54. évad a Gyulai Várszínházban
2017. július 26. /

2017. június 29-től augusztus 13-ig tart a Gyulai Várszínház nyári fesztiválja. Az 54. évadban naponta várják előadásokkal a nézőket a 600 éves gyulai várban és a csodálatos panorámájú

tószínpadon. Az első bemutató a Szentivánéji álom című táncjáték, amelyet július 7-8-án láthatnak a Várszínpadon. A produkciót Kulcsár Noémi koreográfus állítja színpadra. A második bemutató, az Arany János: A nagyidai cigányok című produkció Beczásy Áron ren­de­zé­sé­ben augusztus 4-5-én a várszínpadon lesz látható. A vígeposz szö­ve­gét Vecsei H. Miklós alkalmazza színpadra. A harmadik bemutató Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde című drámai költeménye, melyet Balázs Zoltán állít a színpadra augusztus 11-én a Maladype Színház művészeivel.
A Gyulai Várszínházban 2017. július 7-16. között rendezik meg a 13. nemzetközi Shakespeare Fesztivált, ahol a legjobb magyar Shakespeare-előadások mellett külföldről is hívnak produkciókat. Az összművészeti fesztiválon kiemelt produkciók: július 3-án az egyik legismertebb Csehov-darabot, a Sirályt tekinthetik meg a tószínpadon. Az egyéni hangulatú előadást a színészgárda, Oszvald Marika, Porogi Ádám, Trokán Nóra, László Zsolt mellett Fehér Balázs Benő rendezése szavatolja. Július 5-én Molnár Ferenc Egy, kettő, három című darabját nézhetik meg Znamenák István rendezésében Alföldi Róbert főszereplésével. Július 18-án egy örök klasszikus, Paul Blake: Római vakáció című romantikus, zenés produkciója kerül színre, olyan művészek előadásában, mint Tenki Réka, Fekete Ernő és Hernádi Judit. Július 19-én Holozsai Eszter, Kökény Tamás, Sándor Zoltán, Szauer Bianka, Szüts Apor, öt Virtuóz ad különleges és sajátos hangulatú koncertet a Gyulai Várban. Július 22-én a XXVI. Gyulai Vár Jazz Fesztiválon és július 23-án XII. Vár Blues Fesztiválon idén is színes, különleges koncertek szórakoztatják majd a jazz-blues rajongókat. A Hairt, minden idők talán legismertebb és legkultikusabb musicaljét tekinthetik meg a tószínpadon július 25-26-án. Augusztus 6-án a Liliomfi című produkciót a tószínpadon ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében láthatják. Augusztus 7-én Udvaros Dorottya ad koncertet Majdnem valaki címmel. Augusztus 9-én a tószínpadon mutatják be Szabó Balázs első rendezését, az Apám ablakából az ég című produkciót. Az előadásban közreműködik a Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara.
Ebben az évben is lesz Körös-völgyi sokadalom, humorfesztivál, felolvasószínház, mesejáték, bábelőadások, utcaszínház és workshop a fiataloknak.
Nyáron színházba Gyulára várom!