2026. június 12. /
Zombori Mihály neve mára egybeforrt a Tatai Patarával – azzal a török kori történelmi fesztivállal, amely évről évre több ezer látogatót vonz, miközben egyszerre szól látványról, élményről és a következő generáció megszólításáról. De mi kell ahhoz, hogy egy hagyományőrző ötletből országosan
ismert esemény legyen? A Tatai Patara 1597 megálmodóját, főszervezőjét, a rendezvény motorját, Zombori Mihályt kérdeztük, aki több évtizedes rendezvényszervezői tapasztalattal mesél arról, hogy mi kell az irodában megszületett ötlettől a fesztiválon tapsoló tömegig vezető úton.
A június 5-7. közötti 18. Tatai Patara szervezése zajlik gőzerővel. Mi adta az ötletet és mikor vált fesztivállá egy kezdetben baráti kezdeményezés?
Z. M.: Valóban volt egy pont, amikor ez már nem csak játék volt. Több mint 20 éve tértem vissza Tatára, hogy aktívan abban a városban dolgozzak, ahol élek. Akkor barátokkal kutattuk, hogy milyen jelentős események kapcsolódnak Tata városához, a várhoz, kik voltak ikonikusak a történelem során stb. Gróf Pálffy Miklós és az a bizonyos kapupetárda pedig meg is adta az ötletet, és hát kreatív ember lévén, persze sok szakmai segítséggel meg is rajzoltuk a vázat. Jártunk Vöröskőn, Pozsonyban, Prágában és Bécsben is, hogy Pálffyról és a Pataráról mindent megtudjunk. Tudtuk és éreztük a kirándulások során, hogy ez lesz a mi történetünk. Pálffy Miklós példás ember volt, aki olyan értékeket képviselt, melyeket ma is fontosnak tartunk. A hazaszeretet, a hűség, a bajtársiasság mind olyan erények, melyeket ez a szűk kis szervező közösség tagjai is őriznek. Az elején ez tényleg egy klasszikus hagyományőrző kezdeményezés volt. Pár ember, lelkesedés, a történelem iránti tisztelet. De amikor először láttuk, hogy az akkor még csekély kis közönség nemcsak nézi, amit csinálunk, hanem érti és érzi is – ott vált világossá, hogy ebből többet kell adjunk.
Mik a legkedvesebbek a szívének, a csaták vagy a kísérő programok?
Z. M.: Az élmény, ami megmarad. Amikor eldördülnek az ágyúk és a tömeg egyszerre reagál. Ott nincs telefon, nincs külvilág, egyszerre vagyunk mind abban a pillanatban. Amikor látod a gyermekek arcát, amikor tényleg beszippantja őket a miliő, csillog a szemük, és nem azért figyelnek, mert muszáj, hanem mert érdekli őket, amit csináltunk, na az az igazi. A célom az, hogy ne csak elmeséljük a történelmet, hanem megszerettessük velük. Most már a negyedik unokámat „neveli” a Patara, és büszkén mondhatom, igazán szeretik a fesztivál hangulatát, a hagyományainkat.
Mire törekszik a munkája során leginkább? A hitelességre vagy hogy élményt nyújtson?
Z. M.: Ez egy folyamatos balanszírozás. A hitelesség adja az alapot, de ha nincs élmény, akkor nem működik. Ha túl hiteles akarsz lenni, a laikus néző elveszíti az élményt, ha túl sok show-t csinálsz, akkor a szakma fogja azt mondani, hogy ez már nem az. A Patara pont attól működik, hogy ezt a kettőt nem szembe állítjuk, hanem összeépítjük.
Reménykedett benne, gondolta volna, hogy nemcsak Magyarország, hanem Európa egyik legrangosabb török kori történelmi eseményét hozza létre?
Z. M.: Reménykedtem benne, hogy sikerül egy olyan eseményt életre hívnunk, amely méltó módon idézi meg a kor történelmét, és megszólítja az embereket. Azt viszont őszintén mondhatom, nem gondoltam volna, hogy a rendezvény ilyen mértékben kinövi magát, és nemcsak Magyarországon, hanem Európa-szerte is az egyik legrangosabb eseménnyé válik. Ez hatalmas öröm és egyben felelősség is számunkra, hogy évről évre tovább emeljük a színvonalat.
Mik a legnagyobb nehézségek, amikkel szembe kell nézzen?
Z. M.: Egy ilyen összetett rendszert működtetni nem egyszerű. Nemcsak egy színpadot kell felépíteni, hanem egy teljes világot, és annak minden részének működnie kell. Pénzügyileg, szervezésben, emberileg egy ilyen rendezvényt életben tartani küzdelmes. Sok szereplőn múlik, és ha egy láncszem kiesik, az az egész rendszert érinti. Ez nem egy hétvégi hobbi – ez egy komplex, elhivatott működés.
Mi jön ezután? Milyen tervei vannak még?
Z. M.: A cél nem az, hogy több legyen, hanem hogy még jobb. Hogy minden réteg – a látvány, az élmény, az oktatás – még erősebben működjön együtt.
Bizonyára nem könnyű a tempót tartani Önnel, úgy tűnik, nem az a típus, aki megáll egy pillanatra is.
