Élmény + érték
2015. november 14. / Szepesi Krisztina

A Filharmónia Magyarország két éve fogja össze az egész ország komolyzenei programjait. Kuti Judit kommunikációs igazgatóként abban látja a legfőbb feladatot, hogy minél több korcsoportot tudjanak megszólítani igazán sokszínű programjaikkal, melyek között koncertek, fesztiválok, zenei versenyek és kurzusok is helyet kapnak.

Mennyire van már benne a köztudatban a Filharmónia Magyarország?
K. J.: A kommunikációból sosem elég, mindig vannak újabb utak, le­he­tő­sé­gek és feladatok, épp ezért érdekes és izgalmas terület ez. Kicsit mást kell képviselnünk vidéken és Budapesten is, mégis egységessé kell tennünk a jelenlétünket, amit az élmény + érték szlogenünk jel­le­mez leginkább. Budapesten a rengeteg program közül a közönség tudatosan választ, így ott sokkal fontosabb, hogy hangsúlyozzuk a fellépők és a produkciók különlegességét, a kisebb városokban pedig a Filharmónia neve hozza be a nézőket a koncertekre, hiszen tudják, hogy a mi programjainkkal minőséget kapnak. Az öt fesztiválunk, a nemzetközi zenei versenyeink és a fiatalokat megszólító nemzetközi szemináriumok természetesen mind másfajta tematikával, hely­szí­nek­kel és lehetőségekkel rendelkeznek, ez pedig a kommunikációt is meghatározza. A Filharmónia éves szintén több mint 250 ezer gyereknek ad koncertet, ami szintén egy új és izgalmas terület. Ha csak azt említem, hogy a Virtuózok fellépőinek is mi szervezzük a fővároson kívüli programjait, érzékelhető, hogy valóban kimeríthetetlen a lehetőségek tárháza.

A Korunk Zenéje Fesztivállal az ország határait is átléptétek.
K. J.: Kolozsváron is tartottunk egy hangversenyt a fesztivál keretében, ami nagyon jó kimozdulási iránynak bizonyult, hiszen fontos, hogy a mai magyar zene megjelenjen Erdélyben is. Épp ezért elkezdődtek a tárgyalások Marosvásárhelyen és Csíkszeredán is.

