Háromszor három – Balázs János és a Pannon Filharmonikusok
2023. november 06. /

A Cziffra Fesztivál együttműködéseinek keretében két koncerten lép fel együtt Balázs János zongoraművész és a Pannon Filharmonikusok Bogányi Tibor vezényletével.
Az első koncertre Budapesten a Müpában kerül sor november 24-én, a másodikra pedig a zenekar „otthonában”, a pécsi Kodály Központban 25-én. A koncerteken közreműködik Kovács Szilárd Ferenc (orgona).
Dohnányi Ünnepi nyitánya azt a koncertet nyitotta meg 1923 novem­berében, melyen Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 50. évfordulóját ünnepelték. A műben két szimfonikus és egy fúvós zenekar indul el külön utakról, hogy egyesüljön egy naggyá. A három együttes három fontos dallamot is egybesző, a Himnuszt, a Szózatot és Dohnányi Magyar Hiszekegy című művét. Rachmaninov III. zongoraversenye talán minden idők legnehezebbje az irodalomban, és a szerző első amerikai koncertkörútjára készült. A technikai nehézség mellett a sűrű szövés és a mély mondanivaló is fajsúlyossá teszi a művet, a szó­lis­ták számára pedig külön kihívás, hogy a szerző szólójával készült felvétel zsenialitását igazán nehéz felülmúlni. Saint-Saëns III. szimfó­niá­ja egyúttal az utolsó is a Saint-Saëns-szimfóniák sorában, melyet annyira tökéletesnek érzett, hogy kérésre sem írt többet ebben a műfajban. Az „Orgona” jelzőt arról a különlegességéről kapta, hogy két tételében is helyet kap egy orgona a zenekari hangszerek között. A mű magyar vonatkozása, hogy szerzője Liszt Ferenc emlékének ajánlotta.

Müpa
11. 24.
Pécs, Kodály Központ
11. 25