A következő évad a fiataloké lesz Debrecenben
2017. november 06. / Pavlovics Ágota

Gyönyörűen mond verset, elsöprő erejű drámai színésznő, idén a Júlia – Párbeszéd a szerelemről című monodrámával székéhez szögezte a közönséget. Amióta igazgató, ritkán látni őt ennyire fajsúlyos előadásban, hisz elsősorban másoknak teremt lehetőséget tehetségük
megmutatására. 2018-ban újra indul az igazgatói pályázaton, mert színházával szeretne továbbhaladni a megkezdett úton. Ráckevei Annával, a Debreceni Csokonai Színház igazgatójával, Jászai Mari-díjas színésznővel az előttünk álló évad előadásairól beszélgettünk.

Milyen tematika mentén halad a Csokonai Színház következő évada?
R. A.: Amikor Gemza Péterrel pályáztunk a színház vezetésére, azt ígértük, hogy öt év alatt „tematikus évadok” formájában végigjárjuk az európai színháztörténet nagy korszakait. Ötödik évadunkban a 19. századtól napjainkig született darabokat mutatunk be. Külön öröm számomra, hogy olyan fiatal szerzőkkel fogunk dolgozni, mint Gimesi Dóra, Dunajcsik Mátyás, Szüts Apor, és olyan nagyszerű fiatal ren­de­zők lesznek alkotótársaink, mint Adélaïde Pralon, Madák Zsuzsa, Tengely Gábor, Bethlenfalvy Ádám, Visky Andrej, Mészáros Tibor, Ilja Bocsarnikovsz és Sardar Tagirovsky. A zenés repertoár első darabja a Virtuózokból ismert Szüts Apor A hallei kirurgus című operája, amelyet Szabó Magda azonos című rádiójátékából írt. A Lutherek című zenés műben – melyet Gemza Péter rendez – Luther Márton és Martin Luther King élete ér egy álmon keresztül össze, az eredmény pedig egy New Orleans-i időket idéző, dixielandes, sokrétű mondanivalót adó darab lesz, amelynek zenéjét Ittzés Tamás írta, a szöveg Lanczkor Gábor munkája.

A reformáció 500. évfordulója tiszteletére drámapályázatot hirdettek, a győztes mű premierje októberben lesz. Mit tudhatunk róla?
R. A.: Az „Akikre nem volt méltó a világ” címen meghirdetett pályázatunkra 45 pályamű érkezett, a győztes mű a Győri L. János – Győri Katalin szerzőpáros Menekülők című történelmi drámája lett, amely a 17. századi Debrecenbe visz bennünket. A rendezésre a fiatal Visky Andrej erdélyi művészt kértük fel, aki nagyon örül, hogy ősbemutatót rendezhet. Visky Andrej Amerikában tanult rendezést, a darab dramaturgja pedig az édesapja, Visky András lesz. A díszletet a Silviu Purcarete rendezővel sokat dolgozó, egyéni látásmódjáról világszerte ismert művész, Helmut Stürmer készíti. A díszbemutató október 28-án lesz.

Kiket választottak a 19. századtól napainkig tartó színháztörténeti korszakból?
R. A.: Csehovtól a Három nővért fogjuk bemutatni, amit az orosz Ilja Bocsarnikovsz rendez. A nővérek szerepében Sárközi-Nagy Ilona, Szakács Hajnalka és Varga Klári lép színpadra. A másik óriás Molnár Ferenc, akinek Játék a kastélyban című darabját láthatják majd a nézők. Csak az tudhatja igazán, aki játszotta már, hogy Molnár műveinek csehovi mélységük van. A darab rendezője Naszlady Éva. Dosztojevszkij A félkegyelmű, című regényének bemutatására is készülünk Az idióta címmel. A rendező Sardar Tagirovsky, és már a cím is sugallja, a rendező a megszokottnál nyersebben kívánja megmutatni ezt a klasszikus és rendkívüli mélységekkel rendelkező művet. A főszereplő Kiss Gergely Máté lesz. Örkény István egyik legtöbbet játszott műve a Macskajáték, amelyet Szabó K. István állít majd színpadra. A testvéreket Kubik Annával játsszuk. Téri Sándor rendezi Hrabal Házimurik című művét, amelyben az író felesége szemszögéből láthatjuk közös életüket.

Boris Vian lebilincselő, mindig friss Tajtékos napok című regényét is színpadra fogják állítani.
R. A.: Mészáros Tibor rendezi majd a szerző talán legismertebb művét. Colin küzdelme szerelméért mindig aktuális. Vian szellemesen szemtelen látásmódja mindig érdekes.

Beszéljünk néhány szót a színház fiatalokat megszólító programjairól is.
R. A.: Szépen gazdagodnak a gyerekeket, fiatalokat színházba csalogató tantermi előadásaink. Komoly értéknek tartom, hogy négy év alatt olyan ifjúsági programot tudtunk elindítani, ami egyre népszerűbb, egyre több fiatal kap kedvet a rendszeres színházlátogatáshoz. Ebben az évadban az alsós korosztályt célozzuk meg A kékbolygó története című izlandi történettel, és csatlakozunk a Méltóság Mezeje programhoz is az Oszkár és Rózsa mami című ifjúsági darabbal. Folytatódik a kredit bérlet is, amivel az egyetemistákat szeretnénk becsalogatni a színházba.

Szabó Magda születésének 100. évfordulója előtt tiszteleg a most induló MagdaFeszt, milyen programmal?
R. A.: A Magdafeszt október 2-10-ig tart, amire meghívunk az országban játszott Szabó Magda-művekből készült előadásokat, lesznek koncertek, Lyukasóra különkiadás, sőt berendezünk egy Szabó Magda szabadulószobát is. Játszani fogjuk két korábbi, nagy sikerű előadásunkat, a Régimódi történetet és Az ajtót, és két új ősbemutatóval is készülünk: a már említett A hallei kirurgus című kortárs operával és a francia írónő, George Sand életét bemutató, Ha álom az élet című előadással, amelynek rendezője a francia Adélaïde Pralon. A fesztivált hagyományteremtő céllal indítjuk, a színházművészet jelentős női alkotóit állítva középpontba.

Apropó kortárs opera, lesz gyönyörű klasszikus opera bemutatójuk is.
R. A.: Öt operát mutatunk be a jövő évadban, köztük a műfaj egyik legszebb darabját, Vincenzo Bellini művét, a Normát. Az opera címszereplője Kolonits Klára lesz, aki régen vágyik már erre a szerepre, a rendező pedig a francia Nadine Duffaut.

2018-ban jár le igazgatói mandátuma, szeretné folytatni, fog újra pályázni?
R. A.: Mindenképp pályázunk még egyszer Gemza Péter művészeti vezetővel, mert úgy érezzük, a folyamatot, amit elkezdtünk, érdemes tovább vinni. A vendégművészek, a nézők és a kollégáink részéről is olyan visszajelzéseket kapunk, amelyek erősítik bennünk, hogy folytatni kell az építkezést, mozgósítani a bennünk lévő emberi, művészi tartalékokat.