2015. november 22. / Sz. K.
Niklesz Ildikó öt éve alapította az Ametist Bábszínházat, mellyel olyan klasszikus gyermekmeséket tartanak életben, mint a Mazsola és Tádé vagy éppen a Hamupipőke. Járják az országot utazó társulatként, hogy színvonalas produkciókkal keltsék fel a legkisebbek érdeklődését a színház iránt.
Már a Fabula Bábszínház is – amiből öt éve kivált – többet, mást kívánt nyújtani megalakulásával, mint amit az akkori Állami Bábszínház képviselt.
N. I.: Megváltoztak a körülmények. Az élet úgy hozta, hogy magánéleti okokból kénytelen voltam elhagyni a Fabula Bábszínházat, melynek alapító tagja voltam. Mikor az ember ilyen élethelyzetbe kerül, át kell gondolnia, mit szeret, és mire vágyik még az életben. Mivel én 1981-ben a Pécsi Bóbita Bábszínházban kezdtem a pályámat, és azóta is bábszínész vagyok, vagyis ez a szakmám, ebből élek, egyértelmű volt, hogy a bábszínház örök szerelem marad, és ezt mindenképpen tovább kell vinni, bármilyenek is legyenek a körülmények. Így hoztam létre az Ametist Bábszínházat régi kollégákkal, akikkel korábban is együtt dolgoztam.
Óvodásoknak és kisiskolásoknak elevenítenek fel olyan klasszikusokat, mint a Mazsola és Tádé például.
N. I.: A hagyományos paravános kesztyűsbábokhoz értek a leginkább, így főleg ezen a területen alkotunk, miközben nagyon tetszik a marionettszínház is, ami azonban egy teljesen más műfaj, más színpadi körülményekkel. Mivel mi egy utazó társulat vagyunk, főleg a hagyományos bábjátékot tudjuk megvalósítani, amire nagyon nagy igény is van. Ennek az irodalmát ismerem a legjobban, és bízom benne, hogy a lehető legjobb minőségben tudjuk átadni ezt a közönségnek. Bálint Ágnes Mazsola és Tádéja pedig egy nagyon népszerű és örök életű mese. A hosszú évek tapasztalata azt bizonyította, hogy szükség van ezekre a hagyományos mesékre. Így arra törekszem, hogy ezeket tartsuk meg. Így készült például A rút kiskacsa és a Hamupipőke is.
Azt hinné az ember, hogy manapság a kicsi gyerekek már csak a tévéműsorok bűvöletében élnek…
N. I.: A mai gyerekek mindenre fogékonyak, befogadóak és érzékenyek. A rohanó technikai világnak köszönhetően mindent tudnak „venni” akadályok nélkül. Teljesen mindegy, hogy egy asztali bábjátékról van-e szó, amikor látszanak a figurákat mozgató színészek, egy paravános játékot látnak vagy akár egy rajzfilmet. És azt gondolom, hogy a színház a korosztályokkal építkezik. Tehát amíg nagyon kicsi a gyerek, addig jobb, ha nem látja a színészeket, csak a bábokat, így teljesen bele tudja élni magát a történetbe, és azonosulni tud a figurákkal, hiszen maga Bálint Ágnes is a gyerekeinek írta a Mazsola és Tádét. Amikor pedig a gyerek fejlődik, már lehet bővíteni a lehetőségeket, és a bábon túl más gyerekszínházi előadásokra is el lehet vinni. Aztán remélhetőleg olyan felnőtt lesz belőle, aki szeretni fogja a színházat, és annak mindenféle alternatíváját be tudja majd fogadni.
Mondta, hogy utazó bábszínház az öné, de azért van egy állandó helyük is.
N. I.: Amikor öt éve megalakult az Ametist, minden törekvésem az volt, hogy találjak egy olyan helyet, ahol hétvégenként rendszeresen tudunk játszani. Meg is találtuk a Rátkai Márton Klubbot, ahol egészen mostanáig ez meg is valósult minden évben októbertől április végéig. Most nagy bánatunkra az épületet eladták, így új játszóhelyet kell keresnünk november végétől.
A bizonytalanság ellenére mennyire tudnak új produkciókban gondolkodni?
N. I.: Attól függően tudunk új előadásra beruházni, hogy az előző évadból mennyit tudunk megtakarítani. Általában évente vagy kétévente tudunk egy-egy új produkciót tervezni, hiszen az a nehézségünk, hogy semmilyen állami támogatást nem kapunk. Mondhatnám, hogy mostohagyermekek vagyunk, Hamupipőkék, de nagyon sok alternatív színház küszködik ugyanezekkel a problémákkal. Reméljük, hogy a jövő évben tudunk új bemutatót tartani. Egy húsvéti mesét tervezünk, hiszen erre nagy az igény. Tavaly készült egy mikulásos előadás, aminek szép sikere volt. Igyekszünk nagyon színvonalas produkciókat létrehozni, melyekkel azért a piaci igényeket is követjük.
