2026. augusztus 06. /
Jubilál a Hétrétország köztivál. Régi ismeretségünkre való tekintettel kérdéseimmel az alapító Sülyi Péterhez fordulok.
Szia. Mi a kérdés?
Hogy bírod?
S. P.: 75-ből 25 nem csekélység. Majdnem életfogytiglan.
Negyed század egy közösség életében… Gondoltad volna az induláskor?
S. P.: Nem, a kezdetben nincs idő. Ettől határtalan. Tavasszal vízbe tettem egy avokádómagot, nemrég kihajtott, elképesztő, ahogy napról napra nő. Fogalmam sincs, mi lesz belőle.
Avokádó, nem?
S. P.: Több mint valószínű. De Hétrétország sose volt, senkise látott ilyet azelőtt. Egyszer csak kihajtott itt, az Őrségben, azóta nőtt is, változott is, tart valamerre, mindig hoz újat, ami meg tud lepni. Nekem az Őrség is egy ilyen rejtély. Ősidők óta itt van, tartogat valamit a számunkra, de homály fedi mind a mai napig, hogy mi a valódi üzenete. Ott van a fákban, a hajnali ködben, a zöldekben, a szabad lélegzetben, a szúrós vagy épp elhomályosuló tekintetekben és a huncut szófacsarásban. Az egyre fogyó vizekben és a szívtájék sóhajos csalitjában. Szeretem ezeket, mind együtt, kár volna veszni hagyni.
Veszendőnek látod?
S. P.: Inkább mulandó, és ez rendben is van. Mindenek mozgatója az átalakulás, amit nem lehet feltartóztatni. A hétköznapi élet is ezt mutatja: egy ideig lehet erősködni, ellentartani, gátat vetni, de eljön a pillanat, amikor szakad a gát.
Áradás van?
S. P.: És egyben apály is, ez a furcsa… Mondhatnám, „van valami furcsa és megmagyarázhatatlan” abban, hogy itt topogunk a szabadság bokáig érő vizében, és keressük a forrást, bár volna az az „élő víznek forrása”.
Vannak kétségeid?
S. P.: A nagyokat bévül hordom, a kicsik megoszthatók. Például az, hogy épp a levegőben lóg a Hétrétország támogatása az NKA zárolása miatt. Annyira abszurd volna, ha a „cinkes” kifizetések miatt az úgymond „rendesek” megszívják, hogy ebbe bele sem gondolok.
Mennyire vált „őrségivé” Hétrétország ez alatt a 25 év alatt?
S. P.: Befogadta az Őrség. Először van a kezdés csodája, aztán a befogadásé. Mondja ezt egy örök kívülálló – úgy értem, a kapu előtt kívül, a beengedésre várva, mindig.
Hogyan fogjátok ünnepelni a jubileumot?
S. P.: Két héten át, egyfolytában. És főleg a végén, ha odáig eljutottunk. Bevallom, nem könnyítettem meg a helyzetet avval, hogy az amúgy sem nyúlfarknyi Hétrétország dupla hosszúságú lesz az idén.
Ha már lúd…? Vagy inkább a dac: „Lássuk, Uram, mire megyünk mi ketten…”?
S. P.: Nem ketten, többen is, egy cipőben. Segítséget kérünk partnerektől, szimpatizánsoktól, visszatérő előadóktól és látogatóktól, az újaktól, akik most hallanak először erről, és a csodaváróktól, akik szép számmal akadnak, valamint mindazoktól, akik velünk együtt előnyben részesítik a TI használatát.
Mi az a TI?
S. P.: Természetes Intelligencia.
Beszéljünk arról is, mivel tengeted, ha nem köztiválról köztiválra, az életed?
