„Neurotikus voltam” 2016. január 13. / Az éhezők viadala véget ért, de az ifjúsági disztópia-dömping nem állt meg: hamarosan itt Az ötödik hullám című sci-fi, melyben – szinte egyetlen felnőttként – tévés kedvencünk, Ray Donovan megszemélyesítője, Liev Schreiber is felbukkan. Kit játszik? L. S.: A hadsereg vezetőjét, egy megkeseredett, darabjaira hullott katonaság első emberét. Ugye Tobey Maguire, Az ötödik hullám producere kérte fel a szerepre? L. S.: Mi az, hogy felkért?! Alantas módon bevetette a keresztapás meggyőzési trükköt. Marlon Brandóként kezdett motyogni és nyomatékosan megkért, vállaljam el a szerepet, máskülönben egy lófejjel fogok találkozni az ágyamban. Na, jó, csak viccelek: Tobey tudja, hogy élek-halok a sci-fiért, szóval, erről az oldalról közelített. A sci-fiben mi a fő vonzerő? L. S.: Ha science fictionről van szó, engem nem lehet távol tartani. Rabja vagyok a műfajnak. Az ötödik hullám pedig nagyon is sci-fi. A műfaj nagyjaihoz hasonlóan, beszéljünk akár Bradbury vagy Asimov műveiről, ez a történet sem holmi légből kapott földönkívüliekről akar szólni. Nem, ez a történet is rólunk szól, belőlünk, emberekből indul ki. A negyvenesek korosztályát képviseli egy csupa fiatalból álló színészgárdában. Hogy viselte? L. S.: Hát, izzasztó volt! De félretéve a tréfát, inkább kíváncsivá tett a felállás. Emlékszik, milyen érzés volt, amikor a húszas évei elején először állt a kamerák előtt? L. S.: Neurotikus voltam, azt hiszem. Azt se tudtam, hol áll a fejem. De ezek a mai fiatalok felettébb összeszedettek, nem úgy, mint én voltam. Amikor én ennyi idős voltam, messze nem voltam ennyire koncentrált és tudatos. Főleg nem a kamerák előtt. A színpad, az más volt. Ott ismertem a járást. Aztán, ahogy egyre többet forgattam, a növekvő tapasztalattal egyre több minden rakódott rám. A film mindenekelőtt a vágó médiuma, érdemes sok mindent kipróbálni egy-egy jelenetben, a felvételek során, hogy a vágószobában legyen miből válogatni. Ezek a fiatalok már tisztában vannak ezzel is. Mintha az anyatejjel szívták volna magukba a filmes lét alapjait. A kölkök ma már az iMovie-n vágják össze a saját filmjeiket. 8 évesek beszélik a film nyelvét. Izgalmas időket élünk. Igazi reneszánsz közeleg, úgy hiszem. A természeti katasztrófák közül mitől fél a legjobban? L. S.: Engem inkább a pestisszerű dolgok rémisztenek meg. A belülről jövő bomlás. De ez a film épp arról szól, hogy miként vagyunk képesek a túlélésre, ha valóban beüt a krach. Olyanok vagyunk, mint a csótányok: egykönnyen nem lehet minket kiirtani. A filmes karrierje mellett a tévés pályafutása is szépen alakul; a Ray Donovan továbbra is a szívügye? L. S.: Nagyon is. Szeretem az embereket, akikkel nap mint nap együtt dolgozom. Szeretem a sztorit, szeretem Ray karakterét. Persze sok a meló, egy-egy évad hat hónapi forgatást jelent és gyakran 14 órás munkanapokat. Két kicsi gyermekem van, szóval néha nagy a küzdelem, hogy minden beleférjen a nap 24 órájába. De hálás vagyok a melóért és hálás vagyok, hogy az emberek szeretik az eredményt. Ennél nincs is jobb. Beleszólhat Ray karakterének alakulásába? L. S.: Nagyon jól bánnak velem. A tévében dúl a reneszánsz. A kreativitásé a főszerep. Ezért születhetnek olyan sorozatok, mint a Maffiózók, a Krízisben vagy az Orange is the New Black. Az interjúért köszönet az InterComnak |