2016. november 17. / D. Magyari Imre
Zoltán Gábor, az Orgia című könyv írója a budai Maros utcában lakik, ott, ahol 1944 szeptemberében a nyilasok először ürítették ki a zsidó kórházat, s ahová még visszatértek.
A Maros utca végénél ott a városmajori katolikus templom, ahol az írót keresztelték, s ahol egy héttel a nyilas hatalomátvétel után a plébános átadta a szót Kun páternek, a kegyetlenkedésekben élen járó papnak. És közel a Városmajor utca 37., ahol a nyilasok berendezték a székházukat. Ihlető környék, s ezt egyáltalán nem cinikusan mondom, ahogy a könyv ajánlása sem az, hanem nagyon is megszenvedett: A Dunának.
A nyilas székház a regény egyik helyszíne, itt – itt is – zajlanak a műben fontos szerepet kapó, folyvást visszatérő, ismétlődő kínzások, kivégzések, az emberi szexualitást megalázó orgiák. Ezek miatt nehezen olvasható a könyv – írni se lehetett könnyű! –, szinte kényszeríteni kell magunkat, hogy ne ugorjuk át a brutálisan sokkoló részeket, de ezzel épp az olvasás veszítené el értelmét. Ha akarom, a regény a városmajori nyilas testvérek és testvérnők, a Tizenkétker négy évig tartó, alapos kutatásra épülő története: megismerjük Bokor Dénes, Hortobágyi Sándor, Megadja Ferenc – a nevek eredetiek! – és a többiek tetteit és élettörténetét. Igaz, a központi figura Renner, a harmincéves, keresztény vasgyáros, akit valaki feldob, mert zsidókat rejteget a gyárában. Megverik, majd használni kezdik mint sofőrt. Hasznosítható, hisz keresztény, ő pedig hagyja magát használni, nem akar sem hősi, sem másmilyen halott lenni. Férj akar lenni, apa, báty. Nem lehet. Nem hagyják. Ez is a történet része.
De igazából antropológiai kérdésekről van szó: mire képes az ember, vagy, derűlátóbban, mire képesek bizonyos emberek, ha a történelem megengedi nekik, hogy büntetlenül tehessék, amit valójában tenni akarnak, és ebből rendszert is kreáljanak. Miközben betartják az illem, az etikett szabályait is. A regény egyik leghátborzongatóbb eszköze a viselkedési normák által szabályozott és az ösztönvilágot szabadjára engedő magatartásformák állandó ütköztetése. Karácsonykor Kun páter Schubertet hegedül, ünnepelnek, aztán kivégeznek néhány zsidót a kertben, így teljes a nap.
Az író ezt mondta a periratok kapcsán, s ezt mondja a mű is: „Megértettem, hogy amit látok, az nem rendkívüli, nem deviancia. Az a természet.” Súlyos állítás: nekünk, olvasóknak el kell döntenünk, egyetértünk-e vele. A 21. század második évtizedében nem egyszerű ellenérveket találnunk.
Zoltán Gábor: Orgia
Kalligram Kiadó, 2016
320 oldal / 3490 Ft
A Maros utca végénél ott a városmajori katolikus templom, ahol az írót keresztelték, s ahol egy héttel a nyilas hatalomátvétel után a plébános átadta a szót Kun páternek, a kegyetlenkedésekben élen járó papnak. És közel a Városmajor utca 37., ahol a nyilasok berendezték a székházukat. Ihlető környék, s ezt egyáltalán nem cinikusan mondom, ahogy a könyv ajánlása sem az, hanem nagyon is megszenvedett: A Dunának.
A nyilas székház a regény egyik helyszíne, itt – itt is – zajlanak a műben fontos szerepet kapó, folyvást visszatérő, ismétlődő kínzások, kivégzések, az emberi szexualitást megalázó orgiák. Ezek miatt nehezen olvasható a könyv – írni se lehetett könnyű! –, szinte kényszeríteni kell magunkat, hogy ne ugorjuk át a brutálisan sokkoló részeket, de ezzel épp az olvasás veszítené el értelmét. Ha akarom, a regény a városmajori nyilas testvérek és testvérnők, a Tizenkétker négy évig tartó, alapos kutatásra épülő története: megismerjük Bokor Dénes, Hortobágyi Sándor, Megadja Ferenc – a nevek eredetiek! – és a többiek tetteit és élettörténetét. Igaz, a központi figura Renner, a harmincéves, keresztény vasgyáros, akit valaki feldob, mert zsidókat rejteget a gyárában. Megverik, majd használni kezdik mint sofőrt. Hasznosítható, hisz keresztény, ő pedig hagyja magát használni, nem akar sem hősi, sem másmilyen halott lenni. Férj akar lenni, apa, báty. Nem lehet. Nem hagyják. Ez is a történet része.
De igazából antropológiai kérdésekről van szó: mire képes az ember, vagy, derűlátóbban, mire képesek bizonyos emberek, ha a történelem megengedi nekik, hogy büntetlenül tehessék, amit valójában tenni akarnak, és ebből rendszert is kreáljanak. Miközben betartják az illem, az etikett szabályait is. A regény egyik leghátborzongatóbb eszköze a viselkedési normák által szabályozott és az ösztönvilágot szabadjára engedő magatartásformák állandó ütköztetése. Karácsonykor Kun páter Schubertet hegedül, ünnepelnek, aztán kivégeznek néhány zsidót a kertben, így teljes a nap.
Az író ezt mondta a periratok kapcsán, s ezt mondja a mű is: „Megértettem, hogy amit látok, az nem rendkívüli, nem deviancia. Az a természet.” Súlyos állítás: nekünk, olvasóknak el kell döntenünk, egyetértünk-e vele. A 21. század második évtizedében nem egyszerű ellenérveket találnunk.
Zoltán Gábor: Orgia
Kalligram Kiadó, 2016
320 oldal / 3490 Ft