Impresszum | Előfizetés  
  2024. július 18., csütörtök
Frigyes

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
„Biztonságban vagyok” – Kerkay Rita ismét Ulickaja-darabot rendezett Székesfehérváron
2023-06. szám

A Vörösmarty Színház Pelikán Fészkében június 2-án mutatták be Kerkay Rita második Ulickaja-rendezését. Az Odaadó hívetek, Surik után most az Unokám, Benjamin és a női sorsok kerültek
terítékre. Egy olyan izgalmas világba kalauzol az alkotócsapat, ahol a profán ’70-es évek megférnek az édenkerttel, az elfogadás a nárcizmussal, az igaz szerelem az elutasítással.

Ismét női sorsok vannak terítéken Ljudmila Ulickajánál, ebben a műben mi fogott meg Téged leginkább? 
K. R.: Női sorsok, igen!  És természetesen férfi sorsokat is ír Ulickaja a darabjában. Hiszen a szereplők szövegeiből egy egész élet bonyo­lultsága bomlik ki. A traumák ellenére a karaktereket áthatja valamiféle derű. Az emberi élet sérülékenységét és rendkívüliségét jeleníti meg Horesnyi Balázs díszlete, az óriás kartondoboz, amelyen a pik­to­gramok figyelmeztetnek, hogy óvatosan kell vele bánni. A dobozból kibomló édenkert pedig a 70-es évek végi Moszkvában játszódó tör­té­net biblikus motívumaira utal. Hiszen Ulickaja szereplői amellett, hogy rokon vonásokat mutatnak Csehov karaktereivel, az ószövetségi Jákob-történet elemeit is hordozzák. Ulickaja pontosan megrajzolja azokat a karaktereket is, akiket nem léptet színpadra. Gondolok például Eszfir fiára, Ljovára, akinek a szenvedés-, fejlődéstörténetét követi végig a néző az anyja, a nagynénje és a meny­asszonya mondatain keresztül. A fiú anyja számára egy akusztikus élmény: „Tud zongorázni!” Ezt az élményt bontja ki Matkó Tamás a darab zenei világában. Ljova személyében egy érzékeny, művelt, de elnyomott fiatalembert ismerünk meg, aki a darab során megtalálja a hangját, bár szavait a szerző Lizán (Závodszky Noémi) keresztül juttatja érvényre, aki mint egy „hírnök” vagy orákulum kinyilatkoztat. Talán számomra a legrokonszenvesebb karakter. Sorsának vállalása, nyíltsága, objektivitása és végtelen empátiája az, ami képessé teszi arra, hogy úgy segítsen másokon, hogy közben nem akar senkit megváltoztatni. Segítsége arra irányul, hogy a másik ember önmagában találja meg a gyógyulás útját. Míg Liza a karitatív tevékenységgel próbálja önmaga létét igazolni, és feldolgozni azt a traumát, hogy az egész családja meghalt egyetlen napon, Eszfirt (Varga Mária) egy makacs élni akarás vezeti, amely számomra tiszteletre méltó. Ulickaja „tanmeséje” olyan, mint egy példabeszéd az elfogadásról. Eszfir olyan, mint egy moralitásdráma főszereplője, akinek számos buktatón, „kísértésen” kell keresztülmenni, hogy végül elérje a célját. Ez az út valójában önmagában keresendő. Hiszen minden, amire vágyik, karnyújtásnyira van tőle.  A Ballér Bianka és Imre Krisztián által megformált Szonyecska, Vitya és (a meg nem jelenő) Ljova karakterében van valami reményteli. Mintha azt írná a szerző, hogy a fiatalságban megvan az kellő humor és nagyvonalúság, hogy felülírják annak az előítéletes világnak a gondolatrendszerét, amiben szocia­li­zálódtak. Képesek az egyént meglátni, és nem csoportokhoz vagy kategóriákhoz vonzódnak, nem gyű­löl­ködnek. 
hirdetés

Milyen kapcsolódást látsz az előző Ulickaja-rendezésed és e között? 
K. R.: Olyan, mintha az Unokám, Benjamin az Odaadó hívetek, Surik pártörténete lenne. Mindkét szöveg egy felnövés-történet, ami az anyától való elszakadásról szól. Az Unokám, Benjamin az anya pszichózisra fókuszál, az Odaadó hívetek, Surik pedig a fiú történetét állítja fókuszba, aki miközben próbál leválni, különböző nőkben keresi az anyját. Szerintem jót tett ennek a próbafolyamatnak, hogy van egy közös előismeret, hiszen Ballér Biankával, Perczel Enikővel, Tusor Reginával, Varga Lilivel, Varga Máriával közösen dolgoztunk az Odaadó hívetek, Surikban. Izgalmas volt látni, hogy Lili, aki abban az anya karak­tert játszotta, milyen finom eszközökkel kelti életre jelmeztervezőként Ulickaja karaktereit. Horváth Izával, az előadás ügyelőjével olyan találmányokat eszeltek ki, amik egyszerre hozzák be a gyerekkor él­mény­anyagát és a monomániás varrónő, Eszfir mániáját.

Mikor álltatok neki a munkának? 
K. R.: Körülbelül egy éve, amikor szerződtetéskor a felkérést kaptam.  Ezt a próbafolyamatot úgy éltem meg ebben a viszontagságos kulturális helyzetben, mint amikor nyáron futunk ki a tópartra napnyugtakor, hogy még elérjük az utolsó napsugarat. Végig azt éreztem, hogy most jó, most kell minden pillanatot magamba szívni. Kreatív és érzékeny munkatársakkal dolgozom. Biztonságban vagyok. 

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor