PM Online | Színház

”…csak a játékost terheli döntésének súlya. A játékszer súlytalan.”
Rendhagyó bemutatót tűzött műsorra az Udvari Kamaraszínház az új évadban Zúg a Volga – világforradalmi revü címmel. Az Andrási Attila által jegyzett darab Balogh Tibor általi átirata a
XX. századi Európa első világégés utáni állapotát próbálja bemutatni, némi jelenkori utóízzel. A kísérlet merész, de nem lehetetlen. Ha sikerrel jár, egy ördögien kusza pamflet születik, amit nem a képzelet ihletett, hanem maga a történelem…
Pethő Kincső és Stelly Zsófia (fotó: Andrási Ariel )

Pethő Kincső és Stelly Zsófia (fotó: Andrási Ariel )

A politikusok patetikusan beszélnek békéről, miközben háborút készítenek elő. 1918 júliusában a bolsevikok parancsára Jekatyerinburgban meggyilkolják a cári családot, ami nem csupán politikai döntés, hanem szimbolikus aktus is: a régi rend teljes eltörlése, a múlt eltüntetése… a forradalom nem tűri a kompromisszumokat… A németek háborús érdekei egy furcsa, szinte történelmi karikatúraként ható akcióban leplombált vonaton szállítják keresztül Németországon az emigrációból Lenint Oroszországba, hogy szikraként lobbantsa lángra a forradalmat. Lenin, felesége és Inessa Armand forradalmárnő viszonya nem csupán egy szerelmi háromszög, hanem egyben annak a korszaknak a lenyomata is, amikor a magánélet és az ideológia elválaszthatatlanná vált. Házasság? Magántulajdon. Féltékenység? Burzsoá gyengeség. A test szabadsága az eszme dicséretében. Az „új ember” megteremtése jegyében még az idő és a nyelv is újradefiniálásra kerül. A forradalom dátuma az új időszámítás kezdete, és az „ido nyelv” olyan struktúra, amely a valóság újraértelmezésére szolgál. A adminisztratív gépezet rengeteg dokumentumot termel – határozatok, rendeletek, népbírósági ítéletek –, amelyek mára már az abszurditás emlékművei. Egyes iratokban egyszerre szerepelnek elítélések „burzsoá dekadenciáért” és dicséretek „példás kommunista erkölcsért” – ugyanazon személy kapcsán. A valóság torzulása rendszerbe emelkedik, s a valóság érzékelése önálló pszichológiai kérdéssé válik. A háború véget ér, de béke nem születik. A régi nagyhatalmak elvesztik súlyukat, miközben újak emelkednek. A társadalmak kollektív pszichéje pedig a traumából nem gyógyul meg, csupán elnyomja azt. A híradókban olyan mondatok hangzanak el, amiket egy józan dramaturg kihúzna, mondván: „ez túl abszurd, ezt senki nem hinné el” – közben pedig ez volt a valóság… és ma, mi a valóság? És mi lesz a jövő valósága? Őrület.

A karakterek végletesek, de mind-mind egy létező személy lenyomatai. Kulisszák mögötti figurák, néhányukról alig maradtak fenn adatok. Hiszen ez volt a cél. Hogy láthatatlanok maradjanak. A feladatuk ennyi csupán: a láthatók működtetése… vagy épp eltüntetése... És mivel az abnormális a normális, a szituációk, dialógusok, zenék, effektek is az abnormalitás szabadságát élvezik, hogy befogadtassák a befogadhatatlant.

Az első világháború utáni időszak nem egyszerűen történelmi átmenet volt, hanem egy emberi, kulturális és morális krízis sűrített kifejeződése. A Lenin vezette forradalom, a cári család kiirtása, az új nyelv és az új idő, a hatalom gépezete mind a huszadik század kezdetének mélyen groteszk tragédiájához tartozik. Az emlékek, dokumentumok és történetek nemcsak történelmi tanulmányok tárgyai – hanem figyelmeztetések is. Mert ha egyszer vége van a háborúnak, az még nem jelenti azt, hogy béke is van…