Jegyzet
Karácsonyi trakta
2017-11. szám / Bóta Gábor
A karácsonyi trakta annyit jelent, mint enni kipukkadásig. Ahogy az ajándékokat felhalmozzák, ahogy ilyenkor jön el a kereskedők nagy ideje, ruhából, könyvből, elektronikus szerkentyűkből rekordmennyiség fogy, az élelmiszerárusok, a hentesek aztán pláne dörzsölhetik a tenyerüket. Előre ihatnak a medve bőrére, hogy szép forgalmuk lesz, ahogy a piákat forgalmazók ezt szintén megtehetik.
A kereskedők jelentős része már nem fér el a boltokban, a fővárosban ugyanúgy, mint vidéken, utcai vásárokon árulják a portékáikat. Azért az mókás, hogy akár nagy bevásárlóközpontok mellé is odatelepülnek. A cikk írásának napján például megnéztem a viszkis rablóról szóló filmet a budai Allee-ben, és rögtön a bejárat tőszomszédságában ott tanyáznak az árusok. Úgy látszik, a nagy hal nem mindig falja fel a kicsit. Lehet, hogy kiegészítik egymást. Bent is vannak éttermek jócskán, de így karácsony táján alaposan meg lehet tömni a bendőt kint is.
Több helyen is feltűnő a lángos újbóli elszaporodása, és gyakran már nem csupán a leginkább megszokottan, sajtosan és tejfölösen kínálják, mindinkább húsos feltét is kerülhet rá. Ezekből a fajtákból szemléltetésül mintákat is kitesznek a fel és alá lófrálók elé, amik bizonyos állottsági idő után már nem feltétlenül nyújtják a leggusztusosabb látványt. De ez a kisebbik baj, az eladott lángosok közül sok nem frissen készül, hanem akár hűl ki a szemünk előtt, aztán, ha netán beteszik a mikróba, hát annyi neki.
Az utcai kitelepülés sokszor ellentmond a korszerű gasztronómiának, amiben a fogások zöme akkor készül, amikor megrendelik. És hát ugye tudjuk, hogy lehet ezt így csinálni a street food esetében is, például a Bíró Lajos vállalkozásában a nyáron nyitott Laza Pala esetében még a szendvicsre a párizsit is csak akkor vágják rá, amikor éppen kérik. De a karácsonyi vásárokon sok a zsírban tocsogó, dermedő vagy valamennyire langyosan tartott flekken, csülök, kacsa- és libacomb, a szintén szaporodó tócsni, amire ugyancsak egyre több helyen kerülnek húsos feltétek is.
Természetesen a töltött káposztának, a különböző pörkölteknek kevésbé árt, ha hosszú órákig, netán naphosszat a pulton tárolják őket. Az már inkább, amit nem egyszer és nem kétszer láttam zárás idején, hogy tekintélyes mennyiség maradt meg belőlük este, és a már amúgy is hosszú ideje ott dekkolt ételt nagy mennyiségben pakolják el másnapra, ami aztán még holnap is feltehetően jócskán áll, mire eladásra kerül. | hirdetés
 |
|
Közben meg jó látni, hogy szinte kávéház funkciót töltenek be ezek az utcai kifőzdék, nagykabátban, sapkában, sálban képesek kiadósan ücsörögni szép számban emberek, és társas életet élnek, dumálnak, diskurálnak a kihordott ülőalkalmatosságokon. Már-már olyan, mint egy népünnepély. Ezt azonban óvatosan mondom, mert némelyik ilyen utcai forgatagnak akár minőségi éttermeket vagy a bécsi karácsonyi vásárt is megszégyenítőek az árai. Így meglehetősen ront az összképen, hogy sok helyen túlnyomórészt külföldiek lakmároznak, és netán még a magyar felső középosztály tagjainak is meg kell gondolniuk, hogy egy komplett étkezést, levest, főételt, desszertet a család több tagjának is megengedhetnek-e. És hát ugye, nyilvánosan, az orrunk előtt falnak, már-már tömeges méretekben, nem is hű, de különös alapanyagokból készült fogásokat, persze, hogy rossz, ha ezt a túlnyomó többség nem engedheti meg magának.
De azért karácsonykor mindenki igyekszik, hogy amennyire csak lehetséges, bőséges legyen az ünnepi asztal. Töltött káposztából, nem ritkán, még szilveszterre is marad, ha máshogy nem, lefagyasztva. A halakkal ezt már kevésbé tanácsos megtenni, azokból amúgy is sokan vannak, akik csak ilyenkor fogyasztanak halat. Bármennyire is egészséges, nálunk igencsak alulreprezentált a hal, mondjuk például Ausztriához képest is, pedig nekik sincs tengerük. Hogy a kiszáradt bejglivel mi a fenét lehet csinálni, milyen más desszerthez lehet esetleg valamilyen ügyesen rafinált módon felhasználni, arról nem győznek tanácsot adni a gasztrobloggerek. Csak nem mehet pocsékba az a temérdek felhalmozott étel!
Ennek elkerülésére számomra roppant szimpatikus kezdeményezés Szalay Kriszta színésznőé, az utcai morzsabál. Akinek amije maradt, vigye ki a rászorulóknak, szegényeknek, hajléktalanoknak. Tudom, hogy az utópia kategóriájába tartozik, de nagyon bírnám, ha akár azokon a helyeken is megtennék ezt, ahol a méregdrága street food ételeket árulták karácsonyig. Valami kis elégtétel lehetne ez. Társadalmi igazság morzsa. Erre mondják, hogy álmodik a nyomor.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
