Támadás a Fehér Ház ellen 2. – London ostroma
2016. március 16. /

Már az első rész is új utakat tört a mozgókép történetében (most szóltak, hogy mégsem, alig­hanem összekevertük valamivel), vagy ha mégsem (elvégre sosem késő korrigálni), legalább kellőképpen

szórakoztató volt ahhoz, hogy egy korrekt Die Hard-utánzatot lássunk benne, és ne egy újabb, semmire se jó akcióorgiát. Úgy látszik, más is látott benne valamit (mondjuk a tetemes bevételeket), mert elkészült a folytatás, melyben ezúttal London a célpont, de a világ jó kezekben van, mert az amerikai elnök továbbra is Aaron Eckhart, hű testőrét pedig még mindig Gerard Butler alakítja. Visszatér természetesen Morgan Freeman is, úgyhogy a világ – terroristák ide vagy oda – tényleg nem is lehetne jobb kezekben.


Bemutató: 03. 10.
Korhatár: (16)