantált a Szentháromság téren, a fellépő neve ellenére: a Kool & the Gang igazi nagyágyú – amerikai disco, jazz, R&B, soul, funk 45 év elteltével is elementáris erővel. Három generáció zenei világára voltak hatással, olyan számokkal, mint a Celebration, Cherish vagy a Jungle Boogie. Két Grammy-díjuk, több tucat slágerlistás R&B- és popslágerük, valamint 31 arany- és platinalemezük is bizonyítja: a csapat a könnyűzene történetének egyik legsikeresebb együttese.
A folytatásban: Dee Dee Bridgewater amerikai jazzénekesnő és Irvin Mayfield jazztrombitás, illetve az általa alapított és vezetett New Orleans Jazz Orchestra új közös albumukat mutatják be. A koncerten a huszadik század elején kialakult hamisítatlan New Orleans-i – dixieland – jazz ötvöződik Bridgewater klasszikus jazzt megújító stílusával.
[kep3]
És a zárónap: a várható nagy érdeklődésre tekintettel a Veszprém Arénában hallhatjuk – először Magyarországon – a fiatal Emeli Sandé világhírű brit R&B és soul énekesnőt és dalszerzőt, akinek Our Version of Events című lemeze 2012-ben az Egyesült Királyság legsikeresebb debütáló albuma lett. Népszerűségét jelzi, hogy ő énekelt a 2012-es londoni olimpiai játékok nyitó és záró eseményén is, legújabb, David Guettával közös számuk pedig jelenleg Európa-szerte a slágerlisták élén szerepel.

Új helyszínek és a már megszokott kísérőrendezvények a fesztiválon

Ha új helyszín, akkor ebbe a sorba kapcsolódik a FestGarden, a festői Historia Kertben, ahol három estén át szól majd a jazz.
Elsőként július 16-án Mike Stern és Didier Lockwood lép színpadra, ők a jazz kedvelői számára nem szorulnak bemutatásra. Mike Stern generációjának egyik legelismertebb elektromos gitárosa, 16 lemezéből hatot Grammy-díjra is jelöltek. Didier Lockwood hegedűművészt – 40 éves pályafutással a háta mögött – rendkívüli, egyedi hangzásáról ismerik a jazz világában, szerzőként és improvizációs előadóként egyaránt.
Július 17-én Jack DeJohnette Grammy-díjas dobos és 3 zenésztársa 2015-ös, Made in Chicago című lemezüket mutatják be, amellyel a legnevesebb jazz, avantgárd jazz, klasszikus és világzene képviselők által inspirált zene elmúlt fél évszázadát ünneplik.
Július 18-án Carmen Souza és Theo Pascal lép a színpadra. A Zöld-foki-szigeteki gyökerekkel rendelkező énekesnő az őt felfedező, basszusgitáron és nagybőgőn játszó Pascallal állt ismét össze, hogy Epistola címen megjelentessék legújabb CD-jüket; a lemezbemutató turné egyik állomásaként lépnek fel Veszprémben.
És a fesztivál már hagyományosnak mondható és nagy népszerűségnek örvendő kísérőrendezvénye, a Rozé, Rizling és Jazz Napok keretében 2015-ben is a Balaton környéke kiváló borászatainak kínálatát, kézműves ételeket, illetve naponta 3 koncerttel a hazai jazzélet és a jazzel határos műfajok fiatal képviselőit ismerhetik meg a gasztrokulturális élményekre vágyók. 10 nap, 30 borász, 30 koncert – idén július 10. és 19. között.
S ha már reggelivel kezdtük, azzal is fejezzük be, ráadásul egy presszóban tegyük ezt. Nyugodtan kijelenthető: őrület vár majd két estén át a FestPresszó közönségére. Az Expresso Klub és Koncerttér a svéd hiphopot swinggel ötvöző Movits! hangzásával telik meg, majd a retróelektro vibrálását jazzes vokállal elegyítő román Moonlight Breakfast csillapíthatja a különleges zenei ízlésűek étvágyát a 12. VeszprémFest valóban speciálisnak ígérkező menüjén.
További információ és jegyek: www.veszpremfest.hu