2026. május 14. / Szőke Andrea
Különleges előadást láthat a közönség, ha ellátogat májusban az Udvari Kamaraszínházba. A darabot Csáky Pál írta és ősbemutatóként kerül megrendezésre. A cím meglehetősen beszédes: Szakadék.
A mű az első világháborút vesztes oldalon befejező Monarchia külső és belső feszültségekkel teli időszakát, a trianoni békeszerződés előtti politikai és társadalmi állapotokat idézi meg, a század eleji Pozsonyt választva a játék színterének, ahol 1919. február 12-én véres dráma történt. Az újonnan alakult csehszlovák kormány légiósai sortüzet nyitottak a többnyire magyar és német lakosokból álló város civil tüntetőire, mely számos halálos áldozatot követelt. Ám a „pozsonyi sortűz” néven elhíresült esemény közvetlen előzményeit és magát a tragédiát megidéző darab nem csupán egy történelmi dokumentáció kibontására vállalkozik. A megélt valóságot és a fikció eszközeit vegyítve egy széles érzelmi skálán mozgó metaforikus játékká emeli a történetet.
„Adott egy sokszínű államszövetség, az Osztrák-Magyar Monarchia, melyben alapvetés a többnyelvű közeg – fogalmaz Andrási Attila, a darab rendezője. – Az együtt élő nemzetek számára teljesen természetes volt minimum két-három nyelv ismerete és annak készségszintű használata, akár beszélgetésen belüli váltogatása is. A háború alatt, a fronton ez a tendencia még jobban felerősödött az egymás oldalán harcoló katonák között, ám hasznos volt az ellenféllel is szót érteni, tehát az ő nyelvüket is megtanulták. Ez a kényszerű, ám mindenképp különleges helyzet egyfajta nyitottságot, szellemi szabadságot eredményezett a kor emberének. Persze hiba lenne csupán ilyen romantikus felhangokban gondolkodni. Tele volt a levegő a több évszázados, fel nem dolgozott nemzeti sérelmek porával és a háború frissen megélt traumáival, melybe csak csupán szikrát kellett dobni egy külső harmadiknak, hogy felizzanak az ellentétek. Erről sem szabad megfeledkezni, a darab igyekszik részrehajlás nélkül meg is említeni, ám engem a sokszínű szabadság ténye fogott meg leginkább, ezt szerettem volna kibontani, érzékeltetni. Azt bizonyítani, hogy előfordulhat, hogy egy közösség nem veszi észre, vagy nem értékeli eléggé meglévő jogait, és miközben harcol a vágyott függetlenségéért, elveszíti azt.
Épp ezért – az említett szellemi sokszínűség érzékeltetése végett – az előadás kiindulópontja a többnyelvű közeg megteremtése volt. A darabban nem csak magyar nyelvű dialógusok vannak, a karakterek megszólalnak csehül, németül, olaszul, de még szlovénul is, ahogy a helyzet megkívánja. Ez egy különleges kihívás nemcsak nekem, hanem a színészeknek is, ám megéri. A rendhagyó párbeszédek számos lehetőséget adnak a szélsőséges játékra. Ebbe beletartozik az abszurdba menő humor, a mély tónusú érzékiség, ám a dermesztő személytelenség is. És persze nem szabad megfeledkezni a nézőről sem, akinek pontosan értenie kell, miről is van szó, anélkül, hogy lefordítanánk az elhangzottakat. Ha jól csináljuk, amire vállalkoztunk, akkor egy idő után teljesen természetessé válik ez a rusztikus atmoszféra, ami a nyitókép kivételével egy helyszínen játszódik, ám világok változnak meg a közönség szeme előtt az események sodrásában, és szűkülnek rideg térré egy pillanat alatt. A téma időtlensége nem kérdéses. Épp ezért a korabeli hangulatot idéző díszletelemek és a modern szcenika által nyújtott lehetőségek egyaránt helyet kapnak a színpadon, képlékeny, megfoghatatlan közeget formázva. Ha megfelelő módon tolmácsoljuk a mondandónkat, a végső kérdés is válaszra talál: mi a szabadság fogalma, és vajon hol végződik valójában?”
A fordulatos, szimbolikus mélységű családtörténet május 16-án 19 órakor látható először az Udvari Kamaraszínház színpadán.
