Interjú
„A legfontosabb, hogy az ember azzal foglalkozzon, amit igazán szeret”
2025-11. szám / Boros Norina
„Iszonyatosan fontos, hogy az ember azzal foglalkozzon, amivel ki tudja magát fejezni, amitől jobban meg tudja magát ismerni, mert szerintem ez az élet lényege, hogy a félelmeinken és sebeinken túl tudjunk jutni. Ha a munka ebben segít, mindegy, mit választasz, csak szeresd, amit csinálsz.”
Ezekkel a gondolatokkal foglalja össze hitvallását Szabó Emília színésznő, aki két éve játszik a József Attila Színház színpadán, és immár egy éve a társulat tagja. A beszélgetésben hivatásról, belső egyensúlyról, újrakezdésről és a színházról mesélt mint otthonról és önkifejezésről.
Miért lettél színésznő?
Sz. E.: Gyerekkorom óta vonzott a színpad. Másodikos koromtól jártam prózamondó versenyekre. Hihetetlenül felszabadító volt, hogy végre nem az osztályzataimon keresztül ítéltek meg, hanem valóban engem láttak a meséken keresztül, amiket mondtam. Anyukámmal bérletünk volt a Miskolci Nemzeti Színházba, ahol felnőtteknek szóló előadásokat néztem, ezek teljesen beszippantottak. Emlékszem, a szünetekben mindig lementem, megsimogattam a színpadot, már akkor tudtam, hogy ehhez a világhoz mély kötődésem van. Egyik verseny előtt hátranéztem anyukámra, és csak annyit mondtam: „Anya, én színésznő leszek”. Onnantól ez nem volt kérdés.
Mely szerepeid állnak hozzád a legközelebb?
Sz. E.: Itt a József Attila Színházban a Vértestvérekben Mrs. Lyons figurája a kedvencem, de féltve őrzöm a Sirályból Nyinát, és boldogság, hogy elénekelhettem a West Side Storyból Mariát és a Chicagóból Roxy Hartot. És persze mindig az aktuálisan próbált szerep az, ami nagyon foglalkoztat. Most Kovács Lehel rendezésében Az államtitkár asszony félrelép című darabot próbáljuk, amely nemcsak találkozás, hanem szerelem is. Georgia Pigden karaktere nagyon közel áll hozzám, és élvezet a számomra minden mondata, lubickolok benne.
Mi az, ami miatt Georgia Pigden figurája ennyire közel áll hozzád?
Sz. E.: Georgia aggódó személyiség. Végtelenül próbál megfelelni, perfekcionista, és mivel nem túl nagy az önbecsülése, mások irányítása alá rekeszti magát. Ez az attitűd, ha nem is teljesen, de bennem is fellelhető. Terápiaként is működik ez a próbafolyamat, mert a szerep görbe tükröt tart elém, és a humorával gyógyítgat. A nézők valószínűleg nagyon viccesnek és szerethetőnek találják majd ezt a kedvesen ügyetlen lányt, akinek az élete minden szándéka ellenére darabjaira hullik az előadás folyamán, de ironikus módon pont ez a löket kell ahhoz, hogy aztán rátaláljon valódi önmagára. Csodás partner Pikali Gerda, akitől nagyon sokat tanulhatok, és akivel mindig felemelő együtt játszani. Most is az a feladatunk, hogy ne csak a szerepünkkel legyünk szimbiózisban, hanem egymással is, ami nem nehéz.
Mennyire érzed telítettnek a pályát?
Sz. E.: Színészként nagyon nehéz világot élünk, rengeteg tehetség van, de nem mindenki kap kellő lehetőséget, mert sokan vagyunk. Ezért én minden alkalommal hálát adok, amikor színpadra állhatok. Akár kicsi, akár nagy ez a lehetőség, minden szerepből a maximumot kell kihozni. Hiszen nemcsak az ügyért vagy a sikerért dolgozol, hanem önmagadért, a fejlődésedért. Nem akarok álszent lenni, a kudarcok nekem is fájnak, de hiszek a gondviselésben és abban, hogy minden okkal történik és mindennek célja van az életben, még ha nem is értjük abban a pillanatban. | hirdetés
 |
|
Van olyan tanács, amit a pályád során kaptál, és a mai napig tartod magad hozzá?
Sz. E.: Osztályfőnököm, Zsótér Sándor mondta nekem egyszer: „Maga akkor jó, ha nyugodt.” Egy vágyakkal teli fiatal, aki mindent egyszerre akar eljátszani, nem igazán értheti ennek a mondatnak a valódi mélységét. Ez nem kívülről jön, hanem ez egy belső bizonyosság. A gyermekeim megszületése után tapasztaltam meg azt a türelmet és elfogadást magammal szemben, amely képes volt előhívni ezt a nyugalmat. Mindig törekszem rá, hogy a sokszor aggodalmas, szétszórt énem megpihenjen, és feloldódjon ebben a belülről jövő nyugalomban, melyben egyre többet van részem. Már tudom, hogy minél jobban elfogadom, becsülöm és szeretem magam, annál nyugodtabb tudok lenni, és annál produktívabb.
Mit tanácsolnál a pályakezdőknek?
Sz. E.: Hallgassanak az intuíciójukra, legyenek bátrak, merjenek hibázni, és ha belülről jön az elhívás, a hit, tűzön-vízen keresztül valósítsák meg az álmaikat.
Úgy érzed, most azon a helyen vagy, ahol lenned kell?
Sz. E.: Hat évig voltam otthon a két kislányommal, ami csodálatos időszak volt, de már nagyon hiányzott a színház. Ajándékként érkezett számomra a felkérés a Vértestvérekben Mrs. Lyons szerepére. Konkrétan emlékszem a pillanatra, amikor először léptem be a színpadra, és az érzésre, hogy itthon vagyok. A társulat rögtön befogadott, és egy felejthetetlen próbafolyamat részese lehettem. Igen, a helyemen vagyok, és boldog, hogy azzal kereshetem a kenyeremet, amit szívem mélyéből szeretek csinálni.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
