Titokkoncert – ez az év sem múlhat el nélküle
2016. január 01. /

Az év zenei meglepetését Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar hozza el idén ka­rá­csony­kor azoknak, akik imádják a muzsikát és a rejtélyeket. Titokkoncert négyszer, ezúttal a Zeneakadémián.

„Sejtelmes”, „nem szokványos”, „frappáns”, „izgalmas” – a Ti­tok­kon­cert­ben pont az a jó, hogy nem tudunk róla semmit. Programja egé­szen addig ismeretlen, amíg a karmester meg nem jelenik a szín­pa­don, és fel nem emeli a pálcáját. Addig csak a várakozás van és a kellemes izgalom. Az első taktusok után pedig annyi csupán a dol­gunk, hogy megbízzunk a karmesterben és zenekarában, és él­vez­zük a felszolgált zenei finomságokat. Ez a legszebb zenei vakrepülés.

„Az emberek mindig csak olyan ételeket akarnak enni, amiről tudják, hogy micsoda. Elmennek a vendéglőbe és azt rendelik, amiről úgy gondolják: bízhatnak benne. Ha viszont elmennek vendégségbe, a háziasszony azt mondja, csináltam valamit, amit még sosem ettetek, nagyon érdekes, bízzatok benne, jó lesz! Na, ez a Titokkoncert. Pont ilyen” – fogalmazta meg a koncertek lényegét Fischer Iván, a Fesztiválzenekar zeneigazgatója és kar­mes­tere.

Egy ilyen hangversenyen bármi megtörténhet. Előfordult már, hogy a timpani mögül előbújó táncosnő odakötözte magát a karmesterhez, hogy a közönség ölébe hullott egy világpremier, vagy hogy egy káprázatos csodagyerek játszott a színpadon. Arra is volt példa, hogy a muzsikusok kezdtek el tangózni vagy éppen énekelni, hogy átrepült a színpadon egy papagáj, vagy hogy egy írógép egyszer csak virtuóz ritmushangszeré vált.

Amikor megalakulásának harmincadik évfordulóját születésnapi koncerttel ünnepelte a BFZ, a Titokkoncert kívánsághangversennyé alakult: a közönség maga állíthatta össze az est műsorát egy bőséges étlapról, ebből az élményből pedig a tavalyi Titokkoncert közönségének is jutott. Ezeken az estéken nem csak a zenekar, a közönség is játszik.

Az idei Titokkoncertek különlegessége, hogy helyszínük sok év után ismét az a terem lesz, amelyhez a Fesztiválzenekar ezer szállal kötődik, és ahonnan 1983 karácsonyán útjára indult: a Zeneakadémia Nagyterme.

Zeneakadémia
2015. december 26-27-28.