Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Kenyérrel a zsebben – Szkéné Színház
2020-02. szám

Két hétköznapi férfi valahol téren és időn kívül, egy kút mellett vitatja meg az egyén önmagával, környezetével és ezeken keresztül a világgal való viszonyát. Az erősen Samuel Beckett és a Godot-ra várva világára hajazó szöveg egy teljesen hétköznapinak

induló helyzetet fokozatosan mos át az abszurdba, ahol elmosódnak a határok kint és bent, fent és lent között, mérlegre kerül a személyes szabadság és a döntés lehetőségének, vagy legalábbis a lehetőség illúziójának kérdése, és megfogalmazódik az előadás egyik alap­gon­dolata: ki vagy mi is van valójában annak a bizonyos kútnak a mélyén?

Matei Visniec Kenyérrel a zsebben című egyfelvonásos darabja a te­mes­vári Csiky Gergely Állami Magyar Színház vendégjátékában kerül színre, Kiss Attila és Molnos András Csaba előadásában. Az előadás zenéjét Cári Tibor, díszlet- és jelmezterveit Albert Alpár jegyzi. A pro­duk­ció a színház Talentum Programjának keretében jött létre, melynek célja a társulati tagok egyéni kezdeményezéseinek támogatása.

Szkéné Színház
03. 13., 17.30 és 20.30h

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor