„Ez a munkám: embereket tanulmányozok” 2016. február 18. / Hat Oscar-díjra jelölték a február 18-án mozikba kerülő Spotlight – Egy nyomozás részletei című amerikai filmet. Igaz történetről van szó, a patinás Boston Globe oknyomozó csapata egy gyermekmolesztálással vádolt helyi pap ügyét kezdi vizsgálni, de végül a katolikus egyház egészére kiterjedő botrányra bukkannak. A legjobb mellékszereplő kategóriában Oscar-díjra jelölt Mark Ruffalo a Globe egyik újságíróját alakítja Tom McCarthy filmjében. A Foxcatcherben még egy egészen másféle karaktert alakított. Hogyan sikerült átváltoznia? M. R.: Ez a munkám: embereket tanulmányozok. És szerencsém is volt, hiszen egy nagyon is valós személyt, az újságíró Mike Rezendest formáltam meg. A legapróbb részletek is sokat mondanak a másik emberről, még egy olyan apróság is, mint például, hogy ki hogyan ül, milyen a testtartása. Számomra ez egy aranybánya: a látszólag semmitmondó részletek, amelyek akkor is árulkodnak rólunk, amikor épp úgy hisszük, nem csinálunk semmit. Színészként mindig is ez érdekelt. És persze az, hogy mindebből mi szűrhető le. Mit lehet kibontani egy ilyen megfigyelésből. Mesélne egy kicsit bővebben is Mike Rezendesről? M. R.: Történetünk kezdetén Mike a Boston Globe riportere, aki ideje nagy részében a Spotlight nevű rovatnak dolgozik. Ez a rovat egy külön kis részleg a Boston Globe szerkesztőségén belül; a tagjai mélyreható, időigényes, oknyomozó anyagokon dolgoznak. Mike nem mondható tipikus bostoni újságírónak. Portugál vér folyik az ereiben és korábban egy meglehetősen radikális kis bostoni lapnál dolgozott. Mike egy kívülálló bennfentes vagy bennfentes kívülálló, ahogy tetszik. A munkájának él, száz százalékig elkötelezett a társadalmi igazságtanságok feltárása iránt. Hát, röviden ennyi. Mennyi időt töltöttek együtt? M. R.: Elég sokat. Talán tíz nap lehetett. Állandóan a nyakára jártam a kérdéseimmel, Mike meg is jegyezte, milyen furcsa érzés, hogy ezúttal nem ő a kérdező. Felcserélődtek a szerepek. Most, hogy szerepelt a filmben, máshogy látja az újságírást? M. R.: Már korábban is nagy rajongója voltam az újságírásnak, az igazi újságírásnak, de csak most tárult fel a szemem előtt a maga teljességében ez a szakma. Az a fegyelem, amit a munka megkövetel, az a hozzáállás, ami elengedhetetlen az igazi újságíráshoz. Az újságírást csakis szenvedélyből lehet csinálni, ezt a szenvedélyt kell úgy az oknyomozás szolgálatába állítani, hogy az ember mindvégig szenvedélymentes maradjon. Hideg fejjel lehet csak csinálni. A film nagy erénye, hogy ezt a borzalmas, gyomorforgató sztorit abszolút szenvedélymentesen, kritikai távolságtartással mutatja be. Szerintem itt és most ennél nem létezik jobb hozzáállás. Szerencsésnek mondhatom magam, mert figyelhettem Mike-ot és a Globe többi újságíróját is munka közben, mindazokat, akik újságíróként részesei voltak ennek a sztorinak. Mike, Robbie Robertson és a többiek közelében lehettem. Lenyűgözött a fegyelmük, az az újságírói fegyelem, ami nem engedi, hogy az érzések befolyásolják. Mi is hasonlóképp viszonyultunk a film elkészítéséhez. Maga a film is felteszi a kérdést és nyilván a nézők sem állják meg szó nélkül: hogyan lehetséges, hogy az egyház berkein belül elkövetett gyermekmolesztálási ügyekre csak ennyi idő elteltével derült fény? A filmből az is kiderül, hogy a Globe-nak is lehetősége lett volna rá, hogy már korábban utánajárjon ezeknek az ügyeknek. M. R.: Ezek azok a kérdések, amelyekre szerintem sosem fogunk választ kapni. Azt hiszem, része lehet a dologban az a vakhit, melyet bizonyos ideológiákkal és intézményekkel szemben táplálunk. Valamiféle szolgai alázat ez, ami nem engedi, hogy bármit is megkérdőjelezzünk. Nemcsak a Boston Globe követte el ezt a hibát, hanem a rendőrség, a törvényhozás, a bostoni katolikus közösség, a helyi hatalmi központok, az iskolák, mindenki. Mindenkinek része volt benne. És ugyanez történik minden mással is, a környezetvédelemmel, a kormányokkal, a pártokkal, vagy ugyanez történt az iraki háborúval is. Egyet nem tehetünk: nem bóbiskolhatunk el, nem hagyhatjuk, hogy a fejünk fölött hozzák meg a döntéseket. Az interjúért köszönet az InterComnak |