Házasság hollywoodi módra
2015. december 18. / Szalóky Bálint

A művészvilág szereplői gyakran választanak párt saját kollégáik közül, elvégre ki más is érthetné meg érzéseiket, rigolyáikat jobban, mint azok, akik hasonló kihívásokkal szembesülnek nap nap után? A színészházasságok nemcsak magánéleti, de gyakran mozgóképi fejleményekkel
is járnak – jó példa a Mr. és Mrs. Smith forgatásán egymásba habarodó Brad Pitt és Angelina Jolie, akik idén immár férj-feleség párosként jelentkeznek közös filmmel. A tengernél bemutatója jó apropó, hogy áttekintsük a filmtörténet legendás házastársait.

Humphrey Bogart és Lauren Bacall
Közös filmek: Szegények és gazdagok (1944), A hosszú álom (1946), Sötét átjáró (1947), Key Largo (1948)
Szép emlékek: Külön-külön is remekeltek, a filmtörténet egyik legnagyobb noirja, A hosszú álom azonban biztosan nem működne a párosuk nélkül – ékes bizonyíték erre Raymond Chandler regényének későbbi, 1978-as filmváltozata. Bacall mint vérbeli femme fatale és Bogart mint a magánnyomozó Philip Marlowe, megannyi krimi ih­le­tő­je­ként szolgált az utókor számára.
Válnak vagy nem válnak? Amikor a Szegények és gazdagok for­ga­tá­sán találkoztak, Bacall poétikusan fiatal, mindössze 19 éves volt, Bogie azonban már betöltötte a 44-et. Bár szerelmüket megtépázta a férfi súlyos alkoholizmusa, Bacall a haláláig kitartott Bogart mellett.

Elizabeth Taylor és Richard Burton
Közös filmek: Kleopátra (1963), A fontos személyek (1963), Út a szeretet felé (1965), Nem félünk a farkastól (1966), Makrancos hölgy (1967), Doktor Faustus (1967), Szerepjátszók (1967), Boom (1968), A mi erdőnk alján (1972), Hammersmith Is Out (1972), A válás (1973)
Szép emlékek: Legendás se veled, se nélküled kapcsolat volt az övék, ami a pletykalapok állandó címlapsztorijává tette a párosukat. Taylor ötödik férje volt Burton, aki – Bogarthoz hasonlóan – nem vetette meg az italt: fénykorában akár napi három üveg vodkát is lenyomott. Kapcsolatukra tökéletesen rímel legismertebb közös filmjük, a Nem félünk a farkastól, amely – láss csodát – egy civakodó házaspár története.
Válnak vagy nem válnak? Úgy jöttek össze, hogy még mindketten házasok voltak; egy válás itt, egy válás ott, és 1964-ben egybekeltek. Az első menet tíz évig tartott: kipróbálták egymással-egymástól is a válást, de másfél évre rá újra összeházasodtak. Az újbóli fellángolás azonban már csak fél évre volt jó: ekkorra mindketten ráébredtek, hogy egymás nélkül is van élet. Ezzel a közös filmek hosszú sorának is vége szakadt. Stílszerűen utoljára A váláson dolgoztak együtt.

Paul Newman és Joanne Woodward
Közös filmek: Hosszú, forró nyár (1958), Rally ’Round the Flag, Boys! (1958), From the Terrace (1960), Párizs blues (1961), A New Kind of Love (1963), Rachel, Rachel (1968), Győzni Indianapolisban (1969), WUSA (1970), They Might Be Giants (1971), A gamma-sugarak hatása a százszorszépekre (1972), Felkavart víz (1975), The Shadow Box (1980), Harry és fia (1984), Üvegfigurák (1987), Mr. és Mrs. Bridge (1990), A múlt fogságában (2005)
Szép emlékek: A Hosszú, forró nyár forgatásán jöttek össze és a házasságuk remek promóciója lett a filmnek. Emlékezetes még egyik kései közös munkájuk, a James Ivory rendezte Mr. és Mrs. Bridge, amiben leginkább Woodward alakítását dicsérték. Bár a rossznyelvek szerint Woodward karrierjét Newman tartotta életben (aki számos filmben rendezte is a feleségét), ez azonban több mint túlzás.
Válnak vagy nem válnak? Igazi álompár voltak: 1958-tól ötven éven át, egészen Newman haláláig együtt maradtak. A múlt fogságában volt a búcsújuk, bár nincs közös jelenetük a veretes minisorozatban. Ez volt Newman utolsó alakítása.


Kenneth Branagh és Emma Thompson
Közös filmek: V. Henrik (1989), Nézz vissza haraggal! (1989), Meghalsz újra (1991), Szilveszteri durranások (1992), Sok hűhó semmiért (1993), Rockhajó (2009)
Szép emlékek: Természetesen a Shakespeare-adaptációk – az V. Henrik és a Sok hűhó semmiért – a legizgalmasabbak a közös munkáik sorában.
Válnak vagy nem válnak? Ha nem jött volna Helena Bonham Carter, valószínűleg még mindig boldogan együtt élnek, a rendezőként is jeleskedő Branagh azonban a Frankenstein forgatásán teljesen a színésznője hatása alá került. A válás a rendező karrierjét is némiképp megtépázta, későbbi Shakespeare-adaptációi már korántsem voltak olyan izgalmasak, mint a koraiak.

Tim Robbins és Susan Sarandon
Közös filmek: Baseball bikák (1988), A játékos (1992), Bob Roberts (1992), Ments meg, Uram! (1995), Broadway 39. utca (1999)
Szép emlékek: Együttműködésük gyöngyszeme a Robbins rendezte Ments meg, Uram!
A színész-rendező Roberts a főszerepet bölcsen átadta Sean Penn-nek: Penn játszotta a halálraítéltet, Sarandon pedig a kivégzését váró gyilkost látogató apácát. A színésznő alakításáért járt az Oscar.
Válnak vagy nem válnak? Sosem zavarta őket a korkülönbség: Robbins 12 évvel fiatalabb Sarandonnál. Sosem házasodtak össze, ellenben 21 évig együtt maradtak. Csöndes pár voltak, akik liberális politikai nézeteiket igen, magánéleti problémáikat azonban sosem kötötték a nagyközönség orrára.

Tom Cruise és Nicole Kidman
Közös filmek: Mint a villám (1990), Túl az Óperencián (1992), Tágra zárt szemek (1999), Más világ (2001)
Szép emlékek: a Mint a villám forgatásán jöttek össze, legemlékezetesebb közös filmjük azonban a legendás Stanley Kubrick sokat vitatott utolsó munkája, a Tágra zárt szemek.
Válnak vagy nem válnak? Kubrick filmjének maratoni, 400 napos forgatása is nagyban megtépázta a színészházaspár kapcsolatát, de a hírek szerint Cruise és a szcientológia kapcsolata sem kedvezett a románcnak. Amikor Alejandro Amenábar kiváló horrorja, a Más világ mozikba került, a főszereplő Kidman és a producer Cruise már nem alkottak egy párt.