Művészet és valóság 2026. május 01. / Fáy Miklós Két ellenséges család. Lehetne fekete és fehér, arab és zsidó, Puerto Ricó-i és amerikai, olasz és ír (Amerikában), mindegy, ismerős az alaphelyzet. Lehetne Capulet és Montague. Aztán a két család fiataljai egymásba szeretnek, nem érdekli őket a családi háttér, csak a másik, ezt persze nem bírja elviselni az ellenséges világ, és nincs más megoldás, csak a halál. Valamikor azt tanították a giccsről, hogy lényegéhez tartozik a megtörténhetőség. Minden gond nélkül beleszerethet a vezérigazgató az alagsori irodistába, a milliomos a szexmunkásba, csak épp nem ez a tipikus. Nem így szokott történni, bár lehet, hogy jobb volna. Mindenesetre a valóságnak, úgy illik, hogy nemcsak a giccs, de a nagybetűs művészetnek is a közelében kell lennie. Nem tipikus, hogy Rómeó beleszeret Júliába, de milyen jó volna, ha a két család félretenné az ellenségeskedést, egyesülne a két társaság, és minden ilyen pompásan oldódna meg. Mondjuk ez tényleg giccs volna: happy endes Rómeó és Júlia. A valóság közelségét várjuk színházban, moziban, könyvben. Operában talán nem annyira. Nemcsak azt tanuljuk meg a tévéből, hogy hogyan kell csókolózni, de szinte minden egyebet is. Stílust és stílus­talan­sá­got, menőséget és lúzerséget, férfiasságot és nőiességet. Amit ott ellesünk, fölhasználjuk a minden­nap­jainkban, beépítjük a személyiségünkbe, éppen olyan példának tekintjük, mint a szüleink és nagybátyáink viszonyát az élethez. De miért? Visszatérve a kiinduláshoz: ritkán találkozunk Rómeóval és Júliával, szerencsére. De ha azt néznénk, hogy mi történik a jóslatokkal, az életben a legritkább esetben fordul elő, hogy egy jóslat teljesedjen. A művészetben a legritkább esetben fordul elő, hogy egy jóslat ne teljesedjen. Kellhet hozzá mindenféle elbeszélői furfang, de a végén mégis királylány lesz Tulipános Fanfan felesége. És ha színpadi jóslatként puska lóg a falon, akkor annak el kell sülnie a harmadik felvonásban. Nézzünk másik példát. Ha az emberiség egy nap utód nélkül eltűnne, de minden megmaradna, amit létrehozott, és az évezredek múlva idelátogató tralfamadoriaknak a könyvek és filmek alapján kellene megállapítaniuk, hogyan is éltek, akik itt éltek, arra jutnának, hogy nagyon kevés embernek adatott meg a természetes halál. Előbb vagy utóbb mindenkit megölnek, kit okkal, kit ok nélkül, kit ravaszul, kit brutálisan, méreggel, pisztollyal, bármivel, ami emberi élet kioltására fölhasználható. A való életben pedig… De hát kit érdekel a való élet? Az kicsi, átlagos és eseménytelen. De a színházban mindannyiunkra vár egy Júlia. Vagy egy Rómeó. Tíz alatt és hatvan fölött is. Addig jó, amíg művészet és valóság nem hasonlít egymásra.