S. P.: A távoli partokra visszatekintve: voltam omegás szövegíró, filmrendező, civil aktivista – amellett nyolcszoros nagyapa –, és ezek föltörnek néha bennem. Például az Omega életművéből a rám eső részt próbálom dajkálni, és újabb formákat keresek annak, ami élő maradt és némileg észrevétlen. A pompás régi formákat sajnos kifacsarja az idő. De ami időtlen, azon nem fog. Csináltunk egy koncertszínházi előadást, Mókus hangszerelésével, Omega-szigetek címmel, ami 3 éve Hétrétországban született, és néhány előadás után még mindig a boldog alakulás állapotában leledzik. Van egy újabb szívügyem is, a címe – igen, megint csak az idő! – „200 évvel az utolsó koncert után”. Afféle hang-játék, ahol az eredeti Omega-dalok archív hangidézetekkel és prózai vendégszövegekkel párosulnak, Cserhalmi György, Vecsei H. Miklós, Vitáris Iván vagy épp Bartók Béla hangján. Dupla nagylemez lesz, Molnár György Elefánt barátommal (Omega) szeretnénk kézbe venni még az idén. „Mi folyik itt?” – kis, történelmi daltár a Dunáról, amit nagy örömmel írtunk és vettünk fel nemrég Huzella Péter barátommal.
Honnan van az energia?
S. P.: Ha rászorítanának egyszer, honnan szedem, amikből dal lesz, azt kell mondjam: „Lopom a Napot!”, szó szerint.
A Hétrét után milyen irányt veszel?
S. P.: Jó volna beszélni az utakról. Nekem az az érzésem, hogy sokan tartunk egyfelé, még ha nem is tudjuk, merre van az előre, és gyanakodva méregetjük az útitársakat. Szeretnék idén egy Iránytű Kerekasztalt összehozni Hétrétországban, ahol ez lesz a téma, és utána egy nagy Iránytű Koncertet is, sok szereplővel.
Kívánjak következő 25 évet Hétrétországnak?
S. P.: Vigyázni kell a kívánságokkal. Mindennek ára van. Az a gyanúm: ahogy nő az évek száma Hétrétországban, az valahonnan leszámítódik, levonják a készletből – talán épp az enyémből?!
Szia. Mi a kérdés?
Hogy bírod?
S. P.: 75-ből 25 nem csekélység. Majdnem életfogytiglan.
Negyed század egy közösség életében… Gondoltad volna az induláskor?
S. P.: Nem, a kezdetben nincs idő. Ettől határtalan. Tavasszal vízbe tettem egy avokádómagot, nemrég kihajtott, elképesztő, ahogy napról napra nő. Fogalmam sincs, mi lesz belőle.
Avokádó, nem?
S. P.: Több mint valószínű. De Hétrétország sose volt, senkise látott ilyet azelőtt. Egyszer csak kihajtott itt, az Őrségben, azóta nőtt is, változott is, tart valamerre, mindig hoz újat, ami meg tud lepni. Nekem az Őrség is egy ilyen rejtély. Ősidők óta itt van, tartogat valamit a számunkra, de homály fedi mind a mai napig, hogy mi a valódi üzenete. Ott van a fákban, a hajnali ködben, a zöldekben, a szabad lélegzetben, a szúrós vagy épp elhomályosuló tekintetekben és a huncut szófacsarásban. Az egyre fogyó vizekben és a szívtájék sóhajos csalitjában. Szeretem ezeket, mind együtt, kár volna veszni hagyni.
Veszendőnek látod?
S. P.: Inkább mulandó, és ez rendben is van. Mindenek mozgatója az átalakulás, amit nem lehet feltartóztatni. A hétköznapi élet is ezt mutatja: egy ideig lehet erősködni, ellentartani, gátat vetni, de eljön a pillanat, amikor szakad a gát.
Áradás van?
S. P.: És egyben apály is, ez a furcsa… Mondhatnám, „van valami furcsa és megmagyarázhatatlan” abban, hogy itt topogunk a szabadság bokáig érő vizében, és keressük a forrást, bár volna az az „élő víznek forrása”.
