2017. március 28. / Jónás Ágnes
Györfi Csaba és a Duna Táncműhely legújabb mozgásszínházi előadása, az Albert Camus Félreértés című drámája alapján készült Otthon február 1-jén debütál a Bethlen Téri Színházban,
s egy átlagos család nem hétköznapi sorsát meséli el kortárs és néptáncelemek ötvözésével. Az előadásról, az együttes céljairól, valamint a magyar népi hagyományokkal kapcsolatos sztereotípiák ledöntése érdekében tervezett jövőbeni törekvésekről Juhász Zsolttal, a Duna Táncműhely vezető koreográfusával és a Duna Művészegyüttes művészeti vezetőjével beszélgettünk.
A Félreértés a 20. századi egzisztencialista dráma egyik alapműve. Cselekményét hogyan összegeznéd a kezdő Camus-fogyasztóknak?
J. Zs.: Anya és lánya, akik fogadójuk vendégeinek meggyilkolásából kívánnak anyagi biztonságot szerezni későbbi éveikre, egyszer különös vendég elszállásolására kényszerülnek. A gazdagnak látszó fiatal Janról kiderül, hogy ő az anya húsz éve eltűnt fia. A két nő által beindított „gépezet” azonban leállíthatatlan, ez a vendég is úgy végzi, mint számos elődje.
A mű cselekményvezetése és jellemei mintha az ókori görög mitológiát idéznék, miközben az ismét otthonra találó tékozló fiú bibliai történetére is ráismerhetünk. Kétségkívül nagy feladat egy ilyen műből a néptánc elemeivel operáló, a néphagyományokon alapuló, kortárs előadást színpadra adaptálni.
J. Zs.: Ez esetben a görög mitológiától valóban messze jutunk, a néptáncos vonal minimális lesz, de műhelyünk koncepciójától korántsem áll ez messze. A Duna Táncműhely elsődleges célja ugyanis, hogy lehetőséget nyújtson az alkotói kísérletezésre, a néptánc színházi megjelenítésére. Az alkotók törekednek arra, hogy a darab továbbmutasson a történeten, vagyis hogy ami mozdulatokban megfogalmazódik a színpadon, a nézőben érzetek formájában hasson tovább. Györfi Csaba rendező-koreográfus ezúttal is új utakat keres, feszegeti a határokat, sajátos tánctechnikával dolgozik, nem titok, hogy tai chi elemekkel is fűszerezi az előadást.
Mért épp Győrfi Csabára, a marosvásárhelyi András Lóránt Mozgásszínházi Társulat alapítójára, táncművészére esett a választásod a koreografálást illetően?
J. Zs.: Csabával 2011-ben Székelyudvarhelyen már volt szerencsém együtt dolgozni – a Ködből, csöndből darabot állítottuk színpadra. Egyrészt alapossága és szakértelme miatt esett rá most a választásom, de legfőképp azért, mert számára is fontos, hogy olyan ötvözeteket hozzon létre, melyek érzeteket, hangulatokat, relációkat képesek indukálni a nézőben.
Tíz éve vagy a Duna Művészegyüttes vezetője, 1999-től a Duna Táncműhely vezető koreográfusa. Mi a két formáció közti alapvető koncepcióbeli különbség?
J. Zs.: A Duna Művészegyüttes az autentikus néptáncból kiindulva alkot előadásokat, míg az 1999 óta működő Duna Táncműhelyt a kortárs tánc és a néptánc fúziója jellemzi. Lehetőséget ad arra, hogy a magyar néptánc sokszínű formakincsét felhasználva igényes táncszínházi produkciók, kortárs mozgásszínházi előadások jöhessenek létre. Az alkotók a néptáncot speciális tánctechnikaként kezelik, amelynek segítségével igyekeznek egy egyéni mozgásnyelvezetet kialakítani.
Ha jól tudom, produkciókra szerveződő társulat vagytok, vagyis változó összetételben működtök, és gyakorlatilag minden egyes előadásotokban más-más professzionális táncos lép fel.
J. Zs.: Így van! Úgy kell elképzelni ezt, mint egy szabadúszó társulatot. Mindig az adott produkció határozza meg a fellépőket és azok számát. Volt már példa arra, hogy egy-egy táncos több darabban is szerepelt, de olyan, aki az összes előadásunkban feltűnt volna, még eddig sosem fordult elő. Az utóbbi időben előszeretettel hívunk meg vendégkoreográfusokat, mert szeretnénk lehetőséget adni a fiatal alkotóknak is. A Madárasszonyok című darabot például Horváth Zsófia Harangozó Gyula-díjas koreográfus állította színpadra 2015-ben.
Milyen témák foglalkoztatnak mostanában?
J. Zs.: A Nemzeti Táncszínház, a Közép-Európa Táncszínház és a Káva Kulturális Műhely színházra való nevelés céljából készített fiataloknak szóló, fiatalok bevonására irányuló előadásokat (Igaz történet alapján) – ezt a koncepciót szeretnénk továbbvinni néptánc oldalról, s olyan, néptánccal, annak színpadi lehetőségeivel foglalkozó színházi előadásokat tervezünk a Káva Műhellyel, melyeknek célja a műfajjal kapcsolatos sztereotípiák ledöntése, a fiatalok ismereteinek bővítése. Régi tervem még a fiatalon elhunyt, a szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában tanító festőművész tanárom, Zoltánfy István műveinek eltáncoltatása. Ennek alapjául a művészről készült, A képíró című életrajzi könyv szolgál majd.
s egy átlagos család nem hétköznapi sorsát meséli el kortárs és néptáncelemek ötvözésével. Az előadásról, az együttes céljairól, valamint a magyar népi hagyományokkal kapcsolatos sztereotípiák ledöntése érdekében tervezett jövőbeni törekvésekről Juhász Zsolttal, a Duna Táncműhely vezető koreográfusával és a Duna Művészegyüttes művészeti vezetőjével beszélgettünk.
