Csodagömb – Cirkuszi Nagykarácsony
2017. december 05. /

November elején mutatta be Csodagömb – Cirkuszi Nagykarácsony című új műsorát a Fővárosi Nagycirkusz, amely egy alapvetően klasszikus számokból felépülő varázslatos világba kalauzolja a közönséget. A műsorban fellépnek zsonglőrök, akrobaták, bűvészek, egy illuzionista, valamint egy bájos indiai elefánt, a 47 éves Rani is.

A csodaesten a publikum egy varázshatalmú komornyik vezetésével varázsbuborékok hátán repülhet el a csodagömbök birodalmába, ahol minden kívánság teljesülhet, minden álom valóra válhat. Az álmokat többek között a Maik Gärtner Family teljesíti, akik immár négy generáció óta dolgoznak elefántokkal, így Ranival is, aki negyven éve, három generáció óta lép fel a családdal. Régebb óta van velük, mint a harmincéves családfő, aki magyar származású feleségével dolgozik a produkciókon. A manézsban felbukkan még Agustín Viglione argentin bűvész, aki 14 éves korában, autodidakta módon sajátította el a varázslás tudományát, 2010-ben pedig óriásbuborékokra specializálódott. A Las Bellas Chicas kubai rúdcsapat tagjai a kubai nemzeti cirkuszból érkeztek, Halasi Márk pedig egyenesen a Cirque du Soleil csapatából vált ki – ő volt többek között a Varekai című darab címszereplője –, és ezúttal levegő- és hulahoppkarika-számaival nyűgözi le a közönséget. 

Fővárosi Nagycirkusz
12. 31-ig