Impresszum | Előfizetés  
  2024. április 19., péntek
Emma

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Művészet és világűr – Holdmúzeum 1969
2019-06. szám

Ötven éve lépett először ember a Hold felszínére, de ugyanebben az esztendőben rendezte meg eddigi legnagyobb és legjelentősebb budapesti kiállítását Victor Vasarely is, részben azokból a CTA című képekből, amelyeket Magyarországnak ajándékozott.
A CTA sorozat címét a szovjet és amerikai tudósok által egymástól függetlenül észlelt, távoli bolygók értelmes lényeinek tulajdonított elektromágneses sugárzás adta. Vasarely kozmikus illuzionizmusa annyira hatásosan érzékeltette az 1960-as években beköszöntő űrkorszak hangulatát, hogy David Bowie a holdra szállás évében kiadott, Space Oddity című hanglemezéhez Vasarely egyik CTA-kompozícióját használta fel borítóképként. A kiállítással a Vasarely Múzeum a holdra szállás 50. évfordulójáról emlékezik meg, fókuszában, a kozmikus illuzionizmuson túl, természetesen a Holddal, mely már több ezer éve foglalkoztatja különböző korok művészeit, 17. századi alkotóktól Honoré Daumier-n, Man Rayen és Moholy-Nagy Lászlón át Orosz Istvánig.



A tárlat címét adó Holdmúzeum egyik példánya egyébként a valóságban is járt a Holdon – tudtukon kívül vitték magukkal a második holdmisszió, az Apollo-12 pilótái. A máig ismeretlen személy által a holdkomp lábába csempészett Holdmúzeum hat amerikai művész, köztük Andy Warhol, Claes Oldenburg és Robert Rauschenberg egy-egy kicsinyített rajzát őrzi, lehetőséget adva a Földön kívüli civilizációknak, hogy bepillanthassanak az 1960-as évek New York-i művészeti életébe.

Vasarely Múzeum
09. 22-ig
hirdetés










vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor