2016. március 05. / Kovács Emőke
Január végén két bemutatóval bővült a Vörösmarty Színház repertoárja. Friedrich Dürrenmatt Play Strindberg című drámáját Szabó K. István rendezte, Pintér Béla Szutyok című művét Hargitai Iván állította színpadra. A Play Strindberg Alice-át alakító Tóth Ildikóval és a Szutyok Irénjét megformáló Varga Gabriellával beszélgettünk.
Milyen volt először találkozni a Play Strindberg történetével?
T. I.: Első olvasás után abszurdnak és idejétmúltnak tűnt. Segítségképp a realitásba próbáltam kapaszkodni: rengeteg olyan történetet ismerek, melyekben két ember egzisztencia, megszokás, gyávaság, kicsinyesség, bosszúvágy vagy bizonytalanság miatt nem tudják egymást elhagyni, egymáshoz kényszerítik magukat.
A történet egy házasság tragédiájának komédiája. Mi a tragédia, mi a komikum – egyáltalán külön lehet választani a kettőt?
T. I.: Nem igazán lehet különválasztani. Számomra inkább keserű ez a történet, mint komikus. Amikor már durva szélsőségekbe jut két ember egymással szemben, mint itt, akkor az nagyon nevetséges lehet külső szemmel nézve, de akik benne vannak, azoknak vérre megy.
Milyen nőnek látod Alice-t?
T. I.: Próbálja magát életben tartani, elrontott életéért a férjét okolja, és már csak egyetlen életcélja maradt, hogy Edgart szóval és tettel „kinyírja”. Közben ő maga is kicsinyes lesz, gyáva, kiszámíthatatlan és közönyös, ami szép lassan teljes morális összeomláshoz vezet.
Milyen kapaszkodók mentén indultál el a szerepfelépítésben?
T. I.: A szöveg nagyon erős, verbális, vitriolos humora van – ilyen szempontból a darab és a karakterek törvényszerűsége működteti magát, ennek valamilyen formában ellene kell menni, hogy bonyolultabbá váljon a szerep.
Mi az, ami miatt megszeretted a kezdeti tartózkodásod ellenére?
T. I.: Az embernek egy élete van, és ha valami nagyon nem működik, abból ki kell lépni akkor is, ha úgy érzi, a semmibe lép, mert a bizonytalan élet százszor jobb, mint a biztos halál.
[kep3]
Mi fogalmazódott meg benned, amikor első olvasás után találkoztál Irén figurájával?
V. G.: Nagyon rafináltan megírt darabról van szó. Pintér Béla több előadását láttam, van egy sajátos színházi nyelve, ami óhatatlanul eszembe jutott, miközben a szöveget olvastam. Irén darabbeli története ott kezdődik, amikor egy professzor jeges cinizmussal szembesíti a ténnyel: nem lehet gyereke. Kiderül, hogy az öt év próbálkozás hiába volt, nincs remény. Férjével, Attilával nem akarják feladni, elgondolkodnak az örökbefogadáson. Innentől kezdve csak bonyolódik a történet. Érdekes, ahogyan a darab rávilágít a gyermektelenség, az örökbefogadás problémájára, megmutatva a férfi és női nézőpontokat.
Irén hogyan tudja megélni a nőiségét az adott körülmények között?
V. G.: A méhét el kellett távolítani, aztán a férje viszonyt kezd az egyik örökbefogadott lányukkal – ilyen körülmények között, valljuk be, nehéz megélni a nőiséget. Viszont nagyon összetett a szöveg, ugyanis a legszívszorítóbb, legdrámaibb pillanatok is humorral átitatottak. Az ebből létrejövő árnyalatokat kell nekünk megmutatni.
Milyen fogódzóid voltak a szerepépítésben?
V. G.: Irént egy nagyon elemi, ösztönös vágy hajtja, ez teljesen természetes, ha egy nő gyereket szeretne. Ezt az erős szándékot, vágyat próbálom megmutatni, másrészről azt a csalódottságot, hogy a férje teljesen másképp éli meg a gyerekkérdés kudarcát. Az ebből adódó helyzetek megváltoztatják a nőiséghez, a szeretethez, a házasságához való viszonyulását. Folyamatosan ott motoszkál a kérdés: meddig érdemes elmenni céljaink beteljesítéséért.
Kicsit visszakanyarodnék a beszélgetésünk elejéhez: azt mondtad, rafináltan van megírva a szöveg. Te mi miatt szereted?