A Félreértés a 20. századi egzisztencialista dráma egyik alapműve. Cselekményét hogyan összegeznéd a kezdő Camus-fogyasztóknak?
J. Zs.: Anya és lánya, akik fogadójuk vendégeinek meggyilkolásából kívánnak anyagi biztonságot szerezni későbbi éveikre, egyszer különös vendég elszállásolására kényszerülnek. A gazdagnak látszó fiatal Janról kiderül, hogy ő az anya húsz éve eltűnt fia. A két nő által beindított „gépezet” azonban leállíthatatlan, ez a vendég is úgy végzi, mint számos elődje.
A mű cselekményvezetése és jellemei mintha az ókori görög mitológiát idéznék, miközben az ismét otthonra találó tékozló fiú bibliai történetére is ráismerhetünk. Kétségkívül nagy feladat egy ilyen műből a néptánc elemeivel operáló, a néphagyományokon alapuló, kortárs előadást színpadra adaptálni.
J. Zs.: Ez esetben a görög mitológiától valóban messze jutunk, a néptáncos vonal minimális lesz, de műhelyünk koncepciójától korántsem áll ez messze. A Duna Táncműhely elsődleges célja ugyanis, hogy lehetőséget nyújtson az alkotói kísérletezésre, a néptánc színházi megjelenítésére. Az alkotók törekednek arra, hogy a darab továbbmutasson a történeten, vagyis hogy ami mozdulatokban megfogalmazódik a színpadon, a nézőben érzetek formájában hasson tovább. Györfi Csaba rendező-koreográfus ezúttal is új utakat keres, feszegeti a határokat, sajátos tánctechnikával dolgozik, nem titok, hogy tai chi elemekkel is fűszerezi az előadást.
Mért épp Győrfi Csabára, a marosvásárhelyi András Lóránt Mozgásszínházi Társulat alapítójára, táncművészére esett a választásod a koreografálást illetően?
J. Zs.: Csabával 2011-ben Székelyudvarhelyen már volt szerencsém együtt dolgozni – a Ködből, csöndből darabot állítottuk színpadra. Egyrészt alapossága és szakértelme miatt esett rá most a választásom, de legfőképp azért, mert számára is fontos, hogy olyan ötvözeteket hozzon létre, melyek érzeteket, hangulatokat, relációkat képesek indukálni a nézőben.
Tíz éve vagy a Duna Művészegyüttes vezetője, 1999-től a Duna Táncműhely vezető koreográfusa. Mi a két formáció közti alapvető koncepcióbeli különbség?
J. Zs.: A Duna Művészegyüttes az autentikus néptáncból kiindulva alkot előadásokat, míg az 1999 óta működő Duna Táncműhelyt a kortárs tánc és a néptánc fúziója jellemzi. Lehetőséget ad arra, hogy a magyar néptánc sokszínű formakincsét felhasználva igényes táncszínházi produkciók, kortárs mozgásszínházi előadások jöhessenek létre. Az alkotók a néptáncot speciális tánctechnikaként kezelik, amelynek segítségével igyekeznek egy egyéni mozgásnyelvezetet kialakítani.
Ha jól tudom, produkciókra szerveződő társulat vagytok, vagyis változó összetételben működtök, és gyakorlatilag minden egyes előadásotokban más-más professzionális táncos lép fel.
J. Zs.: Így van! Úgy kell elképzelni ezt, mint egy szabadúszó társulatot. Mindig az adott produkció határozza meg a fellépőket és azok számát. Volt már példa arra, hogy egy-egy táncos több darabban is szerepelt, de olyan, aki az összes előadásunkban feltűnt volna, még eddig sosem fordult elő. Az utóbbi időben előszeretettel hívunk meg vendégkoreográfusokat, mert szeretnénk lehetőséget adni a fiatal alkotóknak is. A Madárasszonyok című darabot például Horváth Zsófia Harangozó Gyula-díjas koreográfus állította színpadra 2015-ben.
Milyen témák foglalkoztatnak mostanában?
J. Zs.: A Nemzeti Táncszínház, a Közép-Európa Táncszínház és a Káva Kulturális Műhely színházra való nevelés céljából készített fiataloknak szóló, fiatalok bevonására irányuló előadásokat (Igaz történet alapján) – ezt a koncepciót szeretnénk továbbvinni néptánc oldalról, s olyan, néptánccal, annak színpadi lehetőségeivel foglalkozó színházi előadásokat tervezünk a Káva Műhellyel, melyeknek célja a műfajjal kapcsolatos sztereotípiák ledöntése, a fiatalok ismereteinek bővítése. Régi tervem még a fiatalon elhunyt, a szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában tanító festőművész tanárom, Zoltánfy István műveinek eltáncoltatása. Ennek alapjául a művészről készült, A képíró című életrajzi könyv szolgál majd.