Ünnepi kalandozás Sinatra világában
2016. december 22. / Jónás Ágnes

Winter Wonderland címmel különleges Sinatra-koncertre kerül sor a Papp László Budapest Sport­arénában december 22-én. Malek Andrea, Szulák Andrea, Gájer Bálint, Vastag Tamás, Lányi Lala, valamint Kocsis Tibor Sinatra és kortársai zenéivel hozzák el Budapestre az amerikai
karácsony hangulatát és Hollywood fényeit egy látványos koncertshow keretében. A swing világában is otthonosan mozgó Vastag Tamással a produkció múló-örök pillanatainak varázsáról, a Sinatraságról, valamint a karácsonyhoz fűződő emlékeiről is beszélgettünk.

Sinatra és kortársainak zenéivel örvendeztetitek meg a nagyérdeműt december 22-én. Óriási előnyöd, hogy van már „Sinatra-előéleted”, ugyanis négy éve játszod a főszerepet a Békéscsabai Jókai Színház és az ExperiDance Production közös előadásában, a Frank Sinatra – A Hangban.
V. T.: Sinatrához Szomor Györgyön át vezetett az utam – a Bé­kés­csa­bai Jókai Színházban játszottunk együtt a Monte Cristo grófja című darabban. Az előadások után párszor elmentünk iszogatni, be­szél­geté­seink közben volt, hogy dalra is fakadtunk. Egyszer előkerült a tarsolyomból egy Sinatra-dal is, ami annyira megtetszett Györgynek, hogy azt mondta, tető alá kellene hoznunk egy Sinatra-dalokra felfűzött előadást. Több könyvet elolvastam és filmet néztem meg a többszörös Grammy-díjas énekes-zenész életéről, és meglehetősen sok közös pontot találtam kettőnk életében. Mindketten egy zenei tehetségkutatónak köszönhetően váltunk ismertté. Őrületes tempóban zajlottak a próbák, összesen tizenöt nap állt rendelkezésünkre, így a nap nagyobb részében voltam Sinatra, mint Vastag Tamás.

Két éve megjelent, klasszikus karácsonyi dalokat tartalmazó Swingin’ Around The Christmas Tree című albumod dallamvilága is Sinatra világát idézi.
V. T.: Nem esik nehezemre a ’30-as, ’40-es, ’50-es évek világának dalait megtanulnom, sőt, könnyebben megy a memorizálás, mint más dalok esetében. Sokat töprengtem, hogy mi lehet ennek az oka, aztán rájöttem, hogy talán az, hogy gyerekkoromban sok Sinatra-lemezt hallgattunk, különösen karácsonykor. Vannak tőle olyan lemezeink, amelyek muzeális értéket képviselnek, és olyanok is, amelyeket édesapám még a ’70-es években vett ószerestől, mikor tudósként kint dolgozott az amerikai Tampa városában.

Visszakanyarodva a Winter Wonderland című koncerthez: különleges, ünnepi zenei utazásra hívja a közönséget – Malek Andreával, Szulák Andreával, Gájer Bálinttal, Kocsis Tiborral és Lányi Lalával énekelsz. Milyen dalokkal készültök?
V. T.: A karácsony a kedvenc ünnepem, a tél pedig egyenlő számomra a karácsonnyal. Ez az az időszak, amikor mi, előadóművészek is visszavonulhatunk egy kis időre, meghitt családi körben lehetünk, miközben röpködnek kint a mínuszok. A melegséget, a szeretetteljes, meghitt hangulatot igyekszünk átadni a közönségnek, melyet a dalok – a Let It Snow!, a Jingle Bells újrahangszerelt változata vagy a Silver Bells – kiválóan erősítenek. Hangsúlyozom: nem volt célunk a modernizálás, inkább csak frissítettünk. A koncerten harminc hangszer szólal meg, és az előbb említetteken kívül olyan nóták csendülnek még fel, amelyek nemcsak az emberek arcára csalnak mosolyt, de a lelküket is garantáltan melegséggel töltik el. Akár gyerekkorunkból ismerjük ezeket, akár egyáltalán nem, a belőlük áradó hangulat és energia mindenkit elvarázsol, s egy olyan letűnt kor idéződik meg általuk, amikor még sokkal nagyobb hangszereléssel lehetett dalokat előadni.

Mennyire kell ilyenkor összecsiszolni a stílusotokat?
V. T.: Semennyire, ugyanis a kohéziót nem az előadók személye adja, hanem a dalaink stílusa és az egyéni stílusjegyeink. Összecsiszolódni tehát semmiképpen nem szabad – a különbségeket inkább hangsúlyozni kell, ez varázsolja a koncertet izgalmasabbá, élettelibbé és biztos, hogy nem unalmassá. Minél többféle módon szólal meg egy dal az adott stíluson belül, annál erőteljesebb a mondanivalója, annál több emberhez jut el. Ha hat ugyanolyan kvalitású énekes lenne a színpadon, akkor megcsinálhatná az estet egyetlen előadó is. Szerintem nagyon izgalmas lesz a korábban happy hardcore és rave stílusokban utazó Lányi Lalától olyasmit is hallani, ami más, mint amihez eddig a közönség szokott.

A téli, ünnepi jelleget, a Sinatra korabeli hangulatot bizonyára a díszletek is tükrözik majd.
V. T.: Természetesen igen. Nem maradnak el a karácsonyt idéző színek és a nosztalgia, de humorból sem lesz hiány – annyira vesszük csak komolyan magunkat, amennyire muszáj. Célunk, hogy múló, de örök pillanatot adjunk az embereknek. Múlót, hiszen a koncert időtartama röpke két és fél óra, és örököt, mert bízunk abban, hogy akik ezt a produkciót végigélik velünk, még nagyon sokáig emlékezni fognak az élményre.

Tizenhét évesen az X- Faktorban nyújtott teljesítményednek köszönhetően váltál országszerte ismertté, két évvel később már magadénak tudhattad a Fonogram-díjat, majd következett a 2014-es Eurovízós Dalfesztivál magyarországi válogatóversenye, A Dal. Csinálnál valamit másképp – tarsolyodban az azóta begyűjtött tapasztalatokkal –, ha most lennél tizenhét?
V. T.: Az évek során megtanultam, hogy mindennek megvan a maga ideje, ezért nem kell a dolgokat siettetni, elkapkodni. Bőven lett volna időm felnőni – nem szabadott volna úgy tennem, mintha harmincéves lennék. Korábban túl sokat foglalkoztam azzal, hogy mások mit gondolnak rólam, ahelyett, hogy a saját véleményemre adtam volna, és sokszor akartam jobb képet mutatni magamról, mint amilyen valójában vagyok. Rövid idő alatt akartam tökéleteset nyújtani, ami óriási hiba volt. A kvázi tökéletességért, kerüljön az negyven-ötven évbe, bizony meg kell dolgozni. Ha most lennék tizenhét éves, biztos, hogy bevállalósabb lennék, és több impulzust akarnék gyűjteni.