Folytatódik a Hangszert a kézbe
2017. október 27. / K. B.

Huszonnégyezren vettek hangszert a kezükbe az NKA Cseh Tamás Program által támogatott és a Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) által lebonyolított könnyűzenei roadshow-n tavasszal. Az országjáró hangszerkiállítás idén újabb öt, jövőre pedig nyolc városba juthat el.

„Hiszünk abban, hogy Magyarországon zenei tehetségek születnek, szeretnénk, ha álmaik valóra válnának, és el tudnának indulni a pályán. Ezt segíti a Cseh Tamás Program és a Hangszert a kézbe ren­dez­vény­so­rozat is” – mondta Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere az utazó kiállítás nyolcadik állomásán júniusban, a Várkert Bazárban. Néhány nappal később kiderült, hogy a hét megyeszékhelyet és a fővárost érintő tavaszi turné 39 kiállítási napján közel 24 ezren próbálták ki az öt csoportban kiállított hangszereket, illetve vettek részt a 16 különböző rendhagyó énekóra valamelyikén.
– Amikor az év elején elindult a sorozat, úgy gondoltam, ha minden helyszínen lesz ezer látogató, akkor már megérte belevágni – mondta Bajnai Zsolt, az NKA Cseh Tamás program Ideiglenes Kollégium vezetője. – Ehhez képest háromszor annyi látogatónk volt, köztük rengeteg olyan gyerek és fiatal, akik először kerülhettek közvetlen, fizikai kapcsolatba bármilyen hangszerrel. Hiszek benne, hogy sokan lesznek köztük olyanok, akik ennek hatására elkezdenek zenét tanulni, és előbb-utóbb hangszert is vásárolnak. Ami nemcsak a forgalmazóknak lesz jó, de hosszabb távon az egész könnyűzenei szcénának, hiszen aki muzsikál vagy zenét tanul, abból lesz a jövő tudatos zenei vásárlója.
A kollégium vezetője hozzátette: az első nyolc állomás tapasztalatai alapján egyértelmű, hogy folytatódnia kell a Hangszert a kézbe utazó kiállításnak. Ezt szolgálja az a 30 millió forintos meghívásos pályázat, amely révén a HANOSZ 2017-ben újabb öt megyeszékhelyre viheti el a Hangszert a kézbe roadshow-t. Békéscsabára, Tatabányára és Győrbe már biztos, hogy idén eljut a rendezvény, további két várossal pedig folynak az egyeztetések.
– A Hangszert a kézbe sikerét jelzi számunkra, hogy az NKA Bizottsága augusztus végén úgy döntött, 50 millió forinttal megemeli a Cseh Tamás Program negyedik évadának keretét – tette hozzá a kollégium vezetője. – Ezt a 2018 első félévében megvalósítandó, nyolc további megyeszékhelyet érintő Hangszert a kézbe utazó kiállítás pályázatára kell fordítanunk azzal a megkötéssel, hogy a komoly- és a világzenei hangszerek és rendhagyó énekórák is helyet kapjanak az egyes helyszíneken.