Nagyon erős szándékra van szükség
2017. január 07. / Pavlovics Ágota

Jó éve volt Péter Katának, a Vígszínház művészének, hiszen sok darabban játszik, ráadásul az esztendő elején Érték-díjjal ismerték el a munkáját, 2015 végén pedig az övé lett a Ruttkai Éva-emlékgyűrű. A Színház- és Filmművészeti Egyetem befejezése óta nagyjából azonos időben
szabadúszóként és kőszínházi társulat tagjaként dolgozó művésszel nem csak az általa kapott meg­tisz­te­lő díjakról beszélgettünk.

A színészek többnyire karakteres véleményeket fogalmaznak meg az elnyerhető díjakkal kapcsolatban, önnek mi a véleménye róluk?
P. K.: Díja válogatja, hogy mennyit ér. Mindnek más az értéke és a súlya. Kérdés, ki mikor és miért kapta, jogos-e az elismerés.

Év elején egy szakmai kuratórium által elbírált díjat kapott, az év végén pedig színháza, a Vígszínház társulatának szavazása alapján ér­de­mel­te ki a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt.
P. K.: Nagyon jó pillanatban talált meg az elismerés. A Ruttkai Éva-emlékgyűrű egyrészt azért fontos számomra, mert a társulattól kaptam, másészt azért, mert Ruttkai Éva érzelmileg fontos nekem. Harmincöt éves vagyok, 12 éve kezdtem a pályát, és úgy érzem, hogy mostanra sok minden összeállt a fejemben, a díjjal ennek az iga­zo­lását látom.

Szűk négy éve azt mondta a legendás AlkalMáté Trupp önről szóló előadásával kapcsolatban, végre úgy csináltunk színházat, ahogy én szeretem. Ön hogy szeret színházat csinálni?
P. K.: Számomra alapvető, hogy nagyon erős szándék legyen a rendezőben és a társulatban egy előadás létrehozásához. Pontosan tudnunk kell, hogy mit akarunk felvetni, elmondani. A mondanivalónkhoz meg kell találjuk a legjobb kifejező formát, és a munkafolyamat során a csapat minden tagjának nyitottnak, kíváncsinak és odaadónak kell lennie. Mindez tudatos munka, amihez szerencse is kell, hogy olyan emberek kerüljenek össze, akik egymásra tudnak hangolódni.

Hogy érzi magát most a Vígszínházban?
P. K.: Azt az utat, amit az igazgatónk, Eszenyi Enikő követ, nagyon jónak tartom. Próbál progresszív lenni, amivel abszolút egyet tudok érteni. Sokféle igényt kell kielégítsen a színház, ezért sokféle előadás készül. Van három játszóhelyünk, a Vígszínház, a Pesti Színház és a Házi Színpad, amelyek eltérő adottságokkal rendelkeznek, ezért máshogy kell játszani mindegyikben. Egyik nap ezer ember előtt kell a nagyszínpadon hitelesnek lenni, másnap pedig a nyolcvan férőhelyes Házi Színpadon. Fontos, hogy sokféle dologgal találkozhatok. Különböző gondolkodású, ízlésű rendezők jönnek rendezni hozzánk, ez is biztosítja a sokszínűséget, és természetesen a társulat, ami elég összetartó.

Pályája első éveiben erősen érzékelhető volt, hogy nem szereti a drillt, a kényszert, a l’art pour l’art hie­rar­chiát, nem motiválja a parancsszó. Hogy van ezzel most?
P. K.: Úgy tudok a legjobban dolgozni, ha vannak keretek, de a rendező kíváncsi arra is, hogy én mit gondolok, és belőlem is dolgozik. Ha nem így van, megpróbálom a türelmemet megőrizni, és figyelni. Ha egy alkotónak van víziója, akkor megértem, elfogadom. A parancsszó van, akiben megöli a kreativitást, de persze olyanok is akadnak, akiknek megfelel. A jó rendező pszichológus is, tudja, kivel hogy kell bánni.

Minden színházon, így az önén is nagy a közönség nyomása, erős igény van a szórakoztatás iránt. Ön hogy látja napjainkban a színház szerepét?
P. K.: Biztos vagyok abban, hogy nem lehet kitúrni az új gondolatokat. Az emberek azért járnak színházba, mert szeretnék, hogy történjen velük valami, hogy sok életet átéljenek a színészek játékának kö­szön­he­tően. A színészek hús-vér emberek, akik eljátsszák ezeket a karaktereket, megmutatják ezeket az életeket. Ezért megy a néző, ezért játszik a színész.

Dióhéj
A Ruttkai Éva-emlékgyűrűt a színésznő lánya, Gábor Júlia 1986-ban alapította édesanyja, a Kossuth-díjas színésznő, a Vígszínház vezető művésze emlékére. A Ruttkai Éva-emlékgyűrűt általában a művésznő születésnapjának előestéjén adják át annak a művésznek, aki a Vígszínházban az adott évben kiemelkedő teljesítményt nyújtott. A színésznő aláírásával díszített gyűrű odaítéléséről a Vígszínház társulata titkos szavazással dönt. 2015-ben Péter Kata az Istenítélet és az Össztánc című előadásokban nyújtott alakításával érdemelte ki a díjat.