Májusi előadások az Udvari Kamaraszínházban:
Május 16. 19.00 – Szakadék – Budapest
Május 20. 19.00 – Karády és a szerelem – Ujszászy és a világ – Topolya
Május 23. 19.00 – Szakadék – Budapest
Május 30. 11.00 – László király táltos paripája – Budapest
A mű az első világháborút vesztes oldalon befejező Monarchia külső és belső feszültségekkel teli időszakát, a trianoni békeszerződés előtti politikai és társadalmi állapotokat idézi meg, a század eleji Pozsonyt választva a játék színterének, ahol 1919. február 12-én véres dráma történt. Az újonnan alakult csehszlovák kormány légiósai sortüzet nyitottak a többnyire magyar és német lakosokból álló város civil tüntetőire, mely számos halálos áldozatot követelt. Ám a „pozsonyi sortűz” néven elhíresült esemény közvetlen előzményeit és magát a tragédiát megidéző darab nem csupán egy történelmi dokumentáció kibontására vállalkozik. A megélt valóságot és a fikció eszközeit vegyítve egy széles érzelmi skálán mozgó metaforikus játékká emeli a történetet.
„Adott egy sokszínű államszövetség, az Osztrák-Magyar Monarchia, melyben alapvetés a többnyelvű közeg – fogalmaz Andrási Attila, a darab rendezője. – Az együtt élő nemzetek számára teljesen természetes volt minimum két-három nyelv ismerete és annak készségszintű használata, akár beszélgetésen belüli váltogatása is. A háború alatt, a fronton ez a tendencia még jobban felerősödött az egymás oldalán harcoló katonák között, ám hasznos volt az ellenféllel is szót érteni, tehát az ő nyelvüket is megtanulták. Ez a kényszerű, ám mindenképp különleges helyzet egyfajta nyitottságot, szellemi szabadságot eredményezett a kor emberének. Persze hiba lenne csupán ilyen romantikus felhangokban gondolkodni. Tele volt a levegő a több évszázados, fel nem dolgozott nemzeti sérelmek porával és a háború frissen megélt traumáival, melybe csak csupán szikrát kellett dobni egy külső harmadiknak, hogy felizzanak az ellentétek. Erről sem szabad megfeledkezni, a darab igyekszik részrehajlás nélkül meg is említeni, ám engem a sokszínű szabadság ténye fogott meg leginkább, ezt szerettem volna kibontani, érzékeltetni. Azt bizonyítani, hogy előfordulhat, hogy egy közösség nem veszi észre, vagy nem értékeli eléggé meglévő jogait, és miközben harcol a vágyott függetlenségéért, elveszíti azt.
Épp ezért – az említett szellemi sokszínűség érzékeltetése végett – az előadás kiindulópontja a többnyelvű közeg megteremtése volt. A darabban nem csak magyar nyelvű dialógusok vannak, a karakterek megszólalnak csehül, németül, olaszul, de még szlovénul is, ahogy a helyzet megkívánja. Ez egy különleges kihívás nemcsak nekem, hanem a színészeknek is, ám megéri. A rendhagyó párbeszédek számos lehetőséget adnak a szélsőséges játékra. Ebbe beletartozik az abszurdba menő humor, a mély tónusú érzékiség, ám a dermesztő személytelenség is. És persze nem szabad megfeledkezni a nézőről sem, akinek pontosan értenie kell, miről is van szó, anélkül, hogy lefordítanánk az elhangzottakat. Ha jól csináljuk, amire vállalkoztunk, akkor egy idő után teljesen természetessé válik ez a rusztikus atmoszféra, ami a nyitókép kivételével egy helyszínen játszódik, ám világok változnak meg a közönség szeme előtt az események sodrásában, és szűkülnek rideg térré egy pillanat alatt. A téma időtlensége nem kérdéses. Épp ezért a korabeli hangulatot idéző díszletelemek és a modern szcenika által nyújtott lehetőségek egyaránt helyet kapnak a színpadon, képlékeny, megfoghatatlan közeget formázva. Ha megfelelő módon tolmácsoljuk a mondandónkat, a végső kérdés is válaszra talál: mi a szabadság fogalma, és vajon hol végződik valójában?”
A fordulatos, szimbolikus mélységű családtörténet május 16-án 19 órakor látható először az Udvari Kamaraszínház színpadán.
Májusi előadások az Udvari Kamaraszínházban:
Május 16. 19.00 – Szakadék – Budapest
Május 20. 19.00 – Karády és a szerelem – Ujszászy és a világ – Topolya
Május 23. 19.00 – Szakadék – Budapest
Május 30. 11.00 – László király táltos paripája – Budapest