Impresszum | Előfizetés  
  2024. július 24., szerda
Kinga, Kincső

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
„Van ebben valami flow élmény”
2023-10. szám / Kazimir Annamari

Beszélgetés a Katona József Színház négy új tagjával; Gloviczki Bernáttal, Jakab Balázzsal, Kanyó Katával és Pásztor Dániellel: A támogatóinknak tartott évadzáró koncert előtt mindenki mondott egy kis felvezetést magáról. Annyira tetszett, hogy már akkor eldöntöttem, én is úgy kezdem majd ezt a beszélgetést, hogy mik akartatok lenni, ha nagyok lesztek?


Kanyó Kata: Amikor anyukám először megkérdezte, hogy mi szeretnék lenni, azt válaszoltam, hogy Danone-os, mert volt egy ott dolgozó ismerősünk, akinél mindig volt Danonino, és Danone-os kocsival járt, úgyhogy ez elég menőnek tűnt. Aztán azt terveztem, hogy menyasszony vagy állatorvos, vagy balerina leszek. Amikor pedig felvételiztem az Ady Endre Gimnáziumba, már mindenkinek azt mondtam, hogy szinkronszínész szeretnék lenni. Akkor még azt gondoltam, hogy abból simán meg lehet élni.

Abból nagyon. Legalább annyira, mint 30 évvel ezelőtt. Vagyis pontosan annyira. Mondjuk most épp szinkronizálásból érkeztél, úgyhogy ez legalább be is teljesült.

Kanyó Kata: Igen, ez tényleg. Később a gimiben szerelmes lettem, ő színész akart lenni, úgyhogy onnantól én is, mert ez már csak így működik.

Jakab Balázs: Gyerekkoromban anyukámnak az Operába és az Operettszínházba is volt bérlete, és arra emlékszem, hogy egyszer az Operett kakasülőjéről néztük, ahogy Bereczki Zoltán és Dolhai Attila „ugra­bug­rál” a színpadon, ami után bejelentettem, hogy én is azt szeretném csinálni, amit a Bereczki. Onnantól kezdve ilyen szűrőn keresztül válogattam magamnak iskolákat, először tehát matektagozatra jártam gimná­ziumba… Jókora kerülőnek tűnik, de az igazság az, hogy, ha nem oda – az Óbudai Árpád Gimnáziumba – megyek, akkor nem találkoztam volna azzal a drámaszakkörrel, ami végül mégiscsak az eredeti terveim felé vitt. Más ifjúsági színházi műhelyekhez is csatlakoztunk, és egy úgynevezett felvételiző csoportból kerültem be később az SZFE-re.

Pásztor Dániel: Legelőször huszár akartam lenni. Utána Pókember, Anakin Skywalker, majd Indiana Jones, úgyhogy a gimi végén töri-médiaszakos tanárnak vagy hivatásos néptáncosnak készültem, aztán felvettek a színműre.

Gloviczki Bernát: Amikor tőlem először megkérdezték, hogy mi szeretnék lenni, amikor felnövök, azt mondtam, hogy traktor. Jó lett volna, de sajnos nem sikerült. Ezen kívül velem viszont az a helyzet, hogy amióta az eszemet tudom, színész akartam lenni. Az élet sok területén lusta embernek tartom magam, mert nincs motivációm, de az egyetlen, amit nemcsak hajlandó voltam csinálni, hanem igazán szívesen is foglalkoztam vele, azok a versek, drámák, monológok, drámai szövegek. Szabadidőmben is szerettem különböző irodalmi szövegeket, verseket olvasni. Szóval nálam elég hamar és könnyen kirajzolódott, hogy ezt szeretném csinálni.
hirdetés


Mi az, ami számotokra leginkább hívogató a színész hivatásban?

Pásztor Dániel: Nekem tényleg az, hogy az élet nagyon sok szeletébe bele tudunk kóstolni. Csodálatos, hogy egy-egy szerepben meg lehet ismerni olyan dolgokat, amiket mások szakmaszerűen csinálnak, vagy hogy kicsit beleláthatunk különféle életekbe. Meg hát van ez a nagy közösségi alkotás élmény. Felszabadító olyan emberek között lenni, akik együtt hoznak létre valamit, együtt akarják ugyanazt. Van ebben valami flow élmény. Mint egy jó focicsapatban. Bár személy szerint nem vagyok nagy focis.

Kanyó Kata: Szerintem is az egyik legizgalmasabb dolog, hogy olyanokat lehet csinálni, amiket egyébként nem csinálnánk az életben. Rengeteg mindent ki lehet próbálni úgy, hogy abban hihetünk, nincs valódi következménye az életünkre. Engem mindig is nagyon érdekeltek az emberek és az életük. Szeretem megfigyelni őket. A panelházak a legjobbak erre, mert ott az ablakokban kis képkockaként láthatsz jeleneteket. Sokszor játszottam azt magamban, hogy kitalálom, mi történhet odabent. Milyen illat lehet, veszekednek-e, vagy csak beszélgetnek, mit dolgoznak, mit esznek, hány évesek, kibe szerelmesek stb. Ha embereket, helyzeteket látok, mindig tele vagyok ilyen kérdésekkel, megfigyelésekkel, és a színházban az a jó, hogy ezeket előbbutóbb valahogy mind be lehet csatornázni. Szóval engem leginkább a „figyelem” szerepekbe építése, ami ebben az egészben a legjobban érdekel.

Az interjú – amelyet Kazimir Annamari, a színház kommunikációs referense készített – folytatása a Katona József Színház évadkönyvében olvasható...





vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor