Kortárs és klasszikus magyar művek A Rózsavölgyiben
2017. január 11. /

Négyéves fennállása alatt a Rózsavölgyi Szalon, hűen művészeti koncepciójához, számos kiváló kortárs és klasszikus magyar művet állított színpadra.

Több mint két éve nagy sikerrel fut Grecsó Krisztián Aegon-díjas re­gé­nyé­nek színpadi változata, a Mellettem elférsz, mely három nem­ze­dé­ken keresztül mutatja be a sorsok öröklődését, a főhős identi­tás­keresését.
Déry Tibor novelláiból készült Makk Károly cannes-i nagydíjas Sze­re­lem című mesterműve. A Rózsavölgyi Szalon színházi ősbemutatója bemutatja, hogy az emberi szeretet, a másikba vetett hűség és bi­za­lom mindent túlél.
A 20. századi magyar irodalom egyik kiemelkedő alkotása, Szabó Magda: Az őz című műve. A regény főhősnője szerelmének sírjánál felidézi életét és az emlékek morzsáiból egy különleges női történet bontakozik ki.
Fesztbaum Béla „Szülőfalum, Pest” című zenés színházi estje Molnár Ferenc írásai alapján készült. A 2016. november 30-i ősbemutató megidézi a „színházi” író ismeretlen, „kávéházi” arcát, nem színpadra szánt szövegein keresztül.