Az 1973-as Diósgyőri Popfesztivál kapcsán
2023. június 30. / K. B.

Három szekcióban, tíz előadás foglalkozik a rendszerváltás előtti könnyűzenei fesztiválokkal a Beat­korszak Projekt június 9-ei, miskolci konferenciáján. A Volt egyszer sok fesztivál tanács­ko­zásról Bajnai Zsolt szervezőt kérdeztük.

A miskolci rocktörténeti konferencia az 1973-as Diósgyőri Popfesztiválra fókuszál, avagy annak apropóján az összes korabeli fesztiválról szól?
B. Zs.: A konferencia apropója az első magyar könnyűzenei fesztivál, nem véletlen, hogy a Beatkorszak a Miskolci Kulturális Központtal közösen szervezi az eseményt, egy szekció pedig kifejezetten az ötven évvel ezelőtti bulira koncentrál. Ugyanakkor a Diósgyőri Popfesztivál kapcsán a Kádár-kori szabadtéri, nem megszokott koncerthelyszíneken, több formációt felvonultató könnyűzenei eseményekről szeretnénk be­szélni. Az idő szűke miatt természetesen nem mindegyikről, de Dorog, Pusztavacs és a Szegedi Ifjúsági Napok külön előadáson kerül szóba. És mivel fontos megérteni a kort, illetve a hatalom és a könnyűzene viszonyát, a június 9-ei konferencia három, ezt a témát körbejáró előadással indul.

Ezekről a fesztiválokról sokaknak lehet még személyes élménye. Lehet újat mondani?
B. Zs.: Szerintem mind a tíz előadásban lesz újdonság, együtt pedig kifejezetten különleges megvilágítást fognak adni a korról és a témáról. Mindezek mellett igazi kuriózumnak ígérkezik Batár Zsolt Botond előa­dása, aki szemtanú, hiszen a miskolci tanács munkatársaként volt részese az 1973-as fesztiválnak. Ha­sonló különlegesség lesz szerintem Zilahi Csaba előadása is, aki az erdélyi könnyűzenei „seregszemlékről” beszél majd, vagy éppen Vadász János összefoglalója a Szegedi Ifjúsági Napok 1967 és 1992 közötti törté­netéről.


[kep3]

Mennyire szól a szakmának és mennyire a nyilvánosságnak a tanácskozás?
B. Zs.: A konferencia a magyar könnyűzene története, illetve a fesztiválok iránt érdeklődőknek szól, akik re­gisztráció után akár a helyszínen, a Miskolci Városházán is meghallgathatják az előadásokat, vagy távolról követhetik majd az online közvetítést. Aki pedig ezekről lemarad, annak az ősszel megjelenő konferen­ciakötetet tudom ajánlani, ami a tervek szerint kiegészül olyan fesztiválokról szóló tanulmányokkal, amelyek élőben nem hangozhattak el Miskolcon.

A fél évszázados jubileumra való emlékezés a konferenciával lezárul?
B. Zs.: Részünkről semmi esetre sem, hiszen az erre az alkalomra összeállított kiállításunk jövő tavaszig járja az országot. Ősszel, a konferenciakötet miskolci bemutatásával egy időben szeretnénk Diósgyőrben Poptörténeti Pontot avatni. Illetve a tervek szerint a Hangok és ütemek című rocktörténeti oral history soro­zatunk idei kötete is kiemelten foglalkozik majd Miskolccal és az 1973-as eseményekkel.