A túlélő
2016. január 28. / G. I.

A V mint vérbosszú rendezőjétől joggal vártuk volna el, hogy egy öldöklős videojátéknál összetettebb akciófilmet forgat. James McTeigue filmje azonban semmi olyat nem mutat, amit az egy kaptafára készülő, terrorcselekmény-megelőző akciómozik ne mutattak volna már ezerszer. Egyedül a tempóra nem lehet panaszunk. Az éppen olyan, mint egy késő esti, B-kategóriás Jason Statham-filmé.

Az amerikai külügyminisztérium Londonba kihelyezett ügynöke (Milla Jovovich) egy New Yorkba tervezett terrorcselekmény nyomaira bukkan, a rosszfiúk és megvesztegetett belső embereik ellenben az ő nyomait akarják eltüntetni. Előbb úgy, hogy ráterelik a gyanút, utóbb úgy, hogy – mint minden érintettel – végeznek vele, igénybe véve a hideglelkületű bérgyilkos (Pierce Brosnan) szolgáltatásait.
A túlélő összes elemét láttuk már, a hazát (és a világot) megmentő, magányos ügynöktől kezdve a kettős üldöztetésen át (amikor övéi és ellenségei egyszerre loholnak a pozitív hős után) a tömegrendezvényen való népirtásig (egymillió emberről van szó). Láttunk már kemény nőt, aki képes felnőni a nehezített feladatához, és láttunk a hatvanhoz közel is ereje teljében akciózó öregurat (csak most Brosnan ezt a rosszak oldalán teszi).
Ebben a forgatókönyvben ennyi volt. McTeigue becsületére legyen mondva, hogy kihozta belőle, amit ki lehetett. A nem igazán emlékezetes Jovovich helyett, ha már emlékezni fogunk valakire, az Brosnan lesz, de a film színészi háttérgárdájában fájdalmas a pazarlás, ahogy az egyébként remek karakterszínészeket (Dylan McDermott, James D’Arcy, Angela Bassett, Robert Forster) eltékozolják

DVD
ADS Service
Kritika (2)