Z. M.: Nem igazán, nekem mindig az jár a fejemben, hogy mi a következő lépés. Most is már előrébb gondolkodom. Építjük a rendezvényt, festjük a vár makettjét, de az ötletek már most megszületnek, hogy akár a 20. jubileumot mivel lehetne még és még színvonalasabbá tenni. A határ mindig a csillagos ég.
ismert esemény legyen? A Tatai Patara 1597 megálmodóját, főszervezőjét, a rendezvény motorját, Zombori Mihályt kérdeztük, aki több évtizedes rendezvényszervezői tapasztalattal mesél arról, hogy mi kell az irodában megszületett ötlettől a fesztiválon tapsoló tömegig vezető úton.
A június 5-7. közötti 18. Tatai Patara szervezése zajlik gőzerővel. Mi adta az ötletet és mikor vált fesztivállá egy kezdetben baráti kezdeményezés?
Z. M.: Valóban volt egy pont, amikor ez már nem csak játék volt. Több mint 20 éve tértem vissza Tatára, hogy aktívan abban a városban dolgozzak, ahol élek. Akkor barátokkal kutattuk, hogy milyen jelentős események kapcsolódnak Tata városához, a várhoz, kik voltak ikonikusak a történelem során stb. Gróf Pálffy Miklós és az a bizonyos kapupetárda pedig meg is adta az ötletet, és hát kreatív ember lévén, persze sok szakmai segítséggel meg is rajzoltuk a vázat. Jártunk Vöröskőn, Pozsonyban, Prágában és Bécsben is, hogy Pálffyról és a Pataráról mindent megtudjunk. Tudtuk és éreztük a kirándulások során, hogy ez lesz a mi történetünk. Pálffy Miklós példás ember volt, aki olyan értékeket képviselt, melyeket ma is fontosnak tartunk. A hazaszeretet, a hűség, a bajtársiasság mind olyan erények, melyeket ez a szűk kis szervező közösség tagjai is őriznek. Az elején ez tényleg egy klasszikus hagyományőrző kezdeményezés volt. Pár ember, lelkesedés, a történelem iránti tisztelet. De amikor először láttuk, hogy az akkor még csekély kis közönség nemcsak nézi, amit csinálunk, hanem érti és érzi is – ott vált világossá, hogy ebből többet kell adjunk.
Mik a legkedvesebbek a szívének, a csaták vagy a kísérő programok?
Z. M.: Az élmény, ami megmarad. Amikor eldördülnek az ágyúk és a tömeg egyszerre reagál. Ott nincs telefon, nincs külvilág, egyszerre vagyunk mind abban a pillanatban. Amikor látod a gyermekek arcát, amikor tényleg beszippantja őket a miliő, csillog a szemük, és nem azért figyelnek, mert muszáj, hanem mert érdekli őket, amit csináltunk, na az az igazi. A célom az, hogy ne csak elmeséljük a történelmet, hanem megszerettessük velük. Most már a negyedik unokámat „neveli” a Patara, és büszkén mondhatom, igazán szeretik a fesztivál hangulatát, a hagyományainkat.
Mire törekszik a munkája során leginkább? A hitelességre vagy hogy élményt nyújtson?
Z. M.: Ez egy folyamatos balanszírozás. A hitelesség adja az alapot, de ha nincs élmény, akkor nem működik. Ha túl hiteles akarsz lenni, a laikus néző elveszíti az élményt, ha túl sok show-t csinálsz, akkor a szakma fogja azt mondani, hogy ez már nem az. A Patara pont attól működik, hogy ezt a kettőt nem szembe állítjuk, hanem összeépítjük.
Reménykedett benne, gondolta volna, hogy nemcsak Magyarország, hanem Európa egyik legrangosabb török kori történelmi eseményét hozza létre?
Z. M.: Reménykedtem benne, hogy sikerül egy olyan eseményt életre hívnunk, amely méltó módon idézi meg a kor történelmét, és megszólítja az embereket. Azt viszont őszintén mondhatom, nem gondoltam volna, hogy a rendezvény ilyen mértékben kinövi magát, és nemcsak Magyarországon, hanem Európa-szerte is az egyik legrangosabb eseménnyé válik. Ez hatalmas öröm és egyben felelősség is számunkra, hogy évről évre tovább emeljük a színvonalat.
Mik a legnagyobb nehézségek, amikkel szembe kell nézzen?
Z. M.: Egy ilyen összetett rendszert működtetni nem egyszerű. Nemcsak egy színpadot kell felépíteni, hanem egy teljes világot, és annak minden részének működnie kell. Pénzügyileg, szervezésben, emberileg egy ilyen rendezvényt életben tartani küzdelmes. Sok szereplőn múlik, és ha egy láncszem kiesik, az az egész rendszert érinti. Ez nem egy hétvégi hobbi – ez egy komplex, elhivatott működés.
Mi jön ezután? Milyen tervei vannak még?
Z. M.: A cél nem az, hogy több legyen, hanem hogy még jobb. Hogy minden réteg – a látvány, az élmény, az oktatás – még erősebben működjön együtt.
Bizonyára nem könnyű a tempót tartani Önnel, úgy tűnik, nem az a típus, aki megáll egy pillanatra is.
Z. M.: Nem igazán, nekem mindig az jár a fejemben, hogy mi a következő lépés. Most is már előrébb gondolkodom. Építjük a rendezvényt, festjük a vár makettjét, de az ötletek már most megszületnek, hogy akár a 20. jubileumot mivel lehetne még és még színvonalasabbá tenni. A határ mindig a csillagos ég.