V. G.: Erős a humora, a groteszksége, erősek a karakterei, van benne egyfajta kegyetlenség, amit Pintér Béla jól árnyal a poénokkal. Egyszerű emberekről van szó, akik egyszer csak nagyon fontos dolgokat mondanak ki, amiket muszáj meghallani.
Milyen volt először találkozni a Play Strindberg történetével?
T. I.: Első olvasás után abszurdnak és idejétmúltnak tűnt. Segítségképp a realitásba próbáltam kapaszkodni: rengeteg olyan történetet ismerek, melyekben két ember egzisztencia, megszokás, gyávaság, kicsinyesség, bosszúvágy vagy bizonytalanság miatt nem tudják egymást elhagyni, egymáshoz kényszerítik magukat.
A történet egy házasság tragédiájának komédiája. Mi a tragédia, mi a komikum – egyáltalán külön lehet választani a kettőt?
T. I.: Nem igazán lehet különválasztani. Számomra inkább keserű ez a történet, mint komikus. Amikor már durva szélsőségekbe jut két ember egymással szemben, mint itt, akkor az nagyon nevetséges lehet külső szemmel nézve, de akik benne vannak, azoknak vérre megy.
Milyen nőnek látod Alice-t?
T. I.: Próbálja magát életben tartani, elrontott életéért a férjét okolja, és már csak egyetlen életcélja maradt, hogy Edgart szóval és tettel „kinyírja”. Közben ő maga is kicsinyes lesz, gyáva, kiszámíthatatlan és közönyös, ami szép lassan teljes morális összeomláshoz vezet.
Milyen kapaszkodók mentén indultál el a szerepfelépítésben?
T. I.: A szöveg nagyon erős, verbális, vitriolos humora van – ilyen szempontból a darab és a karakterek törvényszerűsége működteti magát, ennek valamilyen formában ellene kell menni, hogy bonyolultabbá váljon a szerep.
Mi az, ami miatt megszeretted a kezdeti tartózkodásod ellenére?
T. I.: Az embernek egy élete van, és ha valami nagyon nem működik, abból ki kell lépni akkor is, ha úgy érzi, a semmibe lép, mert a bizonytalan élet százszor jobb, mint a biztos halál.
[kep3]
Mi fogalmazódott meg benned, amikor első olvasás után találkoztál Irén figurájával?
V. G.: Nagyon rafináltan megírt darabról van szó. Pintér Béla több előadását láttam, van egy sajátos színházi nyelve, ami óhatatlanul eszembe jutott, miközben a szöveget olvastam. Irén darabbeli története ott kezdődik, amikor egy professzor jeges cinizmussal szembesíti a ténnyel: nem lehet gyereke. Kiderül, hogy az öt év próbálkozás hiába volt, nincs remény. Férjével, Attilával nem akarják feladni, elgondolkodnak az örökbefogadáson. Innentől kezdve csak bonyolódik a történet. Érdekes, ahogyan a darab rávilágít a gyermektelenség, az örökbefogadás problémájára, megmutatva a férfi és női nézőpontokat.
Irén hogyan tudja megélni a nőiségét az adott körülmények között?
V. G.: A méhét el kellett távolítani, aztán a férje viszonyt kezd az egyik örökbefogadott lányukkal – ilyen körülmények között, valljuk be, nehéz megélni a nőiséget. Viszont nagyon összetett a szöveg, ugyanis a legszívszorítóbb, legdrámaibb pillanatok is humorral átitatottak. Az ebből létrejövő árnyalatokat kell nekünk megmutatni.
Milyen fogódzóid voltak a szerepépítésben?
V. G.: Irént egy nagyon elemi, ösztönös vágy hajtja, ez teljesen természetes, ha egy nő gyereket szeretne. Ezt az erős szándékot, vágyat próbálom megmutatni, másrészről azt a csalódottságot, hogy a férje teljesen másképp éli meg a gyerekkérdés kudarcát. Az ebből adódó helyzetek megváltoztatják a nőiséghez, a szeretethez, a házasságához való viszonyulását. Folyamatosan ott motoszkál a kérdés: meddig érdemes elmenni céljaink beteljesítéséért.
Kicsit visszakanyarodnék a beszélgetésünk elejéhez: azt mondtad, rafináltan van megírva a szöveg. Te mi miatt szereted?
V. G.: Erős a humora, a groteszksége, erősek a karakterei, van benne egyfajta kegyetlenség, amit Pintér Béla jól árnyal a poénokkal. Egyszerű emberekről van szó, akik egyszer csak nagyon fontos dolgokat mondanak ki, amiket muszáj meghallani.