Milyen témákat érintenek az évad eseményei?
K. J.: A Filharmónia az ország 18 városában több mint 20 bérletet kínál, melyekkel főként a magyar előadóművészeket igyekszünk bemutatni, de nemzetközi hírű művészek programjai is megjelennek, mint például a Norvég Barokk Zenekar pécsi karácsonyi koncertje, miközben állandó fellépőnk a Budapesti Fesztiválzenekar, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar. Fogalmazhatunk úgy, hogy a Filharmónia Magyarország a magyar zenei élet egyik motorja, hiszen ha csak a koncertek jelentős számát nézzük, elmondhatjuk, hogy évente több mint 2200 előadóművészt foglalkoztatunk, közte szinte az összes szimfonikus zenekarral, kamarazenekarral és énekkarral van kapcsolatunk. A tematika élesebben inkább a fesztiváloknál jelenik meg. A Korunk Zenéje az évfordulókról szólt, jövőre pedig az alkalmazott zene lesz a középpontban. A Régi Zenei Napokra idén először nemzetközi régi zenei karmester kurzust is szervezünk, amire Magyarországon még nem volt példa. Külön büszkék vagyunk arra, hogy sikerült megnyernünk ennek vezetésére Helmuth Rillinget. Ráadásul évről évre újabb terekkel bővül az ország talán legszebb barokk kastélya, a fesztiválnak helyet adó fertődi Esterházy-kastély. Olyan előadók lépnek fel és tartanak kurzust, mint Malcolm Bilson, Nancy Argenta és Simon Standage. Idén a Zeneszüret Fesztivál szlogenje Észak délen volt, vagyis a skandináv kultúra mutatkozott be kísérőprogramok mellett, jövőre pedig a tánc lesz fókuszban. A Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál is megújul, Szombathelyen Bartók munkásságának hármas egysége fog megjelenni, hiszen voltak nemzetközi és nemzeti művei, illetve fontos szerepet kapott életében a pedagógia is. Ennek középpontjában a jövő évben a „Nő” áll. A Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyről is érdemes szót ejteni, melyet következő alkalommal 2016 őszén rendezünk meg a Zeneakadémiával karöltve. A verseny győztesei turnéra is indulnak, az Európai Liszt-versenyek díjazottjai november 28-án a Zeneakadémián lépnek fel a szervezésünkben, de Ukrajnában, Grúziában, Hollandiában és Németországban is lesz koncertjük. Egyedi a budapesti Unikum bérletünk is, amely a hiánypótló Oratórium bérletet kínálja a közönségnek. Egyrészt szerepelnek majd olyan népszerű oratórikus művek, mint Verdi Requiemje vagy a Máté-passió, de olyan darabok is helyet kapnak, amelyek különösen izgalmasak, de nem feltétlenül közismertek. A sorozatot a Nemzeti Filharmonikus Zenekar zárja a Nemzeti Énekkarral egy Mozart- és Bartók-programmal, Kocsis Zoltán vezényletével, aki zongora mellé is ül az est folyamán.
Nagyon sokszínű az Ifjúsági bérlet kínálata is.
K. J.: Az általános és középiskolás korosztályt célozzuk meg ezzel a bérlettel, olyan művekkel, melyek részben a tanterv részei. Ezeken a hangversenyeken heroikus szerepe van a moderátornak, mert ugyan nagyon befogadó és nyitott ez a korosztály, nem könnyű megtalálni hozzá az utat. Moderátor-képzésben is gondolkodunk ennek kapcsán. Hiszen amikor mi is beülünk egy ilyen előadásra, látjuk, hogy a tizenévesek a biztonság kedvéért beviszik a fülhallgatót a koncertterembe, de aztán végül nem rakják a fülükbe, mert a műsor a moderátor segítségével leköti őket, és mivel sokszor interaktívan be is vonják a gyerekeket, különleges élményt vihetnek haza. Ezzel pedig akár a jövő közönségévé is válhatnak. A Mesélő Muzsika bérletünk november 8-án kezdődik az Erkel Színházban Erkel az Erkelben címmel, január 10-én pedig a Zeneakadémián Zenélő Földgömb címmel a Szolnoki Szimfonikus Zenekar előadásában Izaki Masahiro vezényletével kínálunk programot. Március 13-án szintén a Zeneakadémia nagytermében Muszorgszkij: Egy kiállítás képeit adja elő a Miskolci Szimfonikus Zenekar. A sorozat moderátora az a Lakner Tamás, aki azon túl, hogy a Szélkiáltó együttes egyik frontembere, zenepedagógus és Pécsi Tudományegyetem művészeti karának dékánja. Olyan hangulatot képes teremteni, hogy azután már nagyon könnyen rá lehet venni a gyerekeket arra, hogy újabb koncertekre kísértessék el magukat szüleikkel. Vagyis keressük azokat a kihívást jelentő pontokat, ahol fejlődni tudunk még, hiszen rengeteg olyan terület van, köztük a zene megszerettetése a gyerekekkel, amivel nagyon fontos foglalkozni. De ilyen az egyetemista korosztály is, akikkel fiatal felnőttként szintén meg szeretnénk találni a kapcsolatot. Nagyon örülünk, hogy a támogatást is megkapjuk arra, hogy az elképzeléseinket megvalósítsuk és tovább haladjunk ezen az úton, és egy friss kormányzati döntésnek megfelelően 2017-ben megrendezhetjük a sokak számára emlékezetes nemzetközi karmesterversenyt, terveink szerint 21. századi formában, a fantasztikus akusztikájú Kodály Központban Pécsett.