PM Online | Színház

„A nagy kérdés nem az, mit hoz a holnap? Az igazi kérdés, mit hoz a tegnap?” – Márai Sándor. Bevallom, nem az én ötletem volt ez az idézet. Interjúalanyom megismerése céljából keresgéltem az interneten, akkor akadtam rá, mint az általa használt közösségi oldal nyitó szlogenjére. Nem
kenyerem az idegen tollakkal való ékeskedés, de a téma miatt nem is lehetett volna találóbb sorokat találni ide, mint a nagyszerű író gondolatait. Így – elnézést kérek, de – ez marad. A Bácsalmási Hunyadi János Gimnázium igazgatójával, Márai Andrással beszélgettem.
Tizennyolc – Krizsik Alfonz és Dóczy Péter (Fotó: Andrási Ariel)

Tizennyolc – Krizsik Alfonz és Dóczy Péter (Fotó: Andrási Ariel)

Nehéz volt nem észrevenni, hogy az ön által idézett szerző és az ön neve egyezik. Van valami rokonsági kapcsolata Máraival?
M. A.: Egyszerű névrokonság. Vagy ez nem is olyan egyszerű. Nagyapám Müller volt, és az akkori társadalmi konfliktusok miatt kényszerült felvenni a Márai nevet. Mint ahogy híres névrokonom sem Márainak született. Bár a késztetés a névváltoztatásra nem ugyanarról a tőről fakadt, mégiscsak közös jelent eredményezett… legalábbis a nevek szempontjából. A fent említett idézet éppen ezért tartozik a kedvenceim közé.

Akkor innen adódik a történelem iránti vonzalma?
M. A.: Természetesen közrejátszik, de ennél jóval egyszerűbb oka is van. A jelenünket a múlt eredményezi, épp ezért érdemes odafigyelni rá mindenkinek, és megragadni valamennyi lehetőséget az ismeretek bővítésére.

Idén tavasszal Bácsalmáson is járt az Udvari Kamaraszínház Tizennyolc című előadásával, a Lázár Ervin Program keretein belül. Hogy találták meg ezt a színházat és mi alapján választották ki éppen őket?
M. A.: Évek óta fogadjuk az Udvari Kamaraszínház produkcióit – amennyiben alkalmunk van a program adta lehetőségek kihasználására. Nagyszerű ötletnek tartom a kezdeményezést, hogy olyan települések diákjai is megtapasztalhatják az igazi színházi előadás élményét, akik – vagy anyagi, vagy földrajzi feltételeikből adódóan – egyébként nem jutnának hozzá. És hogy miért épp ez a társulat? Előadásaik magas színvonalúak mind művészi, mind tartalmi szempontból, igazodnak a diákok korbéli sajátosságaihoz. Az pedig, hogy történelmi témájukból adódóan szervesen kapcsolódnak az iskolai tanrendhez, még egy plusz pont. Az iskola – bizonyos szempontból – alkalmatlan arra, hogy mélyebben belemerüljenek a gyerekek a múlt történéseibe. És mivel az érzések mindig jobban rögzülnek az ember emlékezetében, mint a tények, egy alaposan kidolgozott színházi előadás, az ismeret és az impresszió együtt felejthetetlen kombináció.

De vajon a gyerekek is ugyanezt gondolják?
M. A.: Nos… valljuk be, hogy egy hetedikes nem mindig a számára hasznos megoldásokat tartja szem előtt. A meséből már kinőtt, „ciki” neki, a felnőtt előadások pedig néha még nehezen befogadhatók. Ráadásul a média és a közösségi háló olyan felpörgetett tempót diktál, hogy az ehhez hozzászokott idegrendszer számára már lassú és unalmas minden, ami hagyományos, tehát megélt helyzetet kínál. Meggyőződésem azonban, hogy értékközvetítésre szükség van minden korosztálynál. Ha megfutamodunk előle, akkor egy olyan nemzedék nő fel a mi segédkezésünkkel, aki felnőttként nem tudja majd megkülönböztetni a jót a rossztól, nem lesz képes tisztességesen választani, mert nincs tisztában döntései következményeivel. A helyes értékrendet pedig a történelmünk ismerete, elődeink hibás és helyes döntéseinek felülvizsgálata, a következmények átélt katarzisa hozza magával. Küldetésként kell kezelnünk a helyzet javítását. Lehet, hogy nem azonnal, de – ha az érdeklődés szikrája ott motoszkál a fejükben – igényük támad újabb impulzusra, vagy esetleg még egyszer megnézni a látottakat.