Az elveszett frigyláda fosztogatói – újra a mozikban
2016. Április 20. / Szalóky Bálint

Steven Spielberg és George Lucas remeke megreformálta a kalandfilm műfaját, máig hivatkozási pont, nem mellesleg pedig Harrison Ford számára is legalább annyira meghatározó szerep, mint a Star Wars Han Solója. Az elveszett frigyláda fosztogatóit (és a többi Indy-filmet is) bizony láttuk
milliószor, de sosem kell igazán indok arra, hogy újra megtekintsük – a mozipremiernek köszönhetően pedig április 14-től nagyvásznon tehetjük ezt meg. Addig lássuk, mi az, amit Indiana Jonesról tudni érdemes!

Az előzmények
Bár Indiana Jonesra a kalandfilmek etalonjaként gondolunk, a stílus valójában egyáltalán nem új keletű: George Lucas a ’30-as, ’40-es évek mozikban vetített sorozatait tekintette előképnek. Az ötlet már a ’70-es évek elején megszületett benne, végül azonban a Star Warst vitte tovább, hogy aztán – egy hawaii nyaralás során – térjen vissza rá: itt győzte meg Spielberget, hogy inkább Indy kalandját rendezze meg akkori legnagyobb vágya, egy James Bond-mozi helyett. Noha egymással viszonylag gyorsan megegyeztek és ekkorra már mindketten hatalmas névnek számítottak (Lucas épp túl volt a Star Warson, Spielberg pedig a Cápa sikere után a Harmadik típusú találkozásokat fejezte be), azonban az akkoriban (1980-ban) elég magasnak számító, közel 20 millió dolláros költségvetés miatt egyedül a Paramount stúdiót sikerült meggyőzniük a sorozatban rejlő potenciálról.

A hős
Az ötletelés során mindkét alkotó más-mást gondolt magáról a főhősről. Indy kezdetben Indiana Smith néven futott, de Spielberg mindenképp a vezetéknév megváltoztatását szorgalmazta. Míg Lucas inkább egy intellektuálisabb figurát, egy régészprofesszort vizionált, addig Spielberg szemei előtt egy Bond-szerű akcióhős lebegett, akinek ráadásul komoly problémái vannak az alkohollal – a rendező e tekintetben Humphrey Bogart figuráját tekintette mintának az 1948-as A Sierra Madre kincséből. Később, ahogy a forgatókönyv formálódott, helyükre kerültek ezek az elemek is: a végső változatba kicsit jutott mindenből, és teljesen új ötletek is belekerültek.

Szereposztás
Indiana Jones megformálójának kiválasztása hosszú folyamat volt. Felmerült Jeff Bridges, Jack Nicholson és Nick Nolte neve, de még olyan komikusoké is, mint Bill Murray és Steve Martin. A számos lehetőség közül a választás végül Tom Selleckre esett, de a színész nem tudott elszabadulni a Magnum sorozat forgatásáról. Így végül visszakanyarodtak Harrison Fordhoz, miután Spielberg nagyon meg volt elégedve A birodalom visszavágban nyújtott alakításával. A dolog érdekessége, hogy Ford neve már a kezdetek kezdetén felmerült, azonban Lucas ellene volt az ötletnek: nem szerette volna, ha esetleg az American Graffiti és a Csillagok háborúja utáni újabb közös projekt miatt úgy hivatkoznának majd a párosukra, mint ahogy akkoriban a Scorsese–De Niro kettősre.

A forgatás
1980 nyarán látott munkának a stáb, először Franciaországban – itt a náci tengeralattjárós részhez Wolfgang Petersen filmjének (A tengeralattjáró) díszletét használták. A munkálatok az angliai Elstree Studiosban folytatódtak a legendás kígyós jelenettel, az Egyiptomban játszódó szekvenciákat pedig Tunéziában vették fel. A stáb néhány külsőt San Franciscóban és Angliában rögzített, míg a nyitójelenetet a Hawaii-szigeteken.
A siker
A film könnyedén kitermelte a 18 millió dolláros költségvetés többszörösét. Az Egyesült Államokban 248 milliót (a világ többi részén további 141-et) fialt, ezzel az év legnézettebb mozija lett, a folytatások pedig annak ellenére is nagy sikernek tekinthetők, hogy költségvetésük jelentősen növekedett. A végzet temploma 28 millióba került, és világviszonylatban 333 milliót keresett (némi visszaesés az elődhöz képest), a 48 milliót kóstáló Az utolsó kereszteslovag viszont meg sem állt 474 millióig. A közel két évtizeddel később készült A kristálykoponya királysága már 185 millióba került (itt természetesen figyelembe kell venni a dollár inflálódását) és 786 milliót termelt – mindent összevetve tehát egy 279 milliós befektetés közel 2 milliárd dollárt hozott a konyhára, amihez természetesen nem számoltuk hozzá a különböző kapcsolt árukat és az ezekből a termékekből befolyó jogdíjakat.

[kep3]

A folytatások
Bár Lucas eleve három mozifilmben gondolkozott és Spielberggel is így egyezett meg, a folytatások forgatókönyvei valójában csak később készültek el. Az 1984-es Indiana Jones és a végzet temploma érdekessége, hogy cselekménye Az elveszett frigyláda fosztogatói előtt játszódik, így valódi folytatásnak az eredeti trilógiából csak az 1989-es Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag tekinthető. Az 1992-ben indult és három évadon át kitartó tévésorozat, Az ifjú Indiana Jones kalandjai Jones gyerekkorát mutatja be, de az eredeti alkotók ebben csak producerként vettek részt. A negyedik részre egészen 2008-ig várni kellett (Indiana Jones és a kristálykoponya királysága), ez azonban minden igyekezet ellenére elmaradt a rajongói várakozásoktól. Mivel a márkanév jogai a Lucasfilm eladásával a Disneyhez kerültek, a stúdió természetesen igyekszik tető alá hozni a folytatást, de jelenleg az abszolút prioritást a Star Wars élvezi.