Sárkányok, sütik, kalandok
2016. szeptember 16. / Rácz András

Kezdjük azzal, amivel minden mese kezdődik: Hol volt, hol nem volt… És folytassuk azzal, hogy ez a mese pont nem így kezdődik. De et­től függetlenül a távol és a közel játéka, a kép­ze­let és a valóság kettőssége, a lehetséges és a lehetetlen összekavarodása messzire ragadó mesévé teszi Szappanos Csenge köny­vecs­ké­jét, a Pagoda Parfét.
Mutatok is belőle néhány érdekességet!


Valószínű például, hogy a gyerekek többsége még soha nem kóstolt városház alakú süteményt, de még vegyesiparcikk vagy ta­ka­rék­szö­vet­ke­zet alakú süteményt sem. Viszont szinte egészen bizonyos, hogy szívesen enne ilyet. Már persze, ha finom. Valószínű azután, hogy a gyerekek többsége a pagoda parféba is belepákosztoskodna, ha az éppen nem került volna Wang anyó cukrászdájából egyenesen a sárkányok asztalára. És valószínű az is, hogy a legtöbb gyermek – főleg persze a lányok – tökéletesen egyetértene Szilvavirággal, a sellővel, akinek meggyőződése, hogy a piros nyári ruhácska idétlenül áll rajta, mert mégiscsak nagyon furcsán lóg ki alóla az uszonya.
Most persze bele kellene mennem abba, hogy miféle sárkány a parfékedvelő lény, milyen szerepet játszik a történetben a sellő, esetleg elkanyarodhatnék arra, hogy a sárkány testvére, Balázs miképpen rajong a teáért, miért rabolja el Lilit, a főszereplőnket, és végül tudálékosan kifejthetném, milyen szimbolikus jelentősége van a Sárga hegynek, Wang anyó cukrászdájának és a hattyú alakú vízibiciklinek… De mindezt nem teszem.
Azt viszont elmondom, hogy Szappanos Csenge bájos rajzokkal illusztrált mesekönyve, a Pagoda Parfé személyes élmények hordozója. A szerző a közelmúltban érkezett vissza egy hosszabb kínai útról, és így világossá válik – már legalább is a felnőtt olvasók számára –, hogy a szerethető fabulában megjelenő keleti mesevilág nem pusztán az európai képzelet játéka, hanem sok esetben autentikus szemléleti formák újszerű feldolgozása.
Persze ezt csak úgy mellékesen, mintegy zárójelben említem meg, mert egy mesének nem ilyesmit kell tudnia, hanem valami egészen mást. Megmozgathatja például a gyerekek fantáziáját, felpiszkálhatja a képzeletüket, különös, nem hétköznapi dolgok irányába fordíthatja a figyelmüket, miközben megmaradhat nagyon is hétköznapinak, például szerethető, életszerű, eleven hősei által. Éppen úgy, ahogy a Pagoda Parfé teszi.

Szappanos Csenge: Pagoda Parfé
Genticus Kft.
36 oldal / 2450 Ft
[kep3]