Már a Fabula Bábszínház is – amiből öt éve kivált – többet, mást kívánt nyújtani megalakulásával, mint amit az akkori Állami Bábszínház képviselt.
N. I.: Megváltoztak a körülmények. Az élet úgy hozta, hogy magánéleti okokból kénytelen voltam elhagyni a Fabula Bábszínházat, melynek alapító tagja voltam. Mikor az ember ilyen élethelyzetbe kerül, át kell gondolnia, mit szeret, és mire vágyik még az életben. Mivel én 1981-ben a Pécsi Bóbita Bábszínházban kezdtem a pályámat, és azóta is bábszínész vagyok, vagyis ez a szakmám, ebből élek, egyértelmű volt, hogy a bábszínház örök szerelem marad, és ezt mindenképpen tovább kell vinni, bármilyenek is legyenek a körülmények. Így hoztam létre az Ametist Bábszínházat régi kollégákkal, akikkel korábban is együtt dolgoztam.
Óvodásoknak és kisiskolásoknak elevenítenek fel olyan klasszikusokat, mint a Mazsola és Tádé például.
N. I.: A hagyományos paravános kesztyűsbábokhoz értek a leginkább, így főleg ezen a területen alkotunk, miközben nagyon tetszik a marionettszínház is, ami azonban egy teljesen más műfaj, más színpadi körülményekkel. Mivel mi egy utazó társulat vagyunk, főleg a hagyományos bábjátékot tudjuk megvalósítani, amire nagyon nagy igény is van. Ennek az irodalmát ismerem a legjobban, és bízom benne, hogy a lehető legjobb minőségben tudjuk átadni ezt a közönségnek. Bálint Ágnes Mazsola és Tádéja pedig egy nagyon népszerű és örök életű mese. A hosszú évek tapasztalata azt bizonyította, hogy szükség van ezekre a hagyományos mesékre. Így arra törekszem, hogy ezeket tartsuk meg. Így készült például A rút kiskacsa és a Hamupipőke is.
Azt hinné az ember, hogy manapság a kicsi gyerekek már csak a tévéműsorok bűvöletében élnek…
N. I.: A mai gyerekek mindenre fogékonyak, befogadóak és érzékenyek. A rohanó technikai világnak köszönhetően mindent tudnak „venni” akadályok nélkül. Teljesen mindegy, hogy egy asztali bábjátékról van-e szó, amikor látszanak a figurákat mozgató színészek, egy paravános játékot látnak vagy akár egy rajzfilmet. És azt gondolom, hogy a színház a korosztályokkal építkezik. Tehát amíg nagyon kicsi a gyerek, addig jobb, ha nem látja a színészeket, csak a bábokat, így teljesen bele tudja élni magát a történetbe, és azonosulni tud a figurákkal, hiszen maga Bálint Ágnes is a gyerekeinek írta a Mazsola és Tádét. Amikor pedig a gyerek fejlődik, már lehet bővíteni a lehetőségeket, és a bábon túl más gyerekszínházi előadásokra is el lehet vinni. Aztán remélhetőleg olyan felnőtt lesz belőle, aki szeretni fogja a színházat, és annak mindenféle alternatíváját be tudja majd fogadni.
Mondta, hogy utazó bábszínház az öné, de azért van egy állandó helyük is.
N. I.: Amikor öt éve megalakult az Ametist, minden törekvésem az volt, hogy találjak egy olyan helyet, ahol hétvégenként rendszeresen tudunk játszani. Meg is találtuk a Rátkai Márton Klubbot, ahol egészen mostanáig ez meg is valósult minden évben októbertől április végéig. Most nagy bánatunkra az épületet eladták, így új játszóhelyet kell keresnünk november végétől.
A bizonytalanság ellenére mennyire tudnak új produkciókban gondolkodni?
N. I.: Attól függően tudunk új előadásra beruházni, hogy az előző évadból mennyit tudunk megtakarítani. Általában évente vagy kétévente tudunk egy-egy új produkciót tervezni, hiszen az a nehézségünk, hogy semmilyen állami támogatást nem kapunk. Mondhatnám, hogy mostohagyermekek vagyunk, Hamupipőkék, de nagyon sok alternatív színház küszködik ugyanezekkel a problémákkal. Reméljük, hogy a jövő évben tudunk új bemutatót tartani. Egy húsvéti mesét tervezünk, hiszen erre nagy az igény. Tavaly készült egy mikulásos előadás, aminek szép sikere volt. Igyekszünk nagyon színvonalas produkciókat létrehozni, melyekkel azért a piaci igényeket is követjük.