Koncertek a Budapest Music Centerben – február
2024. február 07. /

Oláh Krisztián European Quartet feat. Alex Hitchcock
Az együttes sorsszerű véletlenek sorozatából született. 2022 decemberében Alex Hitchcock vendé­ges­kedett Oláh Krisztián saját formációjában, Michelangelo Scandroglióval pedig, aki a BMC-ben


is fellépett már, a magyar zongorista egy spanyol jazzfesztiválon találkozott két évvel ezelőtt. Hamar kiderült, hogy mindenki ismer mindenkit, így tavaly tavasszal Krisztián, Alex és Michelangelo már együtt lépett fel Firenzében. A formáció magyarországi bemutatkozó koncertjén a legkülönbözőbb műfajokban jártas Szabó Dániel Ferenc csatlakozik hozzájuk. A Quartet tagjai valamennyien zeneszerzői és zenekarvezetői feladatokat is ellát­nak, így a repertoárjukon szinte kizárólag saját szerzemények szerepelnek. Darabjaikból nemcsak egyéni stílusok, ízlésvilágok és hatások rajzolódnak ki, hanem egyfajta összeurópai korszellem is, amelyet négy azonos generációba tartozó fiatal művész tud teremteni 2024-ben.


BMC – Opus Jazz Club
02. 10., 20h


Vivaldi árvaházi koncertjei 10. – Dallamok
Antonio Vivaldit 25 éves korában szentelték fel pappá, de törékeny egészsége miatt két év múlva felhagyott a misézéssel, nemsokára pedig kilépett az egyházi szolgálatból. Ettől függetlenül élete végéig vörös papnak nevezték, vélhetőleg hajszíne miatt. Vivaldi azonban nem Isten szolgálatát érezte élete legfontosabb ügyének, hanem a zeneszerzést. 1706-ban lett a Pio Ospedale della Pietà leányárvaház hegedűtanára; az intézménnyel egész életében kapcsolatban maradt. Az árvák egyre elismertebb zenekara számára komponálta első darabjait, majd később concertói, kantátái és egyházzenei művei java részét. Lakatos György és a Concerto Armonico előadásában a korábbi nagy sikerű koncertek után tizedik alkalommal hallhatunk válogatást az olasz barokk zene kiemelkedő mesterének árvaházi műveiből.

BMC Koncertterem
02. 25., 19h

[kep3]

Korossy Kvartett: Bartók Béla vonósnégyesei 2. / Bartók és Mendelssohn
A 2018-ban alakult Korossy Kvartett célja a méltán híres magyar vonósnégyes-hagyomány továbbörökítése, illetve a minél szélesebb repertoár bemutatása. Új sorozatukban Bartók összes vonósnégyesét szólaltatják meg, különböző koncepciók szerint társítva más művekkel. A második koncerten elhangzó két mű, Bartók 2. vonósnégyese és Mendelssohn a-moll kvartettje tökéletesen példázza a két szerző szenvedélyes hajlamát arra, hogy a költőiséget ötvözzék a legprecízebb formaalkotással. A tonalitás mellett a folyamatos faggatózás, a kíváncsiság különböző fajtái teremtenek további (asszociatív) kapcsolatot a két mű között. Bár a kérdés érzelmi ereje közös, míg Mendelssohn szerelmes, vágyakozó hangvételű műve megbékél, valamiféle választ nyer, addig Bartók zenéje borús, keserű tónusban ér véget, nem talál kiutat az egzisztenciális kételyek és szorongások ködéből.

BMC Koncertterem
02. 12., 19h


Gentiane MG Trio
A kanadai zongorista, Gentiane MG zenéje elsősorban az improvizált jazz hagyományából táplálkozik, de gyökerei között felsejlik az impresszionista és romantikus zene hatása is, amelyek elbűvölően személyes világban egyesülnek. A Radio-Canada Révélation díjával is elismert művész régi tettestársai, Levi Dover és Louis-Vincent Hamel társaságában rögzítette harmadik, Walls Made of Glass című albumát (2022), amelynek szépségével csak az intenzitása vetekedik. Gentiane eleven pillanatképekben ragadta meg azt a mély kapcsolódást, amelyet a környezetében megjelenő élőlények, tárgyak és hangok iránt érez. Sugárzó, érzelemteli darabjait a trió lenyűgöző és képzeletgazdag akusztikus közegbe helyezi. Ahogy Keith Black, a Winnipeg Free Press újságírója fogalmazott: semmi handabandázás, semmi mesterkéltség, csak magabiztos teremtő erő.

BMC – Opus Jazz Club
02. 21., 20h

Weboldal: bmc.hu