Impresszum | Előfizetés  
  2024. július 20., szombat
Illés

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
„Egyre nagyobb figyelem övezi munkánkat az országos és a nemzetközi színházi világban is”
2024-05. szám

„Életem egyik legmeghatározóbb korszaka kezdődött el tavaly nyáron, mikor átvehettem a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen irányítását” – mondja Dr. Mátyássy Szabolcs igazgató, akit a Nagyerdei Szabadtéri Színpad kínálatáról és a következő évad előadásairól is kérdeztünk.

Májusban tizenötödik alkalommal rendezték meg a DESZKA Fesz­ti­vált, nyáron pedig a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon várják a debrecenieket és a városba látogató turistákat. Milyen előadásokkal készülnek?
Dr. M. Sz.: A DESZKA Fesztivál a kortárs magyar dráma ünnepe 2007 óta, amely kiemelt jelentőségű a magyar kultúra szempontjából. Idén 15. alkalommal rendeztük meg. A jubileum lehetőséget adott szá­munk­ra, hogy kibővítsük a kínálatot. Nemcsak színházi előadásokkal, de szakmai beszélgetésekkel, könyvbemutatókkal, filmvetítésekkel és szabadtéri koncertekkel is vártuk a látogatókat május 9-18. között. A mozgalmas május után a nyári időszakban sem maradnak színházi élmény nélkül látogatóink. Június 24-én nyitja meg kapuit a Nagyerdei Szabadtéri Színpad. Kilenc fantasztikus előadással várjuk nézőinket: köztük vígjátékokkal, zenés darabbal, musicalekkel és táncelőadásokkal. Kiemelt pillanat lesz július 15-én, amikor A Pál utcai fiúk című előadásunk 100. alkalommal kerül színpadra. Erre az estére különleges meglepetéssel is készülünk. Emellett jó szívvel ajánlom a Szegedi Kortárs Balett Carmina Burana című előadását is. Akik Juronics Tamás nevét és munkásságát ismerik, tudhatják, hogy milyen élményre szá­mít­hatnak.

Hogyan ajánlaná a Nagyerdei Szabadtéri Színpadot azoknak, akik még nem láttak ott előadást?
Dr. M. Sz.: A Nagyerdei Szabadtéri Színpad egy különleges színházi helyszín. Körülöttünk az erdő, mellettünk a Békás-tó, felettünk a csillagos ég. Nyáron elvarázsolja a látogatókat az a hangulat, amit a debreceni Nagyerdei park nyújt, és nemcsak a vendégeinket, de a színészeket, zenészeket is. Olyan élmény mindenki számára, amelyet nem felejt el. Ezért is térnek vissza szívesen a művészek nyaranta hozzánk, és ezért vonz több mint 10 ezer látogatót évente a Nagyerdei Szabadtéri Színpad.
hirdetés

Készül már a következő évad kínálata? Mit lehet már most elárulni belőle?
Dr. M. Sz.: Nagyon sok tapasztalattal, élménnyel gazdagított minket a most záruló évad. Ezeket fel­hasz­nálva alakítottuk ki a következő, 2024/2025-ös évad kínálatát. Tovább erősítjük az operát Debrecenben. Tervezünk bemutatni klasszikusokat, például Puccini: Gianni Schicchi című darabját, de lesz Bizet: Carmen című operája is. Emellett ősbemutatóra is készülünk. A Gyulai Várszínházzal közösen állítjuk színpadra az Erkel és a felkelés című előadást. A musical műfaja sem hiányozhat: már elkezdődött a szereplőválogatás az Oliver című zenés darabunkhoz, de nem maradnak élmény nélkül az operett szerel­mesei sem a következő évadban.

Lassan zárul az első olyan évad, amelyet igazgatóként irányított a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen élén. Milyen volt ez az év?
Dr. M. Sz.: Életem egyik legmeghatározóbb korszaka kezdődött el tavaly nyáron, mikor átvehettem a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen irányítását. Nagyon büszke vagyok az előadásainkra, a társulatra, munkatársaimra, arra a magas művészi és szakmai színvonalra, amelyet hétről hétre nyújtanak. Nem véletlen talán, hogy egyre nagyobb figyelem övezi munkánkat az országos és a nemzetközi színházi világban is. Borbély Szilárd: Nincstelenek című előadását Botos Bálint rendezésében beválasztották az Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába, ami azért is komoly elismerés, mert 107 előadásból kerültünk a 14 meghívott közé. Számos külföldi meghívásnak is eleget tettünk és teszünk: nagy az érdeklődés például A trójai nők című előadásunk iránt, amelyet Szabó K. István, színházunk művészeti vezetője rendezett, vagy az Ördögökre, amit Dejan Projkovski állított színpadra. Abban bízok és azért dolgozunk, hogy ezt az érdeklődést ugyanúgy fenntartsuk, mint ahogy kivívjuk a debreceniek és vendé­geink elismerését is.


vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor