Szabad szemmel – Fotó Hemző
2016. február 18. /

Hemző Károly (1928–2012) a 20. századi magyar fotográfia egyik legfontosabb alkotója. Élet­mű­tár­la­ta átfogó képet ad az utóbbi évtizedekben gasztrofotósként milliók által kedvelt művészről, bemutatja mint eredeti
sport- és városfotóst, vérbeli riportert, lírai tájképábrázolót, valamint a lovas képek megújítóját is. A 700 m2-en felvonultatott több mint 200 fotó zöme vintage-kópia, illetve eredeti negatívról készített nagyítás, jelentős részben fekete-fehérben.
A kiállítás első része a sportfotósként a Honvéd Sportklubnál pályakezdő fotós munkáit idézi meg. Fotográfiai berkekben közkeletű a vélekedés: aki sportot magas színvonalon képes fényképezni, az bármi mást meg tud örökíteni. Hemző az Aranycsapat tagjairól és a magyar sport aranykorának számtalan neves szereplőjéről készített bravúros felvételeket. A tárlat másik felében annak a bő két évtizednek a lenyomata látható, amikor is nemcsak sokoldalú alkotóként, hanem képszerkesztőként és a magyar fotográfiai élet aktív alakítójaként is irányt szabott a szakmának.
Hemző Budapestet több mint hatvan éven át fényképezte sajátos szemlélettel. Jó értelemben vett mániája közé tartozott megörökíteni minden évszakban, napszakban, számos nézőpontból és stílusban a Duna-hidakat, főként a Lánchidat, a Budai Várat. A főváros környéki festői vidékek közül talán a Dunakanyar és Szentendre volt Hemző kedvence, de ugyanígy figyelme középpontjában állt a balatoni táj a maga szépségével és mozgalmasságával, valamint a „lovas helyek”, elsősorban a Hortobágy, Apajpuszta és Bugac.
[kep3]A tárlat több száz fényképével, a kortársak videovallomásaival, dokumentumok tucatjaival és korszakfestő installáció segítségével nemcsak Hemző Károly fotográfiai életművét mutatja be, hanem az elmúlt hatvan év élményszerű megidézésére is vállalkozik gazdag multimédiás, interaktív vetítésekkel (korabeli filmhíradók, személyes interjúk, beszélgetés élet- és alkotótársával, Lajos Marival).

Magyar Nemzeti Múzeum
03. 15-ig