Vannak kétségeid?
S. P.: A nagyokat bévül hordom, a kicsik megoszthatók. Például az, hogy épp a levegőben lóg a Hétrétország támogatása az NKA zárolása miatt. Annyira abszurd volna, ha a „cinkes” kifizetések miatt az úgymond „rendesek” megszívják, hogy ebbe bele sem gondolok.
Mennyire vált „őrségivé” Hétrétország ez alatt a 25 év alatt?
S. P.: Befogadta az Őrség. Először van a kezdés csodája, aztán a befogadásé. Mondja ezt egy örök kívülálló – úgy értem, a kapu előtt kívül, a beengedésre várva, mindig.
Hogyan fogjátok ünnepelni a jubileumot?
S. P.: Két héten át, egyfolytában. És főleg a végén, ha odáig eljutottunk. Bevallom, nem könnyítettem meg a helyzetet avval, hogy az amúgy sem nyúlfarknyi Hétrétország dupla hosszúságú lesz az idén.
Ha már lúd…? Vagy inkább a dac: „Lássuk, Uram, mire megyünk mi ketten…”?
S. P.: Nem ketten, többen is, egy cipőben. Segítséget kérünk partnerektől, szimpatizánsoktól, visszatérő előadóktól és látogatóktól, az újaktól, akik most hallanak először erről, és a csodaváróktól, akik szép számmal akadnak, valamint mindazoktól, akik velünk együtt előnyben részesítik a TI használatát.
Mi az a TI?
S. P.: Természetes Intelligencia.
Beszéljünk arról is, mivel tengeted, ha nem köztiválról köztiválra, az életed?
S. P.: A távoli partokra visszatekintve: voltam omegás szövegíró, filmrendező, civil aktivista – amellett nyolcszoros nagyapa –, és ezek föltörnek néha bennem. Például az Omega életművéből a rám eső részt próbálom dajkálni, és újabb formákat keresek annak, ami élő maradt és némileg észrevétlen. A pompás régi formákat sajnos kifacsarja az idő. De ami időtlen, azon nem fog. Csináltunk egy koncertszínházi előadást, Mókus hangszerelésével, Omega-szigetek címmel, ami 3 éve Hétrétországban született, és néhány előadás után még mindig a boldog alakulás állapotában leledzik. Van egy újabb szívügyem is, a címe – igen, megint csak az idő! – „200 évvel az utolsó koncert után”. Afféle hang-játék, ahol az eredeti Omega-dalok archív hangidézetekkel és prózai vendégszövegekkel párosulnak, Cserhalmi György, Vecsei H. Miklós, Vitáris Iván vagy épp Bartók Béla hangján. Dupla nagylemez lesz, Molnár György Elefánt barátommal (Omega) szeretnénk kézbe venni még az idén. „Mi folyik itt?” – kis, történelmi daltár a Dunáról, amit nagy örömmel írtunk és vettünk fel nemrég Huzella Péter barátommal.
Honnan van az energia?
S. P.: Ha rászorítanának egyszer, honnan szedem, amikből dal lesz, azt kell mondjam: „Lopom a Napot!”, szó szerint.
A Hétrét után milyen irányt veszel?
S. P.: Jó volna beszélni az utakról. Nekem az az érzésem, hogy sokan tartunk egyfelé, még ha nem is tudjuk, merre van az előre, és gyanakodva méregetjük az útitársakat. Szeretnék idén egy Iránytű Kerekasztalt összehozni Hétrétországban, ahol ez lesz a téma, és utána egy nagy Iránytű Koncertet is, sok szereplővel.
Kívánjak következő 25 évet Hétrétországnak?
S. P.: Vigyázni kell a kívánságokkal. Mindennek ára van. Az a gyanúm: ahogy nő az évek száma Hétrétországban, az valahonnan leszámítódik, levonják a készletből – talán épp az enyémből?!