Impresszum | Előfizetés  
  2024. július 18., csütörtök
Frigyes

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
A felfedezés öröme
2024-03. szám / Vass Antónia

Tizenegyedik alkalommal rendezik meg a Nemzeti Színházban a Madách Nemzetközi Színházi Találkozót (MITEM). Az április 6. és 28. közötti szemlén tizenegy ország tizennyolc előadása vesz részt. A magyar-török kulturális évadról, az olasz világpremierről és az előadások üzenetéről főszervezővel beszélgettünk.

A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is különleges előadások várják a MITEM-re érkezőket. Milyen szempontok mentén állították össze az idei programot?
K. E. Á.: Nem sokkal ezelőtt zajlott a 10. Színházi Olimpia, ahol az előadások mellett értékes ismeretségeket is kötöttünk. Részben az ottani beszélgetések, egyezségek mentén állt össze a mostani fesztivál, de igyekeztünk bevonni olyan országokat is, amelyek korábban nem szerepeltek nálunk. A keretek ugyan most szorosabban voltak, de sikerült megszólítanunk Izraelt, és visszatértünk ahhoz a spanyol színházhoz is, akik nyolc-kilenc évvel ezelőtt már szerepeltek nálunk, az új vezetés alatt működő társulatot azonban még nem láthatta a közönség.

Az újdonságok mellett találkozhatunk visszatérő alkotókkal is, ilyen például Alessandro Serra, aki már többször is járt itt, és ezúttal pedig egy világpremierre készül. Mit várnak az új előadástól?
K. E. Á.: Azt gondolom, hogy az a munkamódszer és színházi nyelv, amit ő képvisel, példát mutathat a jövő nemzedékének. Alapos, elmélyült kutatómunkával hozza létre az előadásait, méltó módon követve azokat az alkotókat, színházi újítókat, akiket a mestereinek tart: Jerzy Grotovszkit, Tadeusz Kantort vagy Peter Brookot. Mivel Serra fényképészként is tevékenykedik, a Tragédia / Oidipusz éneke mellett kiállítást is rendez majd.

Serra fényképészet iránti szenvedélye megjelenik a Tragédiában is?
K. E. Á.: Mindenképpen jelen van, nagyon szeret játszani a fénnyel és a sötétséggel. Az új előadás előképét láttuk már korábbi rendezéseiben, tudjuk, hogy mennyire mélyre ás – a témaválasztás sem véletlen –, ezért egy hasonlóan tartalmas produkcióra számítunk. Már azt is komoly kutatás előzte meg, hogy Oidipuszt választotta főhősének, és az is szándékos, hogy nem olaszul szólalnak meg a szereplők, mert Serra a szó mágikus erejére épít, amely energetikai erőként hat a közönségre. Az előadás nyelve egy olaszországi régióban használt grékó dialektus, a katalániai görög. Természetesen a megértést feli­ra­to­zás­sal segítjük majd.
hirdetés

Szintén a görög mitológiához nyúl a MITEM egyik legkülönlegesebb produkciója, a Mítikasz-csúcs, amely egy nyolcórás, szünet nélkül játszott előadás. Egy ilyen volumenű produkciónak milyen speciális technikai igényei vannak?
K. E. Á.: Színháztechnikailag nem igényel másfajta felkészülést, mint a hagyományosabb előadások, ez inkább a színészek számára megterhelő. Az már más kérdés, hogy mi mennyire tudunk kapcsolódni az előadáshoz, ugyanis a játszók sokszor hosszú etűdökben mélyítik el a jeleneteket, és szükség van a nézők nyitottságára ahhoz, hogy ne csak kívülállók legyünk, hanem velük tudjunk menni erre az utazásra. Az előadás során elmondják azt is, hogy a közönség szabadon kimehet és visszajöhet, amikor akar.

Egy ilyen nagyléptékű előadáshoz valóban másfajta nézői attitűdre van szükség.
K. E. Á.: A magyar nézők nagyon nyitottak és kíváncsiak, ez pedig egy fontos üzenet, mert a MITEM értelme éppen az, hogy felfedezzünk – emellett pedig természetesen fontos, hogy a meghívott előa­dá­sokból sokat tanulhatunk.

Az idei MITEM kapcsolódik a magyar-török kulturális évadhoz is. Mi az, amit ezekből az előadásokból magukkal vihetnek a nézők?
K. E. Á.: Egy régi kapcsolatot elevenítettünk fel az évad kapcsán, ugyanis a törökök 2014-ben már jártak nálunk. Most két nagyobb színházat szólítottunk meg, az Ankarai Állami Színházat, valamint egyeztettünk az Isztambuli Városi Színházzal is. Mindketten – de ez valójában az összes meghívott alkotóra igaz – egy mának szóló üzenetet keresnek. Kérdéseket tesznek fel, mert manapság nehéz látni a holnapot.


vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor